Alapos reformok a Junibornál
Új elnök, új tagok, új irány
2017-11-08 | VinoportVálaszút előtt áll a fiatal borászokat tömörítő Junibor, ahol öt új tagot és új elnököt is választottak novemberben.
Gál Tibor személyében új elnöke van a borászok új generációját összefogó Junibor – Fiatal Borászok Egyesületének, amely hagyományosan év végén választja meg az új tagokat is.
Az idei felhívásra több mint 40 fiatal borász jelentkezett, közülünk 20-an mutatta be borát a budapesti kóstolón a Junibor tagjainak. A novemberi közgyűlésen a tagok 2/3-os támogatásával végül az alábbi 35 év alatti borászokat választották be:
Zsirai Kata (Tokaj)
Pálffy Attila (Balaton felvidék, Káli-medence)
ifj. Tiffán Zsolt (Villány)
Böjt Gergő (Eger)
Barcsa Botond (Neszmély)
Az elnöki poszton Hernyák Tamást váltja Gál Tibor, akit a tagok teljes egyetértésben választottak meg. A leköszönő elnök, aki továbbra is az egyesület tagja marad, elmondta, „a jövőre 10 éves Junibor az idei év végi közgyűlésen válaszutak elé került”.
A fiatalítás, a még szakmaibb rendezvények, az új elnökség reform programja, valamint a szervezet szakmai jelenlétének a megszilárdítása szerepel a tervek között.
„Szeretném, ha az elnökségem alatt kialakulna a működésének és céljainak az a rendszere, ami a következő évtizedekre megszilárdítja a Junibort, az ország legmeghatározóbb és véleményformáló borászati szervezeteként” – mondta székfoglalójában Gál Tibor. Az egyesület többek között mentor programokkal, Junibor Akadémiával készül az új időszakra. „A Junibor célja, hogy egy olyan egymást segítő közösség legyen, mely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését szem előtt tartva tevékenykedik” – fogalmazott Laposa Zsófia.
Az új elnök megválasztásával együtt az elnökség összetétele is megváltozik. Árvay Angelika és Gere Andrea, akik a kezdetektől a vezetőség tagjai voltak, átadták a helyüket Laposa Zsófiának és Kovács Tamásnak.
A Junibor 2008-ban alakult, eredetileg 40 év alatti borászokat tömörít meghívásos alapon: a tagok szavaznak az új tagok felvételéről minden évben. A cél egy olyan közösség létrehozása volt, amely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését biztosítja. A Juniborászok között vannak sokadik generációs borászok, akik borász családba születtek, de olyanok is, akik maguk kezdtek bele a szőlőtermelésbe és tapossák ki saját pincéjük útját.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
Megjelent a Winelovers Wine Awards eredményeit listázó digitális kiadvány
"10 éven belül mi leszünk az új mediterráneum”
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!