Ikerpince épült Etyeken
Pinceszemle: Anonym
2015-06-17 | Tóth AdriennA fővárosi borkedvelők számára egyre vonzóbb célpont a szinte karnyújtásnyira húzódó borvidék, Etyek. Azon túl, hogy az Etyeki Pikniknek köszönhetően évente immár négy alkalommal vehetünk részt nagyobb volumenű programokon, a pincészetek önállóan is sokat tesznek azért, hogy fejlődjenek, bővüljenek. Az Anonym Pince sauvignon blanc, chardonnay és pinot noir borai révén egyre ismertebb. A családi pince irányítóját, borászát, Szövényi Áront az aktuális fejleményekről kérdeztük.
Hogyan kerültetek Etyekre?
Egy jóval korábbról induló történetbe kapcsolódunk be. 2013-ban vettük birtokba azt Öreghegyen található présházat, amelyhez egy sóskúti kőből épített régi pince és egy helyi viszonyok között nagyobbnak számító szőlőterület is tartozott.
Maga a présház és a pince 1924-ben épült. Először az volt a tervünk, hogy felújítjuk, de az épület állapotát alaposabban megvizsgálva úgy döntöttünk, inkább meghagyjuk azt eredeti formájában, ugyanakkor annak érdekében, hogy birtokközpontként funkcionáljon, egy pincerészt még hozzáépítettünk.
Mennyi időre volt szükségetek a munkákhoz?
2013 még a tervezgetésről szólt, 2014 júliusában vágtunk bele az építkezésbe. A megvalósítást egy pályázat is segítette, amely részben finanszírozta a projektet. Az építészeti elgondolás és annak pontos megtervezése építész édesapám munkája. Az építkezés folyamán végig szoros kommunikáció zajlott közöttünk, így tudtuk hatékonyan összekapcsolni az ő elképzeléseit a mi elképzeléseinkkel, a puszta falakat a borászati technológiával.
Milyen elvárásoknak kellett az épületnek megfelelnie?
Sokrétű elképzeléseink voltak, hiszen tudtuk, hogy nemcsak a borkészítés teljes folyamatának és a palackozásnak kell itt megtörténnie, hanem ezt a hozzánk ellátogatóknak be is kell tudnunk mutatni. Emellett a helyszínnek arra is alkalmasnak kell lennie, hogy kóstolókat, borbemutatókat tartsunk ott. Így igazi látványpincét alakítottunk ki, és régi álmunk is valóra vált, hiszen eddig több pincében készítettük a borainkat és a kóstolókat is másik, sokszor külső helyszínen kellett lebonyolítanunk.
A konkrét kialakítás kapcsán el kell mondani, hogy annyira beleszerettünk az eredeti épületbe, hogy fontosnak tartottuk arculatának megőrzését, így ott csak a szükséges felújításokra, restaurálásra került sor.
Az új pincerésznek hála, az épületen belül a modern találkozik a régivel, hiszen a hagyományos, sóskúti kő mellett vasbetont és látszóbetont használtunk. A két rész egy egységet alkot, a két épületet a föld alatt egy L alakú pince köti össze. Aki ezt ismeri, nem lepődik meg rajta, hogy Anonym Ikerpincének neveztük el az építményt.
Komoly munkán vagytok tehát túl a borászat kapcsán; történtek változások a szőlőben is?
2014-ben Etyeken két dűlőben telepítettünk pinot noirt, összesen 0,6 hektárt. Egyrészt a nagybátyám régi zalagyöngye ültetvénye helyett, másrészt az Öreghegyen az új pince mellett. Sokat várunk ezektől az szőlőktől, és hogy még színesebb legyen a kép, mindkét területen különböző pinot noir klónokat telepítettünk. Emellett a sauvignon blanc ültetvény pótlásának és teljes felújításának is a végén járunk. Már érezni ennek hatását a szőlőn, a borokon, a termés zamatosabb és tartalmasabb.
A sauvignon blanc-t nemcsak az ültetvényen frissítettük, de készítésének technológiáját is tovább csiszoltuk: a bort részben tartályban, részben hordóban érleljük, hogy egy sokrétűbb házasítást hozhassunk létre. Ezt az elképzelést először a 2013-as sauvignon blanc-unkkal valósítottuk meg. Jó visszajelzés számunkra, hogy bármelyik borversenyen, ahol eddig elindítottuk ezt a bort, mindenhonnan aranyérmet hozott el. Az új, 2014-es évjárat házasítása is kész van már, várhatóan június végén kerül palackozásra a bor.
Mi van jelenleg piacon tőletek?
A friss, 2014-es Ötlett Pinot Noir Roséval tavasszal léptünk a fogyasztók elé. A közkedvelt Egyből Kettő és egyetlen vörösünk, az Életjel pedig még tavaly év végén jelent meg a kereskedők kínálatában. A 2013-as battonage technológiával készített, nyolc hónapig fahordóban érlelt Szinkópa nevű chardonnay borunkat szintén múlt év végén kezdtük értékesíteni.
A 2014-es évjáratból minden eddig megszokott borunkat elkészítjük majd, de a chardonnay-ból és a pinot noirból kisebb lesz a mennyiség. A sauvignon blanc-ból is kevesebb palack készül, de ennek ellenére nagyon jól sikerültek ezek a borok is.
A csendes borok mellett nálatok fel-fel szokott bukkanni egy-egy pezsgős palack is. Lehet a kínálatotokból most is pezsgőt kóstolni?
Valóban fontos számunkra ez a műfaj is. Az első, 2006-os évjáratunkat még csak kedvtelésből készítettük, saját fogyasztásra. Az aktuális tételek közül a 2012-esnél már lezajlott a második erjesztés, a teljes mennyiség egy részét már degorzsáltuk, a többi még a palackban, a seprőn érik. Azok a palackok, amelyeknél a pezsgőkészítés folyamata decemberben befejeződött, már forgalomban vannak.
Nálunk tizennyolc hónap a pezgők palackos érlelésének minimális ideje. Jót tesz a pezsgőnek, ha hosszabb időt tölt el így, ezért a további palackokat csak akkor degorzsáljuk majd, ha ezek elfogytak. A következő, 2013-as évjárat is palackban van már, és a 2014-es is hamarosan megkapja a tirázslikőrt.
Az építkezés miatt csúsztatok meg ezzel a munkafolyamattal?
Nem, mi tudatosan hosszabb időt szánunk az alapborok érlelésére, jellemzően hat hónap hordós érlelés után kerülnek a palackba a borok a második erjesztéshez.
Hol lehet veletek a pincén túl a nyár folyamán találkozni?
Idén is ott voltunk a június 6-7-ei nyári Etyeki Pikniken, emellett pedig több borjouros programon is találkozhatnak majd velünk az érdeklődők. Első alkalommal veszünk részt a Nagy Pezsgő Kóstolón, ahol gyöngyöző bort és a 2012-es Összhang pezsgőnket is megmutatjuk.
Ha azonban valaki mélyebben is szeretne megismerkedni az Anonym-borokkal, annak valóban az a legcélszerűbb, ha Etyeken, az Öreghegyen, az Anonym Ikerpincéknél keres fel minket, hiszen itt egy helyen mindent meg tudunk mutatni, és úgy gondolom, ez jelenti a legnagyobb élményt. Június 27-én nyitott pinceajtóval, finom borokkal, ételekkel és sok programmal várunk mindenkit az Anonym Ikerpince megnyitón.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Két különleges bor a Jura borvidékről: vin jaune és vin de paille
Az anyaföld gyógyítása a mezőgazdaság által - Idén 100 éves a biodinamikus mozgalom
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!