A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Bogyólé a győztes címkével

Vylyan újbor

2007-10-30 | Tóth Adrienn


A korai szürettel együtt jár a korai bor is. Így történt ugyanis, hogy a tradicionális Márton nap helyett már október közepén forgalomba kerültek a Vylyan Pincészet legelső 2007-es évjáratú borai: a Bogyólé és a Portugieser.


A pincészet által immár hagyományosan elkészített újbor ebben az évben nemcsak új nevet, de új ruhát, címkét is kapott. És nem is akármilyen módon, nem is akármilyen szerzőtől. A címkére ugyanis pályázatot írtak ki, mint arról már a korábbiakban beszámoltunk (cikk). A verseny nyertese a zsűri egyhangú ítélete értelmében Dobány Mátyás lett, őt pedig Halla Tibor és Hesztera Dóra követte.

Dobány Mátyásról azt kell tudni (ki tudja, lehet, hogy hazánk következő jelentős boros-címke készítő grafikusával van dolgunk), hogy jelenleg 25 éves és festő szakos hallgató a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Karán. Édesapja, Dobány Sándor pécsi keramikus művész, aki a Glasgow-i School of Arts-on tanít. Mátyás is - miután elvégezte az egyetemet - itt szeretné folytatni tanulmányait.
Azon túl, hogy fest, a sokoldalú fiatalember zenét is ír, rajzfilmeket készít és a jövőben szívesen foglalkozna alkalmazott grafikával. (Ugye, hogy nem voltam távol azzal a boros címke dologgal?)

A nyertes, természetesen szerény művészként nem számított a sikerre, pedig a zsűri egyhangúan az ő munkája mellett döntött, így ő vehette át az ötvenezer forintos alkotói díjat és a két karton Vylyan Bogyólét, amelyet már az általa tervezett címke díszített.

A többi címke terve megtekinthető a: www.vylyan.hu/Galeria 

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!