A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Angol nyelvű diploma kurzusok indulnak Ruston

Erős magyar kitekintéssel

2010-11-27 | Tóth Adrienn


Az Osztrák Borakadémia, Weinakademie Österreich 1993 óta működik együtt az angol Wine and Spirit Education Trust szervezetével kurzusainak tematikája és képesítéseinek nemzetközi rendszerben való elismertetése érdekében. Az osztrák rusti központon túl Németországban, Svájcban és Észak-Olaszországban is évek óta folytatnak német nyelvű képzéseket, ahol a WSET által elismert legmagasabb fokozatot, a diplomát szerezhetik meg a borok és párlatok iránt érdeklődő hallgatók. 2011 azonban komoly fordulatot jelent a szervezet életében, ugyanis ekkortól indul el angol nyelven is az oktatás, amelynek súlypontja a közép-európai régió lesz, úgy, hogy a fókuszban Ausztria mellett Magyarország áll.


Dr. Joseph Schuller MW, az Osztrák Borakadémia igazgatója november 26-án, Budapesten tartott sajtótájékoztatót a képzési rendszer újdonságairól és magyar vonatkozásáról. A lépés fontosságának megértése érdekében az osztrák szervezetről érdemes tudni, húsz év alatt a brit szigetektől eltekintve, Európa legfontosabb boroktatási központjává nőtte ki magát. 800 tanfolyamukon és előadásukon évente mintegy 15 000 hallgató vesz részt, ami, ha belegondolunk, nagyon magas számnak tekinthető.

A tényt, hogy a borismereti oktatás ilyen fontosságra tett szert az országban, az osztrákok azzal magyarázzák, hogy az ún. glikol botrányból csak úgy tudtak forradalmat csinálni, a lehető legjobbat hozva ki a lehető legrosszabb-ból, hogy az információkra és a tudás megszerzésére helyezték a hangsúlyt mind a borászok, mind a borfogyasztók körében. A gondolat végül is logikus, hiszen ha a bor készítője és annak megvásárlója is ért a témához, már a piac egyik szereplője sem engedheti meg magának, hogy hibázzon.

Az úgynevezett Közép-Európai Diploma program több szempontból is túlmutat majd az egyébként 17 országban folytatott, WSET által standardizált diploma kurzuson, amely egyébként olyannyira elismert, hogy a Master of Wine intézet kvázi felvételi feltételként javasolja megszerzését.

A különbség az angol központ által megkövetelt minimum és a valóságban az osztrákok által nyújtott között legalább két szempontból jelentős. Az órák ugyanis egyrészt nemcsak a rusti központban zajlanak majd, hanem a Mészáros Gabriella és Rohály Gábor által vezetett Borkollégiummal együttműködve Magyarországon is. Másrészt a tantermi elméleti tematikát az új szisztéma borvidéki pincelátogatásokkal és gyakorlati órákkal is szeretné kiegészíteni.

\"\"

És bár ezen a fronton az egyeztetések még zajlanak, az már valószínű, hogy a pezsgő órákra Romsics László jóvoltából hazánkban kerül majd sor, valamint, hogy a szerte a régióból, sőt valószínűleg azon túlról is érkező diákok a borokat a helyszínen megismerve, sokkal mélyrehatóbb és konkrétabb tapasztalatokra tehetnek szert a Tokaji, Egri és Soproni borvidékekkel kapcsolatban.

A 2011 májusában induló képzésről egyébként még tudni lehet, a teljes 4900 eurós tanfolyamdíj a fent elmondottakon túl tartalmaz még Ausztriában megrendezett workshopokat is, amelyek Wachau, Kamptal és Styria borvidékeinek nemzetközi szőlőfajtáiból készített borai mellett hangsúlyt fektet a kékfrankosokra, és nem feledkezik el Burganland édes borairól sem. A beiratkozó hallgatók ezen túl arra is számíthatnak, hogy a bécsi Palais Coburg komoly tételeket őrző pincéjében Master of Wine-ok vezetésével kóstolhatják le neves pincészetek, a piacon már nem található, archív borsorait.

A diploma kurzus sikeres elvégzését követően a hallgatóknak lehetőségük lesz egy szakdolgozat elkészítésére és megvédésére is, amely kritérium teljesítésével tagjai lehetnek az Osztrák Borakadémikusok 21 országból érkező, 500 tagú közösségének.

A hír különösen fontos minden komoly nemzetközi kitekintésre vágyó magyarnak, hiszen ennek köszönhetően már nem kell Londonba utazni, ha valaki nem német, hanem angol nyelven szeretné elsajátítani idevágó ismereteit. A májusban induló kurzusra már elindult a regisztráció, bővebb információkért itthon a Borkollégiumhoz, Ausztriában pedig az Osztrák Borakadémiához kell fordulni.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!