Újra itt vagyok!

Árvay János folytatja blogját

Fotók: facebook.com/arvayfamilywinery

Nagyon sok szemrehányást, kérdést kaptam az elmúlt időszakban.

Miért nem találják a naplómat? Mi van velem? Baj van?Jelentem, hogy nincs semmi baj! Angelika majd minden héten rám szólt, hogy: Apa! Naplót kellene írni! Én meg bólogattam, megígértem. Aztán valami dolog, ami fontosabbnak tűnt, elsodort, lefoglalta minden időmet.

Volt, hogy a két unoka kapott el valami nyavalyát. Ami persze megfektette az egész családot is. Na ne higgyék, hogy kifogásokat keresek.

Vagy a lustaság lett volna a halogatás oka? Azt nem hiszem, mert nem a hasamat süttettem a vízparton. Vagy egy jó könyv olvasásába feledkeztem bele? Sajnos ez sem igaz, pedig igényem lenne rá.

Lényeg a lényeg, ismét itt vagyok. Köszönöm a rengeteg megkeresést és a naplóra való várakozást.

Az eddig eltelt hónapok, mint mindig, sűrűek voltak. Permetezés, talajmunka, kézimunka, gyomirtás. A munkák elején (mint mindig) elégedett voltam – jól haladtunk. Aztán (mint mindig) valahol elcsúszott a dolog és késésbe kerültünk.

Nagy örömömre sikerült egy soraljművelő kapát szereznünk és munkába állítanunk. Szuperül bontotta a sorok alatti bakhátakat, tüntette el a gyomokat, kiváltva a kézi kaszálást. Aztán máshol kellett az ember, más munkát kellett végeznünk. Mikor ismét dolgoztunk volna vele? Nem és nem akart jól működni!

Ja? Hogy közben a szárazságtól megkeményedett a föld?

Hasonlóan jártunk a csonkázó géppel is. Rendesen haladtunk a hajtásválogatással, ami után vissza lehetett volna vágni a drótokból már felfelé kandikáló hajtásvégeket. A gépet már kipróbáltuk otthon, de úgy gondoltam, hogy még nincs értelme szaladgálni a szőlőben, hiszen alig van mit vágni. Később én mentem kipróbálni. Első alkalommal egy sorig értem, aztán eltört valami csapszeg.

Másnap már másfél sorig jutottam el. Közben elhajlítottam két horganyzott oszlopot, egyszer egy kóbor drót miatt kellett megállnom. Egyre ügyesebben haladtam a csonkázással, majd egy újabb törés miatt megint hazavonultam.

Vagy két hét múlva ment ki Miki kollégánk folytatni, amit én nagy elánnal elkezdtem. Majd két hektárt levágott elsőre. Más munka lett sürgősebb és mire ismét kijutott, már nem úgy dolgozott a gép, mint az elején. Ja, hát közben egyre fásabbak lettek a hajtások.

Az mindenképp pozitív, hogy két újabb gép könnyíti majd a munkánkat.

A tanulság pedig? Mindent a maga idejében kell (kellene) elvégezni, mert akkor a legkönnyebb és a leggyorsabb is. Na ezek szerint akkor majd jövőre folytatjuk.

És már megint nyakunkon a szüret is.

Sokszor kérdezik a vendégeink, hogy milyen lesz az idei év. Ilyenkor a megszokott sablonválaszomat veszem elő. Jövőre majd megmondom.

A határ sajnos eléggé vegyes képet mutat. Majdnem olyan, mint egy sakktábla. Mondhatnám azt is, hogy sajnos. Mert a sakktábla egyik fele, ugye, egységesen világos, a másik fele meg egységesen sötét. Na, a határ képe nem ilyen. Most csak a szőlőparcellákra gondolok.

Vannak mélyzöld darabok, ahol messziről is szépen látszanak a jó erőben lévő sorok. Mintha ezekből lenne a kevesebb. Következnek a még zöldek, amik a világoszöld színeket mutatják, néhol kis sárga, netán barnás beütésekkel. Majd jönnek az alig zöld, inkább világossárga foltosak.

A legszomorúbbak azok a parcellák vagy nagyobb táblák, ahol szinte nem is látható a zöld, inkább a sárga vagy a még szomorúbb fakóbarna szín dominál. A sorokat nem is látom, szinte egybefüggő pasztell, fakó jelleg uralkodik. Legtöbbje tele magasan felnyúló gyomokkal.

A harsogó zöldek a legjobban műveltek. Még jónak mondhatók a zöld parcellák, látszó sorokkal, művelt talajjal.

A többi? Egyszerűen KUKA. Ha van is rajta termés, annak már annyi. Levél nélküli tőke nem nevelhet édes gyümölcsöt. Nincs hozzá ereje.

Nem szívderítő így látni a határt. Sejdítem, hogy a tulajdonosoknak is elfogyott az erejük, lelkesedésük. Nem jó. Nekik sem, a szőlőnek sem. És nekünk, meg más szomszédnak sem. Tele van, még jobban tele lesz a határ beteg szőlőkkel, fertőzési gócokkal.

A mi parcelláinkra nem mondhatom, hogy makulátlanok. Itt-ott látok hibát bennük. De a szürettel, a minőséggel nem lesz gondunk. Most számolgatjuk, agyalunk, hogy mennyi friss száraz borra, komolyabbra lenne szükségünk. Ha az meglesz, akkor meg majd az aszúborra és az édes szamorodnira próbálunk koncentrálni.

Ha a jóisten is úgy akarja majd.

Megszaporodott a bennünket meglátogató vendégek száma is. A család amúgy őszinte örömmel fogad akár egyetlen, a borainkra és az életünkre kíváncsi hazai, netán külhoni érdeklődőt is. Mióta a kisház csűrje kóstolóteremmé alakult át, könnyebb a dolgunk. De az talán még fontosabb, hogy ők nagyon kellemesen érezzék magukat. Volt is olyan kisebb 5 fős társaság, amelyik a sarokban elhelyezett régi fotelekben ülve, borozgatva nem igazán szedelőzködött a kóstoló végén.

János! Annyira kényelmesen ülünk, hogy mi inkább maradnánk, ha lehet.

Persze, hogy lehetett.

Meghitt esküvő már kettő is volt nálunk. 25-30 fős lakodalomra kiválóan működik a termünk.

Mindenki és minden szükséges nyugodtan elfér.

Násznép, ételek, zenész, és a táncra perdülni vágyóknak is bőven van hol ropni a talpalávalót.

Egy alkalmunk arra is adódott már, hogy kitapasztaljuk, mennyi embert tudunk kényelmesen vendégül látni a teremben.

Nemrég 61 fős vállalati csapatépítésre jelentkeztek be hozzánk.

Elsőre azt gondoltuk, hogy ez azért sok nekünk, biztos nem férnek el, vagy csak nagyon feszengve tudunk ennyi embert bezsúfolni.

Szabolccsal biztos, ami biztos alapon inkább elkezdtük rendezgetni az asztalokat és székeket. Látni akartuk, mielőtt igent mondunk a felkérésre, hogy megy vagy nem megy egy ilyen nagy létszám fogadása.

Kisakkoztuk, és sikerült komfortosan 61 ülőhelyet kialakítanunk, mégpedig úgy, hogy mi is, mint kiszolgálók gond nélkül tudjunk közlekedni. A vastag kőfalak ilyenkor ugyan kellemesen szokták tartani a hűvöst, de gondoltuk, egy klíma sem ártana ebben a rekkenő hőségben.

Klímás ismerősünk a szívéhez kapott, mikor szóltam neki, hogy egy héten belül fel kellene szerelni a gépet. Hálásak vagyunk, hiszen pár napon belül megtették. A nagy csoportot már így tudtuk fogadni.

Sikerült! Mi sem mutatta jobban, hogy jól érezték magukat, mint az, hogy ugyan összesen egy órát akartak nálunk tölteni, de majd négy órát maradtak. Hab volt a tortán, hogy a csapat majd fele a cseresznyefa árnyékában táncra is perdült. 2-kor a lambada szólt az udvaron.

Sok ilyen csapatépítőt kívánok. Magunknak és a csoportoknak is.

Jön viszont egy újabb kihívás. Szabolcs kitalálta, hogy úgymond fel kellene dobni a „szimpla” borkóstoló vagy borbár programot valamivel.

Jövő hét péntekre szervezi az első Árvay Táncos Party-t. Lesz zenekar (a helyi Rumba Roll), lesznek kemencében sült finomságok. Lesznek persze borok is tőlünk, köztük pár olyan tétel, amit csak ekkor kóstolhatnak a barátok, a vendégek.

Mi a barátainkkal már nagyon várjuk, hiszen nekünk is kell pár önfeledt óra kikapcsolódás.

A helyszín jó, a borok szintén, a kemencében Vágási Attila barátunk varázsol majd kenyereket, a zenekart szeretjük.

Az időt rászánjuk, még az is lehet, hogy mi is táncolunk.

És önök?