Az idei egyik győztes bor idősebb, mint maga a borverseny
A 40. Országos Borverseny díjazottainak listája
2019-06-25 | Vinoport2013-hoz képest idén megháromszorozodott a nevezett tételek száma. Bejelentették azt is, ki lesz jövőre az esemény házigazdája.
Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy ez a szakmai megmérettetés nagy jelentőségre tett szert, mind a szervező HNT szakmai feladatai sorában, mind pedig a megmérettetésben részt vevő borászatok körében. Ma már a hazai borász társadalom az Országos Borversenyt meghatározó szakmai rendezvénynek tekinti. Ezt bizonyítja az évről évre növekvő nevező borászatok és nevezett tételek száma.
Dr. Nagy István miniszter úr ünnepi köszöntőjében kiemelte, példaértékű a magyar agrár-élelmiszer iparban a hazai borágazat piaci teljesítménye. A magyar borászok a fogyasztói trendek építői és nem követői.
Dr. Brazsil Dávid a HNT főtitkára bejelentette, hogy a 2020-as Országos Borverseny bírálatának házigazdája a Mátrai borvidék lesz. A szakember kiemelte „Az Országos Borverseny egy mentorálási szakasz kezdete. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával a díjnyertes pincészetek két lengyel borvásáron mutatkozhatnak be.”
2019-ben az Országos Borverseny legeredményesebb borászata egy nagy aranyéremmel, hat aranyéremmel és két ezüstéremmel a Koch Borászat lett a Hajós-Bajai és Villányi borvidékről.
>>> Magyarország legszebb borászata Borotán van
A Borverseny eredményei:
A kategóriák győztesei:
A legjobb fehérbor: Maróti Pince / Olaszrizling 2016
A legjobb rozébor: Bock Pince / Rosé Cuvée 2018
A legjobb vörösbor: Bodri Pincészet / Szekszárdi „Faluhely” QV 2016
A legjobb gyöngyözőbor: Schieszl Borház / Puxrose 2018
A legjobb pezsgők: Sauska Pincészet Tokaj / Brut, Törley Pezsgőpincészet / François President Brut 2015
A legjobb természetes édes bor: Juliet Victor Winery / Tokaji édes Szamorodni 2017
Nagydíjak:
A legjobb illatos fehérbor, hazai nemesítésű fajtából: Dubicz Borászat és Szőlőbirtok / ’1014’ Irsai Olivér 2018
A legnagyobb nagy száraz fehérbor, Kárpát-medencei fajtából: Kősziklás Borászat / Neszmélyi Furmint 2017
A legjobb Kékfrankos alapú házasítás: Besenyei Borház / Egri Vörös Cuvée 2012
A legjobb biobor: Dobosi Pincészet / Bio 14.92 Olaszrizling 2016
A csúcszsűri különdíjai:
Kimagasló rozébor: Szentpéteri Borpince / Kékfrankos rozé 2018
A legjobb muzeális borkülönlegesség: Pauleczky-Vin Szőlőbirtok és Pincészet / Tokaji Essencia 1968
Támogatói különdíjak:
Smile Wine 2019 Hungary különdíj a legjobb hazai szőlőfajtából előállított száraz peszgő részére: Garamvári Szőlőbirtok / Lellei Furmint Brut 2017
A Winedata különdíja a kimagasló eredményt elért ötven hektár feletti termelő részére: Patricius Borház
A Takarékok Rozébora: Szentpéteri Borpince / Néró rosé 2018
A Takarékok Fehérbora: Kősziklás Borászat / Neszmélyi Furmint 2017
A Takarékok Vörösbora és egyben A Takarékok Bora 2019: Dula Pincészet / ”Terézia” Cabarnet 2009
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!