A Top 100 legjobb bor közé már csak aranyérmesek kerültek
Megszületett a legmagasabb pontszám is a verseny történetében.
2024-09-20 | VinoportSzeptember 14-én szombaton a budapesti Corinthia Hotelben a Winelovers 100 Nagykóstoló előtt tartott ünnepélyes díjátadón adták át az elismerő okleveleket a nyertes borászoknak.
A sajtó képviselőinek jelenlétében megtartott ünnepélyes eseményt Bálint László, a verseny elnöke nyitotta meg.
“A Winelovers Wine Awards-ra benevezett borok minősége az előző évekhez képest emelkedett. A száraz fehérborok nem csak a fogyasztási trendekben, hanem nálunk is előre törtek, a vörösboroknál kifinomultabb lett a hordóhasználat. A minőség emelkedését mutatja, hogy a 100 legjobb magyar bor közé már csak aranyérmes borok kerültek" - emelte ki Bálint László, majd hangsúlyozta, hogy a borverseny a megmérettetésen kívül számos más előnnyel is jár a borászatok számára. A résztvevők számára ismertette, hogy a borversennyel párhuzamosan elindították a “buyers” programot, amely kötöttebb és lazább keretek között is lehetővé tette a borok bemutatását a kereskedők felé. Ennek keretében volt boros rapidrandi (Meet the Buyer), stand up bemutató (Sell Your Wine in 20 minutes), és a Winelovers X, amely idén a hazai és nemzetközi szakma nagy találkozójává vált.
A Top 100-as lista legelején 6 nagyarany érmes bor szerepelt: mindegyik Tokaj-Hegyalján készült, egy eszencia és két aszú mellett egy fordítás, egy száraz furmint és egy száraz hárslevelű is kiérdemelte a legrangosabb elismerést. A legmagasabb pontszámot, 97 pontot a Matyisák Pince és Kádárüzem Tokaji Eszencia 2008 bora érte el. Ilyen magas pontszám nem volt még a verseny történetében.
“Igazán kiemelkedő évjárat volt a 2008-as, meleg nyár volt, az aszúsodás nagyon szépen, egyenletesen zajlott, így egy rendkívül gazdag, érett és tercier aromákkal teli eszencia született, amelyben a kandírozott gyümölcsöktől, a diós-mandulás vonalon át a gyógynövényekig sok-sok illat-, és íz okoz kimagasló élményt, és mindez egy tökéletes savszerkezettel párosul” - foglalta össze Matyisák Gábor borász az eszenciájának sikerét. Már a kezdetektől sikeresen szerepelnek a Winelovers borversenyen, és szerinte az elért eredményeknek marketing részről nagy jelentősége van, mert a vásárlóik könnyebben megtalálják őket a Winelovers 100 magazinban való megjelenés után. 1999-től napjainkig minden egyes évjáratból van forgalomban boruk, ezek közül több eszencia és vagy negyvenféle aszú, így több ötletük is van arra, hogy a következő Winelovers Wine Awards-ra mivel nevezzenek.
Matyisák Pincészet és Kádárüzem: eszenciájuk a legtöbb pontot kapta a verseny eddigi történetében
Nagyaranyérmes tételek:
Matyisák Pince és Kádárüzem Tokaji Esszencia 2008 (97 pont)
Barta Pince Barta Öreg Király Dűlő Aszú 6 Puttonyos 2019 (96 pont)
Hangavári Borászat Tokaji 6 Puttonyos Lapis 2013 (95 pont)
Balassa Bor Tokaji Furmint “Kakas” 2022 (95 pont)
Royal Tokaji Borászat By Appointment Fordítás 2016 (95 pont)
Zsirai Pincészet Tokaji Hárslevelű Középhegy 2021 (95 pont)
Kategória győztesek:
Reduktív fehérbor kategória: Dóka Éva Hárslevelű 2021
Aromatikus fehérbor kategória: Holdvölgy Pincészet Tokaji Sárgamuskotály 2022
Hordóban érlelt fehérbor kategória: Balassa István „KAKAS” 2022 Tokaji Furmint
Rozé kategória: Szentpéteri Borpince Néró Rosé 2023
Pezsgő kategória: Kreinbacher Birtok Extra Brut Magnum 2019
Gyümölcshangsúlyos vörösbor kategória: Maul Zsolt Creator Kékfrankos 2020
Tanninhangsúlyos vörösbor kategória: Fritz Birtok Primus Szekszárdi Cuvée Prémium 2020
Édesbor kategória: Matyisák Pince és Kádárüzem Tokaji Eszencia 2008
A versenyen egy-egy fajta is elismerést kapott: összesen 10 szőlőfajta első díját vehették át magyar pincészetek tételei.
Fajtagyőztesek:
Best of Cabernet Franc: Günzer Tamás Pincészete Bocor Villányi Franc 2021
Best of Furmint: Matyisák Pince és Kádárüzem Tokaji Esszencia 2008
Best of Hárslevelű és legjobb őshonos szőlőfajta: Holdvölgy Pincészet Tokaji Sárgamuskotály 2022
Zsirai Pincészet Tokaji Hárslevelű Középhegy 2021
Best of Irsai Olivér: Kancellár Birtok Kancellár Irsai Olivér 2023
Best of Olaszrizling: Illés Borászat Badacsonyi Holdkő 2022
Best of Pinot Noir: Etyeki Kúria Pinot Noir Válogatás 2019
Best of Rajnai Rizling: Gilvesy Tarányi Rajnai Rizling 2021
Best of Sárgamuskotály: Best of Szürkebarát: Éliás Birtok Szürkebarát Selection 2021
Best of Zöldveltelini: Attila Pince Zöldveltelini 2016
A Best of Rajnai Rizling medált a Gilvesy Tarányi Rajnai Rizling 2021 érdemelte ki, amelynek alapanyaga több mint 60 éves öreg tőkékről származik. “A rajnai mindig is fontos fajta volt számomra, a Tarányi dűlő pedig az első szőlőterület, amit 2007-ben megvettem. A bazaltos, bazalttufás talajon ásványos, kitűnő savgerincű borok születnek, a rajnai pedig - fajtajellegéből adódóan - még inkább előhozza ezeket. A 2022-es évjárat lesz az utolsó ebből a borból, mert sajnos ki kellett vágnunk a tőkéket” - meséli a borász, Gilvesy Róbert. “Ami a rizlingetet illeti, a briliáns savak teszik vonzóvá, és szépen mutatja be a termőhelyet, ahol születik. Mindig használt hordóba tesszük, hogy emeljen a komplexitáson, és a februári házasítások során derül ki, hogy önállóan is palackba kerül-e, mint a 2021-es”.
Gilvesy Róbert a legjobb rajnai rizlinget készítette
Az idei legeredményesebb hazai borászat 6 aranyéremmel a Trifecta Wines lett, akik ezzel elnyerték a Winery of the Year címet. A hat aranyéremből három aranyérmes tételük a legjobb 100 magyar bor közé is bekerült, további két tétel a pincészet Egyesült Államokbeli birtokait képviselte. A borászat amerikai-magyar tulajdonosa, Nyárády Pablo a Napa völgyben kezdte meg borászati tevékenységét, prémium vörösboraikat az Egyesült Államokban csak közvetlenül a pincészettől lehet megvásárolni, és jelenleg több mint négyéves várólista van rájuk. Tokajban két dűlő termését szüretelik, a Szent-Tamás és a Szerelmi dűlőn termett szőlőkből a tokaji borvidék hagyományait és terroir-jellegzetességeit kiemelve, modern borászati technikákat használva állítanak elő kiváló minőségű borokat. A cél, hogy a száraz tokaji borokkal és aszúkkal ismertessék meg az amerikai vásárlóikat. A tulajdonos az amerikai borokból származó nyereségét jótékonysági célokra fordítja, és hasonló tervei vannak a magyarországi borokkal is.
Az év borászata a Trifecta Wines lett
A Winelovers Wine Awards 2024 eredményeinek teljes listája itt böngészhető.
A díjátadó után a közönség számára is megnyitották a Winelovers 100 Nagykóstoló kapuit, ahol 100 hazai kiállító mintegy 300 borát kóstolhatták meg a vendégek.
Winelovers 100 kóstoló a Corinthia Hotel Budapest báltermében
Az eseményen debütált, az újságárusoknál már beszerezhető Winelovers 100 – A 100 Legjobb Magyar Bor nyomtatott magazin, melyből a legjobb eredményeket elért magyar tételekről tudhatnak meg többet a borrajongók. A magazint a díjátadó résztvevői és a kóstolóra érkező vendégek ajándékként vehették át.
Winelovers Wine Awards 2024
Közép- és Kelet-Európa legjobb borait három napon át tartó vakkóstolón választották ki a borszakértők, köztük a világ legelismertebb szaktekintélyei, master of wine-ok, master sommelier-ek, valamint az exportpiacok képviselői. Mivel az angolszász rendszert követő borversenyen nincs korlátozva a kiosztható érmek száma, minden, a megadott pontszámot elérő bor megkapta a medált, amit aztán feltüntethet a palackon. A borversenyre nevezett borok száma idén 868 volt, ezzel a megmérettetés a tételek mennyiségét tekintve is a hazai szervezésű borversenyek rangos szintjére emelkedett.
További fotók a díjátadóról és a kóstolóról.
Fotók: Gündüz Attila
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Két különleges bor a Jura borvidékről: vin jaune és vin de paille
"10 éven belül mi leszünk az új mediterráneum”
"A bornak élénknek, jóivásúnak és az emberek számára elérhetőnek kell lennie"
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!