Mesterkurzusok “vájt orrúaknak” a Winelovers Grandon
Muzeális aszúk, angol pezsgők, Napa Valley Vintage tételek a Winelovers Grand mesterkurzusain
2024-03-12 | (X)Évek óta megszokhattuk már, hogy a Winelovers Grand mesterkurzusain egy-egy szűkebb témára fókuszálva tanulhatnak azok, akik a borkóstolás alapjait már ismerik, a hazai főbb borstílusokkal már nagyjából tisztában vannak, és érdeklődésük más borvidékek felé is irányul, a világ más bortételeivel is szívesen megismerkednének. Nézzük, milyen csemegékkel vár idén minket a Winelovers Grand!
Az angol pezsgőkészítés felemelkedéséhez szükség volt a klímaváltozásra, de ez önmagában nem lett volna elegendő, ha úttörő borászok nem olyan alázattal nyúltak volna a szőlőhöz és a borhoz, mint amilyennel tették. A borágazat teljes megreformálásával és a folyamatos fejlesztéssel, tanulással mára odáig jutott Nagy-Britannia, hogy nemcsak hogy jegyzik őket a világ pezsgőtérképén, de meglehetősen előkelő helyet is sikerül ott elfoglalniuk. A hagyományos champagne-i szőlőfajták beérésével, valamint a trendek alakulásával a jövőben még több és még jobb angol pezsgőre számíthatnak a borrajongók: a Grand mesterkurzusa ezekből mutat néhány példát április 6-án. Lesz Nytimber és Hambledon pezsgő is, ezekről többek között itt is írt a Vinoport korábban.
Előadó: Bálint László DipWSET, a Borkollégium oktatója, a Winelovers Wine Awards borverseny elnöke
Időpont: április 6. 11.00 óra
Helyszín: Corinthia Budapest
A rajnai rizlinget sokoldalúsága az egész világon ismertté tette, a gasztronómiában ez a fajta egyszerűen megkerülhetetlen. Iskolázásának sokfélesége miatt ugyanis az előételtől a desszertig sokféle ételhez társítható; határozott karakterrel, élénk, lendületes savakkal, gazdag aromavilággal rendelkező borokat ad, amely mellett olykor az intenzív mineralitás és sokak által rajongott petrolosság is megjelenik. A Grand mesterkurzuson 8 ország 9 különböző rizlingjeit kóstolhatjuk össze - nem valószínű, hogy bármelyik is csalódást okoz majd!
időpont: április 6. 13.00 óra
helyszín: Corinthia Budapest
Mitől lesz egy bor aranyérmes? Hogyan kóstoljuk magabiztosan a minőségre? Ezekre a kérdésekre keresik a választ az Extasy of Gold mesterkurzus résztvevői. A 4 elemű BLIC kóstolási rendszer mellett a kurzuson a 11 tényezős, Jennifer Simonetti-Bryan Master of Wine által kidolgozott ún. FBLIICCATTT modelljét is megismerjük. Hogy mi ez a furcsa betűszó? Erről itt írtunk korábban, a kurzuson pedig Bálint Lászlónak, a Winelovers Wine Awards borverseny elnökének segítségével a Toszkán minőségi vörösbor piramis alapján 6 tétel borral járják körbe a résztvevők, hogy mi is ennek a borkóstolási rendszernek a lényege. Chianti DOCG-től a Brunello di Montalcino-ig vezet az utunk.
Előadó: Bálint László DipWSET, a Borkollégium oktatója, a Winelovers Wine Awards borverseny elnöke
Időpont: április 6. 15.00 óra
Helyszín: Corinthia Budapest
A Napa völgy forró és száraz területeinek egyik meghatározó fajtája a cabernet sauvignon, a mesterkurzus ebből a fajtából készült tételeket mutat be, a 2019-es évjáratból. A Napa Valley borok nagy potenciállal rendelkeznek, csodálatosan beérett szőlő alapanyag - és ennek fekete gyümölcsös, érett szilvás, édesgyökeres aromái -, és az ízek rendkívüli mélysége jellemzi őket. A legszebb tételek emellett jó savszerekezettel, szépen integrálódott tanninokkal, elegáns hordós jegyekkel és hosszú eltarthatósággal rendelkeznek.
Napa Valley, USA, Kalifornia
Előadó: Harmath Csaba, a Borkollégium oktatója
Időpont: április 6. 17.00 óra
Helyszín: Corinthia Budapest
A Winelovers Grand mesterkurzusai között szinte mindig van aszús tematika, de idén igyekeztek ezen még egyet csavarni a szervezők. A Tokaji Aszú olyan bor, amely képes visszaröpíteni minket akár évtizedekkel is az időben. A Grand Tokaj jóvoltából most újraélhetjük egy pár percre az 1956-os évjáratot, a legendás 1972-es szüretet, és olyan kiugró esztendők is a pohárba kerülnek, mint 1983, és friss klasszisokként 2013 és 2017 is! A borokat a kifejezetten a Tokaji Aszú kóstolásra tervezett AszúGlass-ból lehet majd megkóstolni. Az évjáratok borminőségei között Ripka Gergely, a díjnyertes TokajKalauz szerzője mutatja majd az utat.
Előadó: Ripka Gergely
Időpont: április 6. 19.00 óra
Helyszín: Corinthia Budapest
A mesterkurzusokra szóló belépőt csak a normál belépőjeggyel együtt lehet megvásárolni.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
"A bornak élénknek, jóivásúnak és az emberek számára elérhetőnek kell lennie"
Két különleges bor a Jura borvidékről: vin jaune és vin de paille
A Top 100 legjobb bor közé már csak aranyérmesek kerültek
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!