A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Challenge International du Vin 2008.

Harminchat magyar érem

2008-05-05 | Tóth Adrienn


Egyre több nemzetközi és hazai borverseny eredményéről értesülhetünk az utóbbi időben. Az a verseny azonban, amelyre talán a legtöbb hazai bort nevezik, és így amelyik a legtöbb hazai érmet és körmatricát adja nekünk évről évre: a Bordeaux vidékén megrendezett Challenge International du Vin. Az idén harminckettedik alkalommal zajló megmérettetésről tíz arany, kilenc ezüst és tizenhét bronzérmet hoztak el a magyar pincészetek.


Mielőtt rögtön az eredményekre ugranánk, érdemes lenne megismerkedni néhány részlettel a verseny történetéről. A mai esemény őse egy 1977-ben megrendezésre kerülő borverseny volt, amelyet a Bordeaux-i borvidék jobb partján, a Blaye-Bourg alrégióban szerveztek meg. Az akkori cél az volt, hogy ennek a területnek a legszebb boraira és ezáltal a vidékre irányítsa az emberek figyelmét. Az első ilyen mérkőzésen körülbelül 400, Franciaország összes borvidékéről érkező bor mérette meg magát.

A verseny szervezői pár éven belül összefogtak az 1981-ben alapított Vinexpo nemzetközi borkiállítással, és ugyanebben az évben az eddig nemzeti versenyt tágabb porondra vitték azáltal, hogy a francia borokon túl nevezni lehetett bármely, a kiállításon egyébként is megjelenő bort. Az első kísérleti alkalomra már 1420 helyi és 350 nemzetközi bort neveztek. Ezután a kétévente megrendezett borparádéhoz hasonlóan minden második évben rendezik meg a versenyt is.

1988-ban aztán a bor alapú párlatok is beszálltak a játékba. 1992-ben vették fel hivatalosan a Challenge International du Vin elnevezést. A szervezet logóját, amelyet mi is jól ismerhetünk a díjnyertes borok körmatricáiról, egy híres francia művész, Jean Marais tervezte. Ugyanebben az évben egy új versenyrészt is indítottak, amelyen az alapverseny által legjobbnak ítélt borok indultak. A presztízs eseményt a művészetek és a bor világának hírességei tették jelentőssé. 2000-ben aztán szétvált egymástól a két rendezvény, hiszen olyan jelentősségre tettek szert, hogy már mindkettő megállt a saját lábán.

Praktikus is volt a döntés, hiszen így nem marad év esemény nélkül. A Challenge International du Vin-t ezentúl is kétévente, a Vinexpoval együtt szervezik meg, míg a korábban CIVART néven futó látványos versenyt átkeresztelték Citadelles du Vin-re.

A hajdani regionális francia borverseny így nőtte ki magát három évtized alatt, és lett mára egyike a világ legelismertebbjeinek, amelyet - mint azt már a bevezetőben is elmondtunk - szívesen választanak megmérettetéseik számára színhelyül a magyar pincészetek is. Lássuk tehát, mely palackok nyakába hullott medál ebben az évben!

Arany:

Úri Borok Pincészete - Aszú 6 Puttonyos 2000
Királyudvar Tokaji Aszú 6 Puttonyos Lapis 2002
Csutorás Pince Délidő 2006
Egri Korona Borház Egri – Sauvignon Blanc 2007
Bárdos és Fia – Tramini 2006
Mészáros Borház Szekszárdi Merops Cuvée 2006
Tűzkő Domb- Cuvée Mórágy 2005
Egri Korona Borház Egri - Merlot Selection 2005
Rai-Vini Egri Cabernet Franc 2002
Thummerer Vilmos Egri Vili Papa Cuvée 2003

Ezüst:

Úri Borok Pincészete – Aszúesszencia 1998
Patrícius Aszú Eszencia 2002
Patrícius Late Harvets 2003
Bujdosó Altanus Cuvée 2006
György Villa Chardonnay 2007
Csutorás Pince Lyukalatti 2006
Patrícius Dry Furmint 2006
Wunderlich - Viktória Cuvée 2004
Demeter XY 2003

Bronz:

Pannon Tokaj Tokaji Aszú 5 Puttonyos 2002
Patrícius - 6 Puttonyos Aszú 2003
Szent István Korona Chardonnay 2007
Monarchia Winery Egri Chardonnay Battonage 2005
Bolyki Királyleányka 2006
Thummerer Vilmos Egri Királyleányka 2007
Sike Tamás Egri Szürkebarát 2006
Királyudvar Tokaji Furmint Sec 2006
Tokajicum Borház Tokaji Furmint Barrique 2006
Iváncsics Zoltán Soproni Kékfrankos 2006
Bock Cuvée 2002
Vylyan Villányi Montenuovo Cuvée 2006
Kemendy – Cabernet Sauvignon 2003
Cezar Cabernet Sauvignon Selection Nagyréde 2005
Monarchia Winery Bazilika 2004
Gál Tibor Egri Pajados Cuvée 2005
Csutorás Pince Nagyanyag 2006

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!