Íme a 2019-es Borászok Borásza 5 döntőse
Határon túli borász és hölgy is van közöttük
2019-03-19 | VinoportMárcius 1-én a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül az 50 legjobb magyar borász az év egyik legexkluzívabb kóstolóját tartotta meg. Az „ötvenek” leadták szavazatukat, vagyis kiderült, közülük ki az az 5, aki versenyben maradt a 2019-es Borászok Borásza díjért.
A március 2-án Budapesten tartott Borászok Borásza Kóstoló Kör egyik legfontosabb célja az volt, hogy a legjobb borászok pontosabb és friss képet kaphassanak egymás munkájáról és ezzel felelősebben szavazhassanak a végső győztesre. A nap folyamán az 50 jelölt mindegyike leadta a szavazatát, aminek eredményeképpen az öten közülök bejutottak a döntőbe. (Beszámoló az eseményről itt olvasható.)
A legjobb 5 listája:
- Áts Károly (Grand Tokaj – Tokaj)
- Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis – Tokaj)
- Figula Mihály (Figula Pincészet – Balatonfüred)
- Ipacs Szabó István (Vylyan – Villány)
- Maurer Oszkár (Maurer Pincészet – Szerémség).
A Borászok Borásza lebonyolításának megfelelően a borászok két körben szavaznak. A legjobb öt nyilvánosságra hozatalával az alapítvány el is indította a mindent eldöntő második fordulót. Szavazati joga a Borászok Borásza szavazás második körében is az ötveneknek van. A hagyományoknak megfelelően a győztes nevét a Borászok Borásza Díjátadógálán hozzák nyilvánosságra ünnepélyes keretek között, április 26-án.
>>> Beszámoló a 2018-as díjátadógáláról
Addig is érdemes belenézni a Borászok Borásza Kóstoló Kör legszebb pillanataiba:
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!