Veneto
2010-09-24 | Tóth AdriennA régiót egyszerre jellemzi az olyan klasszikus borkategóriákhoz való hűség, mint az amarone, a prosecco vagy a recioto, emellett azonban a világ felé nyitott földrajzi elhelyezkedésének és kereskedelmi hagyományainak köszönhetően megtalálhatjuk itt a nemzetközi szőlőfajták széles skáláját is.
Veneto majd’ 80 000 hektárnyi szőlőterülettel rendelkezik, amelynek terméséből közel 8,5 millió hektoliternyi bort készítenek. A régió egyedülálló abból a szempontból, hogy ennek a mennyiségnek majdnem negyede, összesen 2 millió hektoliter az olasz eredetvédelmi rendszeren belül, DOC és DOCG kategóriákban készül. Az olyan, jól ismert nevek, mint a Soave, a Valpolicella vagy a Prosecco esetében is a DOC rendszer szabályozza többek között az egyes borok szőlőfajta összetételét, a bor készítésének, érlelésének módját és idejét, de kiterjed utólagos ellenőrző kóstolásokra is.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Még mindig a bordeaux-i fajták nagy borai izgatják a magyar kóstolók fantáziáját
Az anyaföld gyógyítása a mezőgazdaság által - Idén 100 éves a biodinamikus mozgalom
Lérins szigetek: a szerzetesek bora Cannes partjai mellett
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!