Szőlőfűtéssel a fagyok ellen
Egy régi módszert vesznek elő újra Franciaországban
2020-07-19 | VinoportChablis-ban jövő tavasszal debütál a rendszer, ami az egyre gyakoribb fagyoktól hivatott megvédeni az ültetvényeket.
Címlapkép: greatnorthwestwine.com
Jövő tavasszal nem kell már lámpákkal és hősugárzókkal folyamatos készenlétben állniuk a Chablis-ban található Château Grenouilles munkatársainak. Februárban egy francia cég segítségével árkokat ásnak a szőlőtőkék közé, ahova majd alacsony feszültségű fűtőkábeleket fektetnek. „A két fagy által leginkább sújtott területünkön helyezzük el a kábeleket. A szomszédéval együtt összesen 4 hektárt hálózunk be” – mondta Christophe Lecompte az ültetvények igazgatója a Vitisphere.com-nak.
Az UV-fénynek, vegyszereknek és az időjárási viszontagságoknak egyaránt ellenálló, -10 fokig hatékony vezetékeket a gyártó elmondása szerint a pincészetek maguk is könnyen üzembe tudják helyezni és karbantartást sem igényelnek.
Jelenleg négy mintaprojekt fut Chablis-ban és a környékén, a legnagyobb keretében egy 20 hektáros területet fednek le. A technológia egyébként nem új, a 90-es években fejlesztették, csak eddig arrafelé nem volt rá szükség, 2016 előtt ugyanis ismeretlen volt a fagy a borvidéken.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!