A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Két új csarnok tele borokkal

ProWein 2013

2012-11-08 | Tóth Adrienn


2013. március 24-26. között Düsseldorfban, Németországban kerül megrendezésre a következő ProWein kiállítás, amely a nemzetközi bor- és szeszesital-kínálatot hivatott bemutatni a szakmai érdeklődőknek. A növekvő érdeklődés hatására a szervezők a látogatóteret két új vásárcsarnokkal bővítették, így a tervek szerint 50 ország legalább 4000 kiállítójának adnak majd helyet. A vásárban több európai ország önállóan tölt meg egy-egy csarnokot, és az idei évhez hasonlóan 2013-ban újra koncentráltan jelenhetnek meg a bioborok készítői.


A kiállítás különlegessége, hogy kizárólag a szakmai közönségnek szól. Márciusban a három nap alatt több mint 40 000 látogatót várnak majd a szervezők, amely jelentős előrelépés az induláshoz képest, 1994-ben ugyanis mindössze 1517-re rúgott a vendégek száma. Az online jegyértékesítés a tervek szerint még ebben a hónapban elindul.

A ProWein szervezői a teljességre törekszenek, ennek eredményeként a minden német borvidéket magában foglaló csarnok több más európai kiállítónak is helyet ad, és akkor még nem soroltuk fel azokat a nemzeteket, akik önállóan foglalnak el egy teljes csarnokot. A ProWein így tudja elérni, hogy összességében a kiállítók 80%-a határaikon túlról érkezik.

Az olyan klasszikus bortermelők mellett, mint Franciaország, Spanyolország vagy Olaszország olyan újoncok is bemutatkoznak, mint Brazília vagy India, az égetett szeszek csarnokában pedig 300 nemzet képviselteti magát.

A látogatói összetételről az idei évben elmondható volt, hogy 32%-uk érkezett külföldről. A legtöbben (47%) a kereskedelemben dolgoznak, ezt követte a vendéglátás és a szállodaipar. A felmérések szerint a vendégek 80%-a közvetlenül részt vesz a beszerzési döntésekben. A látogatók köréhez tartozott 2012-ben még 900 újságíró is.

Két új csarnok tele borokkal

Az egyéb nemzetközi szakkiállításokkal kapcsolatos összehasonlításról így nyilatkozott Michael Degen, a Messe Düsseldorf vásártársaság kereskedelmi igazgatója: „A ProWein-nak nem kell ódzkodni a megmérettetéstől az ágazat más szakvásáraival összehasonlítva. A Vinitaly-nak ugyan mintegy 300-zal több kiállítója van, mint a ProWein-nak, azonban ők 97 százalékban hazai vállalatok, miközben a ProWein 79 százalékban nemzetközi kiállítókat kínál. A Vinexpo és a London International Wine Fair kevesebb kiállítóval rendelkezik, mint a ProWein, miközben a nemzetközi kiállítók aránya is alacsonyabb. A ProWein a látogatottság tekintetében is kiugró a csupán három vásárnapon megjelenő több mint 40.000 nemzetközi szakmai látogatójával. A Vinexpo és a Vinitaly esetében a feltüntetett látogatói számok öt, illetve négy napra oszlanak el.”

Azok számára, akik üzleti kapcsolataikon túl kóstolási gyakorlatukat is fejlesztenék, a Prowein létrehozott a Meininger Kiadóval együttműködésben egy központi kóstoló zónát, ahol változó és mindig aktuális vezértéma jegyében mintegy 100 bor között lehet kötelezettség nélkül válogatni. 2013-ban a nemzetközi borászat vezető- és divatfajtáira koncentrálnak majd, nyolc-nyolc fehér és kék szőlő palackjainak megismerésén keresztül.

A vásárban ezentúl külön teret kap a borok és ételek párosítása, a klasszikus koktélokat új köntösbe bújtatják, valamint szakmai előadásokra és prezentációkra is készülnek. A részletes program 2013 elejére várható.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!