A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Barbaresco, Olaszország

Borismeret

2014-07-16 | Tóth Adrienn


Barbaresco, Olaszország

Olaszország északnyugati részében található Piemonte borvidéke, amelynek egyik alrégiója Barbaresco. A borvidék nevét viselő testes vörösbor kizárólag nebbiolo fajtából készülhet. E szőlőfajta késői érésű, így ebben az Alpok lábánál fekvő régióban különös jelentősége van annak, hogy pontosan hova telepítik. A kevésbé meleg fekvésekbe barbera, dolcetto és moscato kerül, de ezen borok nem viselhetik a barbareso nevet.


Történelem

 

A nebbiolo késői érésénél fogva szőlőként magas cukortartalmáról ismert, amelyből sokáig nem is tudtak száraz bort készíteni. A XIX. század végén Domizio Cavazzának sikerült ezt először megtennie a szomszédos barolo borok mintájára, körülbelül ötven évvel a nagy testvérként kezelt borvidék után. Barolo borai, bár hasonló adottságú területen ugyanabból a szőlőfajtából készülnek, sokáig teljesen háttérbe szorították a Barbarescóból származó tételeket. A váltás az 1960-as évekre tehető, és főként két borász teljesítményének köszönhető: Giovanni Gajának és Bruno Giacosának. A ’70-es, ’80-as évek óta a rövidebb maceráció és hordós érlelés trendje érvényesül a kerekebb, gyümölcsösebb borok létrehozása érdekében.

 

Szabályozás

 

A névadó településen túl Treiso, Neive és egészen kis részben Alba szőlői tartoznak a borvidékhez. Barbaresco 1966-ban kapta meg a DOC (Denominazione di Origine Controllata) státuszt, amelyet 1980-ban emeltek a DOCG (Denominazione di Origine Controllata e Garantita) kategóriába. A barbaresco nevet viselő borok esetében legalább két év a kötelező érlelési idő, amelyből egy évet kell hordóban töltenie a bornak, míg a barbaresco riserva esetében a teljes érlelési idő legalább négy év.

 

Elhelyezkedés, természeti adottságok

 

Barbaresco borvidéke Albától északkeletre és keletre fekszik, domborzati viszonyait leginkább a Langhe-dombság határozza meg. A legjobb barbaresco-fekvések déli kitettségűek, és 150-500 méter tengerszint feletti magasságon húzódnak. A borvidék mérete az utóbbi évtizedekben jelentő növekedésen esett át, a 2000-es évek elején megközelítve a 700 hektárt. A borvidék talaja jellemzően meszes, agyagos márga, amely a nebbiolo masszív struktúráját egy viszonylag lágyabb, gyümölcsösebb, intenzívebb aromatikájú irányba mozdítja el – már más termőtájakhoz képest. 

 

 

Neive

Neivét a „négy bor városának” is nevezik. Érdekesség, hogy a moscatón, a barberán és dolcettón túl a nebbiolóval csak a II. világháború után kezdtek komolyabban foglalkozni. A többi barbarescót adó településhez képest máig itt terem a legkevesebb nebbiolo, mindössze kb. 100 hektár.

Tipp borvásárláshoz, ételpárosításhoz

 

Barbaresco borai az alacsonyabban húzódó dűlők, a melegebb fekvések és a Tanaro folyó közelsége miatt általában hamarabb érnek, mint a barolók, így a rövidebb szőlőtőkén töltött idő miatt jellemzően egy fokkal kisebb testre és koncentrációra tesznek szert. Ennek köszönhető, hogy hamarabb válnak fogyaszthatóvá, viszont nem is tart olyan hosszan az életpályájuk. Jellemzően 5-10 éves koruk között vannak a csúcson. A dűlőszelektált tételek itt is, ahogy egész Olaszországban viszonylag új fejleménynek számítanak, és nem kötődnek hivatalos besorolási rendszerhez. Egy-egy dűlő presztízsét így inkább az ott bort készítő pincészetek alakítják ki.

 

Barbaresco, Olaszország

 

Ha oda látogatsz….

 

Érdemes meglátogatni a tornyot, amely Barbaresco településének a szimbóluma. A XI. században épült torony érdekessége, hogy eredete megelőzi a jelenleg álló várat, és pontos története a múlt homályába vész. Valószínű, hogy hajdan a Monferrato hercegség Alba és Asti városai között húzódó védelmi rendszerének részét alkotta egy olyan vár részeként, amelynek falai ma már nem állnak. Abból, hogy ilyen jó állapotban megmaradt, arra következtethetünk, hogy hajdan nagy szakértelemmel rendelkező emberek építették. Az épület ma a város tulajdonában van, amely több ízben restaurálta már.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!