Ausztrália: kis kontinens, nagy borászat
Ausztrália: kis kontinens, nagy borászat
2026-02-05 | Vinoport
Képzeljük el a világ hatodik legnagyobb területű államát, ahol minden egyes lakosra 0,36 km² jut, és ahol minden fordítva van: az autók az út bal oldalán közlekednek, a villanykapcsolót pedig fordítva működik, mint Európában. Itt, ahol a partvidéket leszámítva az államok határait is vonalzóval rajzolták meg, olyan bortermelő földrajzi egységet hoztak létre papíron, amelynek területe több mint 150 ezer hektár. Ilyen távolságról hajlamosak vagyunk ugyan a kígyók–aligátorok–koalák– eukaliptusz–kenguruk sztereotípiáiban gondolkozni, de a számok egyértelműek, és boros körökben tiszteletet parancsolók: Ausztrália a világ 6. legnagyobb bortermelő és 4. borexportáló országa. Borai pedig több mint 100 országba jutnak el.
fotó: onestopadventures.com.au
A szőlőművelés a gyarmatosítással kezdődött a kontinensen, hiszen a vitis faj nem őshonos Ausztráliában. Amikor Új-Dél-Wales első kormányzója, Arthur Philipp 1788-ban a kontinensre érkezett, rögtön felismerte a vidék bortermelési lehetőségeit, és saját területein ültette el az első tőkéket, amelyeket Fokföldről hozatott. Ezt számos szőlőskert kialakítása követte a 18–19. században. 1830-ban telepítették az első ültetvényeket a Hunter-völgyben. A skót James Busby – brit megbízásból – évekig tanulmányozta a szőlőművelést Franciaországban és Ibériában, majd 543 szőlőfajtával indul el Ausztráliába, és az utat túlélő 362 tőkét el is ültette Sydney botanikus kertjében. Az első telepítések tehát brit nemesek nevéhez kötődnek: Lindeman, Wyndham, Penford, Reynell és Hardy – hogy csak néhány nevet említsünk.
A 19. század második felében ugrásszerűen megnőtt a szőlőterület, mivel megnyílt a brit exportpiac. 1876-ban megjelent a filoxéra, ami hosszú évtizedekre visszavetette a bimbózó borszektort, csak Dél-Ausztrália úszta meg a gyökértetű támadását. Akkoriban a brit ízlést igyekeztek kielégíteni nehéz vörösborokkal és édes, erősített fehérekkel. A második világháborút követően azonban változott a divat: immáron könnyebb, száraz fehérborokat kerestek, ami ismét rossz irányba vitte el az ausztrál bortermelést; még 1966-ban is 78%-a volt szeszezett az elfogyasztott ausztrál boroknak.
Az 1970-es évektől egy új borászati ipar nőtt fel az országban. Termelésbe vonták a hűvös klímájú területeket (Margaret River, Yarra Valley, Mornington-félsziget, Tasmania). Az acéltartály, a hűtött erjesztés és más borászati, szőlészeti eljárások a világ élvonalába röpítették az ausztrál termelést.
Ausztráliának – a kis számú hazai lakosság miatt – létfontosságú az export. Ma ott van a világ öt legnagyobb borexportőre között, pedig 30 éve az export a termelésnek csupán 4%-át tette ki. A piac azonban igen árérzékeny, és az eladatlan készletek miatti folyamatos akciókat követően sem hajlandók már az emberek többet fizetni a borokért.
A meghatározó éghajlat a szőlőtermelő vidékeken mediterrán, ezen belül persze jelentős eltérésekkel. Sok helyen lehet nappal akár 40-42 °C is, míg Tasmaniában a tavaszi fagy és a viharos tengeri szél okozhat gondokat. Van, ahol a csapadék alig éri el az évi 200 mm-t, míg másutt jóval 1000 mm-en felüli. A létrehozott hatalmas borrégió Délkelet-Ausztrália éppen azt a célt szolgálja, hogy a fentiekből is adódó nagy minőségi eltéréseket – házasítások révén – kiküszöböljék.
A hatalmas területek miatt az államokon belüli zónák között jelentősek lehetnek az eltérések. Mindegyiknek össze kell tudnia állítani saját évjárat táblázatát. A szüreti időszak általában januárban kezdődik és április elejéig tart, de a hűvösebb régiókban néha akár májusig is elhúzódhat.
Mivel Ausztráliában nem beszélhetünk őshonos fajtákról, világfajtákat, illetve nemzetközileg ismert és elismert szőlőfajtákat telepítettek az országban. Ezek száma összesen körülbelül 90. A szőlővel beültetett terület mintegy 167 000 hektár, ennek 54%-án kékszőlőt, 46%-án fehérszőlőt találunk. Mégis, érdemes végigvenni a főbb fajtákat, hiszen e hatalmas országon belül is igen eltérő jelleget tudnak e számunkra is jól ismert fajták produkálni
Fehérszőlők esetén természetesen itt is a chardonnay vezeti a sort, közel 32 ezer hektárral. Messze lemaradva a sémillon a második 6716 hektár területtel. Majdnem ugyanennyit (6404 hektár) tesz ki a sauvignon blanc is. A rizling 4,4 ezer hektárral már lecsúszott a dobogóról. Az összes többi fehérfajta mintegy 23 ezer hektárt tesz ki.
A shiraz nemcsak a kékszőlőknél, de abszolút értelemben is vezet, közel 44 ezer hektárral. A cabernet sauvignon a második 27,5 ezer ha területtel. A másik bordeaux-i fajta, a merlot fér még föl a dobogóra csaknem 11 ezer hektárral, pinot noirt pedig mintegy 4,5 ezer hektár területen telepítettek. A grenache hozzávetőlegesen 2 ezer, a mourvèdre körülbelül 800 hektárt tesz ki. A többi kékszőlőfajtával beültetett terület majdnem 11 ezer hektár. Ez az összetétel nagyjából a 1960-as évektől kezdett kialakulni, addig egyértelműen a grenache volt a vezető szőlőfajta.
fotó: therealreview.com
Szinte minden borvidéken megtalálni majd ugyanazokat a szőlőfajtákat, itt a terroir fogalma sokkal kevésbé értelmezhető, mint bármely más bortermelő régióban. Éppen ezért ha a tengerpartra invitálnának bennünket halvacsorára, nyugodtan válasszunk egy fiatal rizlinget vagy sémillont, a nagyobb darab húsok kedvéért pedig legyen nálunk egy palack shiraz is. Egyet ne feledjünk: a mi fogalmaink szerint az ausztrál fehérborok zöme szelíd savakat mutat, míg a vörösborok általában barátságosak, simogatók.
A mai ausztrál bortermelésnek számos kihívással kell szembenéznie: a klímaváltozás, a globális felmelegedés azt jelenti, hogy az elmúlt évtizedben a lehullott csapadék mennyisége számottevően csökkent Ausztráliában, és ez általános vízhiányhoz vezetett. Ahol van víz, ott is elosztásos alapon lehet hozzájutni. A szárazabb klíma miatt bizonyos ültetvényekre befolyással van az éves rendszerességgel fellángoló bozóttüzek következménye képpen keletkező füst és tűz is.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!