Az újabb fajták szétaprózódáshoz vezetnek

Tiffán Edét kérdeztük 1. rész

2014-01-17 | Tóth Adrienn

Amíg előző villányi interjúnkban egy viszonylag újnak számító pincészet vezetőjével beszélgettünk, most egy olyan borászt faggatunk, aki nem csak Villány modern kori bortörténetét kísérte végig, de a kombinátos idő kapcsán is sok tapasztalattal bír. Ennek köszönhető, hogy az azóta lezajló átalakulásokat, változásokat mélyebb összefüggésében szemléli. Tiffán Edét elsőként arról kérdeztük, hogy miként indult saját boros története.

A családi gyökerek is Villányhoz kötnek, villánykövesdi család vagyunk immár kilenc generáció óta. Természetes volt, hogy szőlővel, borral foglalkozunk. Édesapámnak pedig ez már nem csak egy mellékág volt, üzemvezetőként főállásban az itteni állami gazdaságban dolgozott.

Önnél mikor dőlt el véglegesen, hogy szintén ez lesz a hivatása?

A gimnázium alatt édesapámnál fellépett egy betegség veszélye – amely ugyan később nem következett be –, emiatt azonban kisebb fokú kényszer nehezedett rám, hogy kész legyek a család boros hagyományainak folytatására. Így az érettségi után az állami gazdaság tanulmányi ösztöndíjának segítségével kerültem a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolára.

1960-65 között jártam oda, majd miután lediplomáztam, visszakerültem ide a borkombináthoz, ahol végigjártam a szamárlétrát. Idővel a szőlőüzem vezetőjeként dolgoztam, míg tizenhét évvel később a dél-dunántúli régió szőlő- és bortermelői vezetője lettem. Ez sok utazással járt, ami kezdetben nagyon izgalmas volt, később azonban már fárasztónak bizonyult.

Ezért inkább a Villányi Szövetkezet szőlészeti és borászati vezető pozícióját választottam, amely a teljes szegmens irányítása által lehetővé tette, hogy bizonyos mértékig elmenjünk a minőség felé. Idővel elértük, hogy a termelés 10%-át olyan minőségi tételek adják, amelyek hozzájárulnak a szövetkezet nevének emeléséhez.

Emlékszem, milyen nagy szó volt, amikor ennek következtében a budapesti Forum Hotelbe kezdtem szállítani. A szálloda igazgatója szerint ennek utóbb nagy szerepe volt abban, hogy az Év Hoteljének választották őket.

A szövetkezet által nyújtott minőség másik fontos eredménynek tartom, hogy 1990-ben a Sunday Times Wine Club hivatalos szállítója voltunk. Ehhez arra volt szükség, hogy a világ négyszáz borászatát felvonultató megmérettetésen az összesen kiadott tíz aranyérem egyikét elhozzuk egy cabernet franc-nal. Mindez itthon is feltűnést keltett, ennek köszönhettem, hogy Magyarországon elsőként kaptam meg az Év Bortermelője díjat.

A kombinátban végzett munka mellett hogyan alakult a saját pince?

1967-től a hivatalos munka mellett folyamatosan építettük a családi borászatot. 1991-ben pedig döntöttem úgy, hogy megválok a szövetkezettől. Ekkor alakítottam meg a családi vállalkozást, és innentől saját boraink készítésével és értékesítésével foglalkoztam. Az Év Bortermelője titulus megnyitotta az utat számunkra a gasztronómia felé; a laudációt az átadó ünnepségen a Gundelt megújító Láng György mondta el.

Fél hektár szőlővel és egy cabernet sauvignon és franc házasítással indultunk. A területeket azonban folyamatosan igyekeztünk bővíteni, így az 1994-es kárpótlás eredményeként a Kopárban jutottunk szőlőhöz. Amely mellett a már 1989 óta nyújtott borturisztikai szolgáltatások bevételeinek köszönhetően vásárolni is tudtunk.

Hol tart most a pincészet a szőlőültetvények mérete szempontjából?

Ma 24 hektárnyi szőlőt művelünk, ebből 20 hektár a család tulajdonában áll. Ha a jövőben tovább növekedünk is, hosszú távon szeretnénk megmaradni családilag működtetett, középméretű üzemnek.

Milyen feladatokat látnak el jelenleg családtagok?

A fiam jelenleg más területen dolgozik, de nagy jelentőséggel bír számomra, hogy az unokám most végzett a Corvinus szőlész-borász szakának harmadik évén. Elméleti tudását és a Villányban megszerzett tapasztalatait tavaly nyáron Németországban, a Rheingau vidékén bővítette, idén pedig Kaliforniában, a Napa-völgyben dolgozott.

A következő lépés számára a diploma megszerzése lesz, majd Franciaországban, Montpellier-ben folytatja a mesterképzést. A következő külföldi gyakorlati helyszínnek a tervek szerint Új-Zéland bizonyul, ahol már borászati asszisztens munkakört fog betölteni. Ezen komplex elméleti és gyakorlati tapasztalatszerzés következtében már most olyan tudást halmozott fel, amelyen néha magam is meglepődöm, úgyhogy sokat várok tőle.

Milyen területeken jelentett szemléletváltást a nagyüzemről a családi borászatra való átállás?

A folyamatosságot segítette, hogy az elérhető keretek között már a helyi kombinátban is a maximális minőségre törekedtünk. Ez a hozzáállás azonban csak erősödött a magánszférában.

Az újabb fajták szétaprózódáshoz vezetnek

Miben nyilvánult ez meg?

Előbb kisebb, majd a ’90-es évektől egyre erőteljesebb terméskorlátozásba kezdtünk. Mindennek eredményes megvalósításához persze fontos volt az, hogy mind a kárpótlás, mind a piaci alapú vásárlások útján történő területvásárlások a jó adottságú ültetvények bevonását eredményezzék.

Magyarország a szőlőtermesztés északi határán fekszik, így egyrészt a tengerszint feletti magasság, másrészt a kedvező fekvés garantálhat termésbiztonságot és magas színvonalú borokat. Természetesen azt nekünk Villányban észre kell vennünk, hogy vannak fajták, amelyek nem kedvelik a meleget, így például a pinot noir esetében nálunk kerülendőek a déli fekvések, hiszen az északi, északnyugati dűlők garantálnak mérsékeltebb körülményeket.

A Tiffán pincészet egyike volt az elsőknek itthon, amely komolyabb hírnévre tett szert a fajta kapcsán. Mit gondol ennyi év tapasztalatával a háta mögött a pinot noir és Villány kapcsolatáról?

A pinot noir egyértelműen megosztja az embereket. Azt, hogy ki melyik termőtájat részesíti előnyben az esetében, nagy vonalakban meghatározza, hogy inkább a burgundi vagy a bordeaux-i bortípust kedveli. Személy szerint én, ha egy jó pohár bort akarok inni, pinot noirt töltök.

Mit gondol a Villányi borvidékről a szőlőfajták megoszlása szempontjából?

A szőlőfajták tekintetében rendkívül konzervatív vagyok, ahogy más területeken is. Nem nézem jó szemmel, amikor egy ilyen kis terület fajtakínálata piaci szempontok miatt folyamatosan tovább bővül.

Végigéltem azt a nagyüzemi időszakot, amikor Magyarország az ezer szőlőfajta országa volt. A múltat ismerve elmondhatom, hogy a problémát, amiért folyamatosan újabb és újabb szőlőfajták és művelésmódok felé menekültünk, a nagyüzemek működési formája jelentette. A mi klímánkon ugyanis nem lehet ilyen megközelítéssel kiemelkedő minőséget elérni, nálunk a szőlő igényli a személyes odafigyelést, gondoskodást.

A kombinátok idejében további komoly nehézséget okozott, hogy 1000 hektár szőlőt nem lehet egyszerre leszüretelni. Sokkal előnyösebb volt, ha úgy állítják össze a fajtakínálatot, hogy az eltérő érési időknek hála a szüret művelete két hónapra széthúzhatóvá váljon. Ma ez már nem valós probléma egy családi gazdaság esetében, így nem indokolt 6-7 fajtánál több használata.

Interjúnkat holnap ITT folytatjuk.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!