Szymczak Vince: A Pécsi Tudományegyetem szüreti szőlőfajta bemutatója
Mit tudnak a rezisztens fajták?
2019-11-20 | Vinoport
Szymczak Vince helyszíni beszámolója a Pécsi Tudományegyetem bemutató napjáról cikkíró versenyünk ismeretterjesztés kategóriájában második helyezést ért el.
Régi szerelmem a borok és különleges alkoholok világa, és idén végre új szintre emelhetem e hobbimat: ha minden jól megy, hamarosan egy pince, présház és egy 3000 négyzetméteres szőlőbirtok tulajdonosává válok. Mivel jelenleg csak mintegy 1200 négyzetméteren van szőlő, nagy lelkesedéssel vetettem magam bele a szőlőfajtákkal való ismerkedésbe. Az üres területre betelepítendő alanyok kiválasztásakor különös figyelmet szentelek az ízvilág mellett a praktikumnak és az innovációnak, a kevésbé ismert fajtáktól sem zárkózom el. Az eddigi kutatásaim egyik csúcspontja így a Pécsi Tudományegyetem által szervezett szüreti szőlőfajta bemutató volt, ahol az egyetem rezisztens szőlőfajtáit lehetett előbb gyümölcs, majd bor formájában is megkóstolni.
Alapvetően a szőlőnek két hagyományosan nagy ellensége van: a lisztharmat és a peronoszpóra. Egy gombafajról és egy gombák által okozott betegségről van szó, ellenük a védekezés elsődleges formája a más földművelési ágakhoz viszonyítva agresszív permetezés (az EU mezőgazdasági területének csak két százaléka szőlőültetvény, de a kijuttatott növényvédő szerek ötven százalékát ezeken használják fel). A rezisztens szőlőfajták nemesítésének a célja az ezen betegségekkel, illetve a szélsőséges időjárási viszonyokkal szemben jobb ellenálló képességű alanyok keresztezése a zamatosabb, jobb bort adó fajtákkal, hogy mindkét fajta előnyös tulajdonságai érvényesüljenek. Az álom olyan fajták elérése amelyekből kevesebb munkával, költséggel, rizikóval és környezetszennyezéssel lehet kiváló borokat készíteni.
Elöljáróban még annyit mondanék, hogy bár a kezdeti lelkesedésem nagyon nagy volt a rezisztens szőlőfajták iránt, eddig az eseményig kevés ilyen bort tudtam kóstolni. A legnagyobb mennyiségben termelt rezisztens szőlőfajtától, a Biancától mások tapasztalatai abszolút elrettentettek, előzetes papír alapú kutatásaim alapján a Jázmin és az Aletta fajták érdekeltek leginkább. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) rendezvénye tökéletes alkalomnak kínálkozott a Jázmin kóstolójára, hiszen éppen ez a fajta szülőotthona.
A nemesítő program Dr. Kozma Pál vezetésével töri a rezisztens szőlők előtt az utat Magyarországon.
Az ehhez a hátteret nyújtó több mint 1800 fajtából álló szőlőgénbankjuk nemcsak magyar, de európai szinten is komoly tényező.
A rendezvény a Szentmiklós-hegyi telepen reggel 9:30-kor kezdődött. A regisztráció után mindenki szemét egy hatalmas asztal vonzotta magához, ami több mint 70 szőlőfajta terhe alatt roskadozott. De még nem volt itt a kóstolás ideje, először a szakmai előadásokon volt a sor.
Dr. Jakab Gábor intézetigazgató nyítóbeszéde után Dr. Baló Borbála, a Szent István Egyetem tanszékvezetője beszélt a modern szőlészeti kihívásokról, és hogy milyen termesztéstechnológiai válaszokat igényelnek napjaink problémái. Ez mintegy keretet adott a további előadásoknak, hiszen például Dr. Kozma Pál az idei év tapasztalatairól szóló beszámolójában részletesen is kitért a szőlőtermesztési szezonban tapasztalható havi átlaghőmérséklet emelkedésére. Itt döbbenhet rá igazán az ember, hogy a globális felmelegedés a jövőbeli veszélyek mellett már manapság is komoly hatással van a körülöttünk lévők életére. A szőlők jelentősen korábban érnek, mint az előző évtizedekben, a fajták közötti, régebben időben jobban eloszló szüreti időpontok összecsúsznak, emiatt a szüreti kapacitásra rövidebb ideig, de adott időpontban „nagyobb mennyiségben” van szükség.
Ahogy a klimatikus változások erősödnek, egyes korábban nálunk magukat kiválóan érző fajták termelési minősége romlani fog, és tekintve a szőlőtőkék élettartamát, az új telepítéseknél érdemes a mediterrán fajták között is körülnézni. Ha a globális folyamatok folytatódnak, Magyarország szőlészeti adottságai és szőlőtérképe egy-két generáció múlva teljesen meg fog változni.
Dr. Teszlák Péter az intézet tudományos munkatársa a csemegeszőlőkre tért ki részletesebben. Elmondta, a mai trendek (nagy szőlőszem, magnélküli szőlő) nem feltétlenül hordoznak magukkal beltartalmi fejlődést. A legaggasztóbb előadás talán mégis Zsolnai Balázsé volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától, aki felhívta a figyelmet a növények exportja és importja miatt egyre könnyebben terjedő globális növényfertőzésekre, melyeknek egy extrém új fajtája miatt Olaszországban már teljes ültetvényeket vágattak ki. Az összes magyar ültetvény folyamatos ellenőrzése a jelenlegi apparátussal gyakorlatilag lehetetlen, így tulajdonképpen bármikor robbanhat egy új puskaporos hordó. Könnyedebb témákra evezve az előadások sorát Tóth Milena zárta, a Yara Hungária szaktanácsadója, ő a cégük lombtrágyáját mutatta be.
Az előadások után jöhetett a délelőtt csúcspontja – az asztal természetesen nem csak díszként és hangulati aláfestésként funkcionált. Bemutatásra került a hét új, 2018-ban államilag elismert alany is: castellum, ister, sylver, sauvignon P110, csókaszőlő P1, merlot P115, merlot P124. A számokból a laikusok számára is kiderül, hogy akár egy adott szőlőfajtának is lehetnek variácói, ezeknél a megszokott ízek megtartása mellett a kedvező tulajdonságok erősítése a fő cél. A szőlő íze alapján ezek a klónok kiválóak voltak, nem fedeztem fel az ízükben semmi szokatlant vagy oda nem illőt. (Aki egyébként szabadidejében átböngészné a teljes fajtajegyzéket, az itt megtalálja).
Bár a majdani borszőlőmet egyetlen szőlőkostólás alapján természetesen nem lehet megtalálni, de csemegeszőlőből kóstoltam egy olyan fajtát, amiből mindenképp igyekszem majd pár tőkét telepíteni. Ez a fajta a strasenszkij névre hallgat, és a nagy, mélykék bogyóiban olyan intenzív szőlőízt éreztem, amit addig csak kisebb szemű fajtáknál. Külön tetszett, hogy az ilyen szőlőkben megszokott arányokkal szemben a belseje inkább húsosabb mint levesebb volt. Szintén elnyerte a tetszésem a cirfandli, alig vártam, hogy borként is találkozzak vele.
Erre meg is volt a lehetőségem délután, amikor az egyetem Pázmány Péter utcai telephelyén először Dr. Diófási Lajos emléktábláját avatták fel. Az intézet egykori igazgatója meghatározó szerepet vállalt a génbankok fejlesztésében, a badacsonyi kutatóintézet létrehozásában (ekkor még a Pécsi Intézet részeként), és számtalan fejlesztést vitt végbe: erózióvédelem, rekultiváció, teraszosítás, infrastrukturális fejlesztések kötődnek a nevéhez. Bizton állíthatjuk, hogy áldozatos munkája nélkül nem tartana ma itt sem a Pécsi Intézet, sem a magyar szőlőnemesítés.
A megemlékezés után érkeztünk a pincébe, ahol hat fajtaborhoz volt szerencsénk, melyeket Hevér László főborász mutatott be. Miközben a tömeg elhelyezkedett a pincében, egy pár pillantást sikerült vetni az oldalsó teremre, ahol hosszú sorokban álltak az üvegballonok. Az új fajtákkal történő kísérletezés zajlik itt: mielőtt egy szőlő elég jónak ítéltetik a minőségi borkészítésre és a sok száz literes tartályok megtöltésére, kisebb mennyiségekkel érdemes operálni. A jól sikerült, zamatos borokkal érdemes további kísérleteket folytatni és a következő években ismét készíteni
egy szőlőfajta teljes megismerése évtizedekbe telhet.
Bár az már hamarabb eldől, érdemes-e vele egyáltalán foglalkozni, mindenképp elgondolkodtató, hogy milyen lassú folyamatról beszélünk.
Mire ezt végiggondoltam, az egyetem szorgos diákjai el is kezdték töltögetni az első tételt, ami egy frissen kierjedt, nem fejtett és nem szűrt zenit volt. Hagyományos borkóstolón ritkán találkozik az ember a borral ezzel az állapotában. Egy igen korai érésű fajtáról van szó, aminek ráadásul szintén ez a Kutatóintézet a szülőotthona, bár már jó 70 évvel ezelőtt keresztezték. Nem tudom, milyen élesztőt használnak az erjedésnél, de alig lehetett érezni a bor illatában és ízében, pedig ebben a stádiumban még sokszor szokott dominálni. Bár a zenit érlelhető fajta is, ebben a tételben inkább a friss, üde ízek domináltak, virágos illattal.
Ezután következett a jelenkori munkásság zászlóshajója, az általam is nagy érdeklődéssel várt Jázmin. Az első szippantás és korty nagyon meglepett, ismerve a szülőket (kunbarát, tramini és Bianca). Többszöri újrakóstolás és egy itthon elfogyasztott palack után sikerült rájönnöm, a virágos jegyek szokatlanul erős dominanciáját találtam furcsának. Nem véletlenül nevezték el ezt a fajtát a virágról, a hűs bort kortyolgatva abszolút átéli az ember a pillanatot, amikor keresgélik a megfelelő nevet és a Jázmin mellett döntenek. Bár a kegyeimért küzdő telepítendő szőlőfajta versenyben egyelőre nem tudtam még végső győztest hirdetni, az biztos, hogy magammal és az ismeretségi körrel is tesztelve a Jázmin bekerül a döntősök közé.
A következő helyi specialitás a cirfandliból készült száraz bor volt. A fajta, bár országszerte (sőt, világszerte) ritkaságnak számít, Pécsett komoly hagyományokkal rendelkezik, az 1850-as évek óta termesztik. Fűszeres illata kellemes váltás volt az előző két könnyed bor után, ízében körte, birs jegyek fedezhetőek fel, egy különleges krémességgel párosítva.
Cirfandliból az intézet kétféle bort is készít, a kései szüretelésű tételt is volt szerencsénk megkóstolni. Igazán jól állt a szőlőnek ez az édes, szinte már desszertborra hajazó jelleg. A birs itt már sokkal töményebben, nagymamák birsalmasajtjára emlékeztető jegyekkel jelenik meg, és érett barackos ízekkel társul. A tokaji késői szüretelésű borok nagy kedvelőjeként mindig örömmel konstatálom, ha magas minőséget látok más borvidékeken is, és ez a bor felkerült a beszerzési listámra. A fajta rugalmassága miatt még a termesztésnek is utánanéztem, aztán a bonyolultságát látva villámgyorsan el is vetettem.
Egy pohármosás és pár falat kifli után egy kadarkával átváltottunk a vörösborokra. A korábban linkelt jegyzéket megnyitva látható, hogy egy-egy fajtának mennyi klónja is van, és egy génbanknál nyilvánvalóan cél ebből minél többet termeszteni. Az eddigi években így a kadarka bort az intézet nem tisztán egy klónból készítette, hanem a kadarkák összességéből, így minden évjárat különleges, megismételhetetlen ízvilágot hordoz. Hevér László felhívta a figyelmünket, hogy ezt utoljára tapasztalhattuk meg, a jövőben ugyanis külön fogják őket készíteni és palackozni. Ez mindenképp érdekes logisztikai kihívás lesz. A kóstolt bor 2018-as évjáratú volt, és pozitívan csalódtam benne. Inkább a testesebb vörösborokat kedvelem, a gyümölcsös jegyeket általában a fehérborokban keresem, de ez a kadarka egyike azon boroknak amiért a jövőben is teszek majd kivételt. A bogyós illatok enyhe vaníliás jegyekkel társultak, a könnyed baráti beszélgetésekhez jó alternatívája lehet ez a bor a fehér- illetve rozéboroknak.
Az utolsó tétel egy cabernet sauvignon volt, ami hozta a megszokott fajtajelleget és minőséget. Testes vörösbor, szedres-áfonyás aromákkal, mindezt szépen kiegészítette a fajta fűszeressége és az érlelt ízvilág. Az utolsó kortyok íze még az autóhoz menet is elkísért, miközben elégedetten gondoltam vissza az itt töltött napra. És elhatároztam, hogy biztosan vissza fogok még ide térni az egyetem rendezvényeire. A nyílt szüreti bemutató mellett minden évben megrendezik egy „zártkörűbb” esemény keretében a kísérleti borok kóstolóját és bemutatóját is, ahová jövőre mindenképp megpróbálok belépőt szerezni – és egy sofőrt is, hogy a laza 1,5-2 órás, szondafújogatással egybekötött várakozást az autóban elkerüljem.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!