A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A gazdálkodásé és a fiataloké a jövő

Möllmann Éva-Máriával beszélgettünk 2. rész

2012-01-04 | Vizi Csenge


A gazdálkodásé és a fiataloké a jövő

Möllmann Éva-Mária cikkünk előző részében mesélt arról, hogyan is indult el az Öreg Prés Fogadó gondolata magyar származású édesanyjától és német apjától. Azonban azt még nem tudtuk meg, hogyan is került a képbe Éva, hogyan jutott el a lovardától a fogadó vezetéséig. Ráadásul egyéb érdekességekre is fény derül majd e cikk második felében, amely jól tükrözi, milyen előre gondolkodó népcsoport a sváboké.


A cikk első részéhez kattints IDE!

Éva 2006 táján a lovardában kezdett el dolgozni. A szüleinek szüksége is volt a segítségre, ugyanis apukája megbetegedett. A lovardában jó pár évig vezetőként dolgozott Éva, illetve többször besegített a Hétkúti Wellness Hotel recepcióján, ahol Kerekes Krisztina szállodaigazgató kezdte el betanítani a vendégfogadás csínjaira.

„Szerettem volna tőle tanulni, mert egyrészt nagyon sok tapasztalattal rendelkezett, profin végezte a munkáját, és mivel gyakornok kora óta nálunk van, a húgommal nővérünkké fogadtuk. Aztán a betanulás évei után kerültem át az Öreg Présbe, ahol elkezdődtek első szárnypróbálgatásaim – rengeteg volt a tanulnivaló.”

Jelenleg is él a fiatalos lendület Évában, mindig észreveszi a hiányosságokat, és ezzel párhuzamosan folyamatosan próbálja kiküszöbölni ezeket, újabb és újabb koncepciókat kidolgozva. „Közben elhunyt édesapa, így a családi vállalkozás pénzügyi tanácsadó nélkül maradt, ezért újra kellett mindent gondolnunk. A lovarda vendéglőjét bérbeadtuk, én meg pénzügyi téren továbbképzésekre kezdtem járni.

Feltett szándékom volt – ami persze azóta sem változott –, hogy megtanuljam a pénzt helyesen befektetni, hiszen egy vállalkozásnak stabil lábakon kell állnia. Marketingfogásokat kellett az utóbbi időben ellesnünk Krisztinával, hiszen a válság ebbe a szolgáltatói szférába is begyűrözött, új dolgokat kellett kitalálnunk, amikkel meg tudtuk őrizni a régebbi vendégeink foglalását, és újakat is elő tudtunk segíteni.”

Ennek érdekében a két szállodavezető különböző, minden évben megújuló izgalmas csomagajánlatokat talál ki. Az Öreg Prés Étteremben továbbá szükségük volt egy séfre, aki képes a mai trendeknek megfelelő, de a sváb hagyományokhoz passzoló ételeket készíteni.

A gazdálkodásé és a fiataloké a jövő

Jelenleg úgy tűnik, rá is találtak a megfelelő konyhafőnökre: házias ízek, kiadós adagok és egy leheletnyi ínyencség jellemzi a 2012 januárjában induló étlapot. Itallapjukon egyébként számtalan móri borászat termékét tartják, illetve náluk is lehet különböző tételes kóstolókra, borvacsorákra jelentkezni, meg lehet tekinteni a 300 éves borospincéjüket is.

„Az éttermünkben alapvetően fontosnak tartom, hogy kiváló és ellenőrzött alapanyagokból készüljenek a különböző fogások. Családommal együtt igyekszem olyan beszállítókra szert tenni, akik házias, egyedi ízeket hoznak, illetve minél tisztább húsokat, tejtermékeket és egyéb árukat forgalmaznak. Jelenleg nem annyira egyszerű az ilyen termelők megtalálása, azonban nagy segítség, hogy édesapám jóvoltából, az ő hobbiját folytatva egy nagyobb Galloway marha-tenyészetet is gondozunk, így ezen hús tisztaságát garantálni tudjuk a vendégeinknek!”

Éva édesanyja őstermelőként skót szarvasmarhát tenyészt. Van is e húsokra kereslet, ezek az állatok ugyanis „boldog marhák”, jól érzik magukat a természetes körülmények között. „A hozzánk látogató vendégeknek lehetőségük nyílik megtekinteni a tanyánkon élő Galloway marhákat, szívesen elvisszük őket egy kalandos dzsiptúrára is akár.”

A Möllmann család a jövőben épít az édesanya őstermelői mivoltára: a tervek között szerepel egy igazi baromfiudvar létrehozása, amelyből több házias ízt tudnak biztosítani mind az étteremben, mind a bőséges és királyi reggelinél.

Möllmann Éva-Mária és családja, édesanyja és a vendéglátást tanuló húga is mindent megtesznek azért, hogy a Mórra érkezők kellemesen érezzék magukat. A természet közeliség és a sváb kultúra, a vendéglátók közvetlen stílusa, a bőséges reggelik és az étteremben rendelhető fogások és borok garantáltan feltöltik a lemerült sejtjeinket. És természetesen, ha kipróbálnánk, milyen is lovagolni, arra is van lehetőség. A város szélén található Hétkúti Wellness Hotel és Lovasparkban pedig több medencében és szaunában lazulhatunk el egy nagy kirándulás vagy egy kiadós konferencia után.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!