Bor, találkozás, jókedv - újból kvaterkáztak Tatán
Nagy tervek a Neszmélyi borividéken
2020-03-10 | Székely EmőkeKét nap, egy impozáns épület, Magyarország egyik legszebb kisvárosa, több száz látogató, huszonöt borász, közel száz remek bor – minden adott volt ahhoz, hogy a Neszmélyi Borút Egyesület egy újabb sikeres rendezvényt tudjon maga mögött, a negyedik Tavaszi kvaterkát, aminek a tatai Esterházy pezsgőgyár adott otthont március 6-7-én.
A megnyitó előtt részt vettünk egy VIP kóstolón, ahol Bencsik János a Tatai-medence országgyűlési képviselője tartott bemutatót a Neszmélyi Borútról, illetve a helyi borászat múltjáról, jelenéről és a jövőbeli tervekről. Elmondta, hogy Tata a szőlő és bor városa, hisz a város első írásos említése (1221) egy szőlőbirtokot érintő perrel kapcsolatos, majd a történelem során a vidéken nemcsak kiváló borokat termeltek, hanem azokat értékesítették is az európai piacon. Ennek ellenére egy felmérés azt mutatja, hogy egy országos spontán márkafelismerésben a Neszmélyi borvidék utolsó helyen áll, ezen szeretnének változtatni.
Huszonöt évvel vagyunk lemaradva Villánytól
– mondta a képviselő, ám kétségtelen, hogy a vidéken mozgolódik a szőlészet, borászat, a pályázatok, programok révén, na meg a remek helyi adottságok, a borászok lelkesedése, kitartó munkája és összetartása jó útra léptette a borvidéket.
A bemutató alatt a „kiváltságosok” kilenc tételt kóstolhattak, a krémek krémjét. Turay István, a Neszmélyi Borút Egyesület elnöke elmondta, összesen százötven bor érkezett zsűrizésre, ebből a nagyközönség kilencvenhatot kóstolhatott, köztük a kilenc VIP bort is. Az előválogatás célja az, hogy még véletlenül se kerüljön a vendégek poharába hibás, vagy a magasra tett lécet nem „megugró” bor.
A tételek kicsiktől és nagyoktól egyaránt érkeztek. Bencsik János rámutatott, a térségnek ugyanúgy szüksége van a nagyokra, mint a kicsikre, az utóbbi pár év tapasztalata pedig azt mutatja, hogy a vidék borászai összetartanak, nincs már meg az a félsz, hogy a nagy borászatok nem engednek teret a kicsiknek. Elmondta, a Neszmélyi borvidéknek ugyanúgy szüksége van a 2018-ban fennállása 25. évfordulóját ünneplő, ugyanekkor a Magyarország Legszebb Nagybirtoka címet elnyerő Hilltopra, mint a kis pincészetekre. Ezt a kóstolón is látni lehetett: a Hilltop felső kategóriás márkája, a Kamocsay Ákos Prémium Hilltop borok mellett a nagyérdemű kisebb manufaktúrák nedűit is kóstolhatta, emellett pedig személyesen is találkozhatott, beszélgethetett a borászokkal, akik közvetlenül meséltek a tételekről, mosollyal és finomsággal fogadták azokat, akik a standjuknál megálltak.
Az említett bemutatón a borászok egyébként egyetértettek abban, hogy 2019 remek év volt, a szürettel nem kellett kapkodni, a szőlő a megszokott időben került a feldolgozóba. A borok többsége reduktív, friss, üde volt, szép savakkal, gyümölcsös ízvilággal, ám a testesebb borok szerelmesei is találtak maguknak megfelelő nedűt. A Szöllősi pincészet Irsai Olivérje, a Gelbmann pincészet királyleánykája, a Kősziklás borászat rajnai rizlingje, vagy a Nyitnikék Pincészet cabernet sauvignon rozéja csak pár a friss, gyümölcsös borokból, amiket kóstolhattunk. Voltak azonban nemcsak könnyen értelmezhető borok is, Kamocsay Ákos díjnyertes olaszrizlingje, vagy Maller Zsolt juhfarkja csak kettő a testesebb, érdekes, elgondolkodtató borok közül.
A Neszmélyi borvidékre a fehérszőlő termesztése jellemző, a fehérszőlő-kékszőlő arány nagyjából 95-5%. Ezen is szeretnének a helyi borászok változtatni, elsősorban kékszőlő telepítéssel, hisz az 5% egy részét elviszi a rozé, így viszonylag kevés alapanyag marad vörösbor készítésre.
Ennél merészebb terv az, hogy pár év múlva a Kvaterkán, vagy az ehhez hasonló rendezvényeken a résztvevők helyi pezsgőket kóstoljanak.
Bencsik János szerint ez egyáltalán nem lehetetlen, hisz a pezsgőkészítésnek hagyománya van Tatán, illetve a térségben, amit a vidék elsősorban az Esterházyaknak köszönhet.
A Tavaszi kvaterka nemcsak a bor, a tavasz ünnepe, hanem a találkozásoké is. Régi barátok, ismerősök, közéleti személyek, egyszerű tataiak meg környékbeliek, mind jókedvvel kvaterkáztak, többen azt mondták, ez a rendezvény lassan beírja magát a köztudatba és méltóan kerül fel Tata ismert rendezvényeinek listájára.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!