A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

IX. Páneurópa Vörösborverseny

Balatoni a legjobb vörösbor

2010-12-17 | Tóth Adrienn


Úgy tűnik az idei év több szempontból is kedvez a balatoni vörösboroknak. Még nem is olyan régen történt, hogy egy napilap által kiadott TOP100 boros listán a Figula Pincészet egy Tihanyban készített vörösbora kapta a legtöbb pontot kategóriáján belül, és máris itt az idén kilencedik alkalommal megrendezett Páneurópa Vörösborverseny, amelynek champion díját szintén egy, a Balatonfüredi-Csopaki borvidékről származó cabernet franc nyerte.


A 2010. november 26-án, Hegykőn megrendezett nemzetközi borverseny szervezői természetesen ez alkalommal is a soproni Bormarketing Műhely munkatársai voltak. Rigler Zsolt ügvezető fontosnak tartotta, hogy a páneurópaiság, a közös múltra, közös gyökerekre építkező jövő gondolatának megfelelően és tizennyolc év hagyományait követve idén is életre hívják a kizárólag rozé és vörösborokat felvonultató versenyt.

A nemzetközi mustrára hazánk határain túlról is érkeztek indulók, a Kárpát-medence és Közép-Kelet Európa borászataitól. Az idei megmérettetésen 68 pincészet állt rajthoz összesen 156 bormintával, közülük 132 Magyarországról, míg 14 Ausztriából, 10 pedig Szlovákiából érkezett.



A 25 fős zsűri ebben az évben három nagyaranyérmet osztott ki, közülük választották ki a bizottságok elnökei a champion díjas bort. A dobogóra kizárólag hazai borok kerültek fel, a szekszárdi Takler Pincészet 2008-as Syrah-jával, a balatonfüred-csopaki Liszkay Mihály 2008-as Cabernet Franc-jával, a villányi Heumann Pincészet pedig 2007-es Terra Tartaro cuvée-jével bizonyult kiemelkedőnek. Utóbbi házasítás egyébként 50%-ban cabernet franc, míg 25-25%-ban merlot és cabernet sauvignon szőlőfajtákból áll.

Tájékoztatásként következzen most az arany- és ezüstérmesek sora:

Nagyaranyérem

Heumann Pincészet - Villányi Terra Tataro 2007
Liszkay Mihály - Cabernet Franc 2008
Takler Pince - Syrah Reserve 2008

Aranyérem

Szlovák Gabriella - Cabernet Franc 2009
Prantner Ferenc – Merlot 2009
Bock Borászat - Bock Royal Cuveé 2007
Janus Borház - Janus Örömbor 2007
Blum Pincészet - Francz Cuvée 2007
Gere Tamás és Zsolt - Aureus cuvée 2007
Kőporos Borászat - Simkó Pince - Vörös Cuveé 2007
Brunyai Pince - Villányi Amice 2007
Kvassay Levente - Villányi Cuvée 2009
Kattra Pincészet - Cabernet Sauvignon 2009
Weingut Erwin Beck - Blaufrankisch Altenberg 2008
Dúzsi Tamás – Merlot 2007
Hagymási József - Egri Bikavér 2007
Weingut Etl - Zweiget Selection 2008
Cezar Winery - Merlot Selection 2007
Luka Enikő - Pinot Noir 2009
Weingut Juris - Pinot Noir Reserve 2007
Bock Borászat – Ermitage 2008
Stephano Das-Wein-gut – Gonzalo 2008

Ezüstérem

Janus Borház - Cabernet franc 2008
Heumann Pincészet – Kékfrankos 2007
Agro-Movio - Cabernet Sauvignon 2009
Weingut Juris - Syrah 2007
Ákos István - Réthly Cuveé 2007
Janus Borház - Janus Bordó 2007
Gere Tamás és Zsolt - Cabernet Franc 2007
Turay Családi Pincészet Cabernet Franc 2009
Weingut Etl - Kaisberg Cuvée 2008
Kovács Nimród - Pinot Noir 2007
Prantner Ferenc – Kékfrankos 2009
Jackfall Bormanufaktúra - Jackfall Pillangó 2007
Etyek Présház - Pinot Noir 2008
Dúzsi Tamás - Cabernet Franc 2007
Gönczi Gábor - 2009
Luka Enikő - Szívhez Közel 2008
Kőporos Borászat - Simkó Pince - Egri Bikavér 2007
Don Simon - Síkhegy Kékfrankos 2006
Gangl Pince - Soproni Cuvée 2009
Etyek Kúria - Kúria Red 2007
Bock Borászat - Cabernet Franc 2008
Kvassay Levente – Merlot 2009
Matias Borászat – Zweigelt 2008
Janus Borház - Pinot Noir 2008
Kovács Nimród - NJK 2005

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!