A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Ákos borok, szívószál, VinoFem

Rövid borhírek Sopronból

2009-10-09 | Tóth Adrienn


Ákos borok, szívószál, VinoFem

A következő hírösszefoglalóban legnyugatibb borvidékünkre, Sopronba látogatunk el. Első két hírünk újdonságokkal foglalkozik, az Ákos Pince alapját jelentő szőlőit 2001-ben vásárolta meg tulajdonosa, első borai 2004-ből származnak, de igazi ismertségre a 2006-os évjárattal tett szert. A pincészet borainak budapesti bemutatója mellett beszámolunk a Pfneiszl Pincészet szívószálas Sparkelinájáról és az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő VinoFem borversenyről.


 

Ákos István mutatta be borait

Október 5-én, Budapesten az Apropó Étteremben tartott borbemutatót Ákos István, a nevét viselő Ákos Pince boraiból. Az új soproni pincészet tulajdonosa ’56-ban szüleivel Svájcba telepedett le. Ott építette fel életét, mint újságíró és környezetvédelmi kommunikációs szakember. Tizenkét évvel ezelőtt barátaival megalapított egy sörfőzdét, amely Unser Bier néven ma Bázel legnagyobb intézménye.

Egy soproni örökség kapcsán került kapcsolatba a helyi borokkal és a Weninger Pincészettel. Ezt nem sokkal követte néhány hektár helyi szőlő felvásárlása, valamint egy megállapodás, amely szerint a Weninger tudással, de Ákos István elképzeléseinek megfelelően készülnek majd el a borok.

A kóstoló során Lukács Szabolcs segítségével bemutatták a pincészet néhány újabb borát, így a 2007-es Zweigelt és Syrah-t, de a poharakba került a 2007-es Merlot, a Soproni Cuvée és a 2006-os Spern Steiner Kékfrankos is.

\"\"

A borsort a Dr. Réthly Antalról elnevezett 2007-es Réthly Cuvée zárta, amelyet Ákos István dédapja iránti tiszteletből készített el cabernet sauvignon, syrah és merlot szőlőfajtákból. Réthly Antal meteorológus, egyetemi tanár, a földrajzi tudományok professzora volt, akinek több évtizedes megfigyelései most a klímaváltozás kapcsán kerültek középpontba.

„Fiatalos, pimasz és pofonegyszerű”

Ezekkel a szavakkal mutatta be a Pfneiszl Pincészet legújabb, különleges csomagolású borát. A Sparkelinát, a zenitből készített habzóbort már több éve forgalmazza a pincészet, ez alkalommal azonban nem elégedtek meg a hagyományos kiszereléssel. A kis palackos, csavarzárral ellátott borból nyitáskor előbújó élénk, pink színű szívószál egyáltalán nem mondható megszokottnak.

\"\"

„Az adta az ötletet, hogy egyszer, amikor a barátainkkal buliztunk, nem volt kéznél semmilyen borospohár. Akkor az a bolondos gondolatunk támadt, hogy a legstílusosabban egy szívószállal ihatnánk ki a bort a palackból” – mondta el Katrin Pfneisl a szívószálas Sparkelina eredetéről. Ezzel a különleges megoldással a lányok azt a réteget célozták meg, amely esetenként lemond a pohár használatáról, így partikra, klubokba, fogadások közönségének, piknikező társaságoknak szánják a kis palackot.

Borok női szemmel

Idén novemberben hatodik alkalommal rendezik meg Sopronban a VinoFem borversenyét, amely abban különbözik más boros megmérettetésektől, hogy kizárólag hölgyekből áll az eredményről döntő zsűri. A verseny ötletadója Szlovák Gabriella, a Szent László Borlovagrend kancellárja.

\"\"

Rigler Zsolt, a verseny szervezője a Vinoportnak elmondta, hogy idén is körülbelül 200 nevezésre számítanak, elsősorban Közép- és Kelet-Európából. A borokhoz igazodóan a zsűri is nemzetközi összetételű lesz, a 35 bíráló jelentős része határainkon túlról érkezik majd, így erre az alkalomra vendégek utaznak ide Szlovákiából, Szerbiából, Szlovéniából, Ausztriából, Belgiumból, Romániából és Lengyelországból is. A szervezőktől azt is megtudtuk, hogy a verseny kiírása jelenleg zajlik, így hamarosan várják a nevező pincészetek jelentkezését.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!