A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

VinAgora 2013 teljes éremtáblázat

Zilai Zoltán nyilatkozott

2013-06-18 | Tóth Adrienn


A hét végén, június 14-16. között zajlott le a hazánkban megrendezett legnagyobb szabású nemzetközi borverseny, a VinAgora. A megmérettetésen tizenkilenc ország 560 tétele versengett, a végeredmény pedig hat champion díj, nyolcvan arany- és nyolcvannyolc ezüstérem lett. Ezentúl különdíjat osztottak a legjobban szereplő uruguayi bornak, valamint kiemeltek hét fajtabort is. A verseny értékelésére Zilai Zoltánt, a borverseny igazgatóját kértük fel.


Összefoglalnád, milyen összbenyomással zárult számodra az idei verseny?

Több szempontból is elégedett vagyok. Versenyigazgatóként azt tartom a legfontosabbnak, hogy a lebonyolítás kapcsán minden jól működött, csak ennek tudatában lehetek ugyanis teljesen nyugodt a kialakult végeredmény felől.

Eddig is törekedtünk arra, hogy minden tétel a számára optimális hőmérsékleten kerüljön a poharakba, hogy csendet biztosítsunk a fegyelmezett kóstoláshoz, hogy olajozottan menjenek végbe a kísérőprogramok, úgy gondolom azonban, hogy a sok évnyi munka után mostanra állt össze úgy a csapat, hogy a lehető legprofesszionálisabb keretek között folyhasson le a megmérettetés.

Milyen volt a mezőny?

Fontosnak tartom elmondani, hogy 70%-ban ugyanazzal a jól működő zsűrivel dolgoztunk együtt, mint a múlt évben. Ezért is érzem összehasonlításra érdemesnek az eredményt, hiszen nem lehetett szó szigorúbb vagy engedékenyebb panelekről.

Az összbenyomás nagyon jó volt, ezt bizonyítja, hogy a 30%-os szabályt figyelembe véve, amely szerint az egyes borkategóriákban maximum a nevezett borok ilyen aránya kaphat érmet, volt olyan bortípus, ahol néhány, a zsűri által aranyéremre pontozott bor nem került be a felső 30%-ba, és így érem nélkül maradt.

Az érmes borok 70-80%-a magyar bor volt; úgy gondolom, ez a hazai borkínálat érdemi javulását bizonyítja a közép- és felső szegmensben. Ezentúl az is nyilvánvaló, hogy a borászok is egyre inkább komolyan veszik a nevezést, és azokat a tételeket küldik el a versenyre, amelyek valóban jó minőségűek.

Volt olyan borkategória, amely kevésbé szerepelt jól vagy éppen kiemelkedett?

Több borverseny is lezajlott már itthon, ezek eredményét a VinAgora is megerősíti abban a tekintetben, hogy sajnos a 2012-es évjárat nem kedvezett a rozéboroknak. Ugyancsak érdekes volt megfigyelni az utóbbi két-három évben nagy népszerűségnek örvendő habzóborok sorát. Az ebben a csoportban kiosztott kevés érem bizonyítja, hogy ezzel az új műfajjal még az út elején járnak a borászok, szükség van még a tapasztalatok, ismeretek gyűjtésére.

Épp ezért a fogyasztóknak pont e kategória esetében javaslom, hogy ne a nevekre vagy az árakra, hanem a saját ízlésükre támaszkodjanak, mert ebben a műfajban a hagyományos, csendes boraik miatt jól ismert márkák sem jelentenek feltétlen garanciát.

VinAgora 2013 teljes éremtáblázat

A fehér- és vörösborok tekintetében viszont magas volt a színvonal, ami azt mutatja számomra, hogy mára a piac elért egy olyan állapotot, amelyben a presztízsboroknak egyszerre kell hibátlannak és finomnak lenniük. Ez a folyamat azonban nem újdonság, tisztán követhető az elmúlt évek eredményeit vizsgálva.

Jövő hét végén, szombaton kerül sor a verseny közönségkóstolójára, a VinAgora Borgálára. Kiknek ajánlod ezt a rendezvényt?

Mindenkinek, akit érdekel ez a rendkívül összetett mezőny. 560 bort lehet majd szabadon kóstolni a nap folyamán, méghozzá olyanokat, amelyeket a termelők előzetesen kiválogattak, amikor a versenyre neveztek, így az itt jelen lévő borok verik majd egy általános borfesztiválon megszokott színvonalat.

A VinAgora Borgála programjához kattints IDE!

Lezárásként következzen a VinAgora 2012 teljes éremtáblázata:

Champion

Gatt Wines – Gatt Old Vine Shiraz 2010                 
Champagne Nicolas Feuillatte – Palmes d' Or Brut Vintage 2002              
Soltész Pince – Tokaji Aszú 6 puttonyos 2002                    
Effendy-Vin – Mea Culpa 2011                   
Dúzsi Tamás és Családja – Szegzárdi Syrah Rozé 2012                  
Ing. Jaroslav Ostrozovic – Tokaj cuvée, straw wine 2011               

Nagyarany

Pauleczki-Vin Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji Essencia 1968                 

Arany

Gatt Wines – Gatt Shiraz 2008                     
Gatt Wines – Gatt High Eden Shiraz 2008               
Gatt Wines – Gatt Shiraz 2010                     
Leth GmbH – Grüner Veltliner Klassik 2012                      
Weingut Wolf – Cabernet Sauvignon „OHO” 2011            
Vinícola Goés e Venturini LTDA – Casa Venturini Chardonnay Reserva 2011               
Kutjevo d.d. – Grasevina Turkovic 2012                 
Dakovacka vina d.d. – Grasevina izborna berba 2009                     
Chateau Blaignan – Manny O. Bibulus Cru Bourgeois 2009                      
Gerd Anselmann – Anselmann Ortega Trockenbeerenauslese 2011           
Gerd Anselmann – Anselmann Dornfelder Spätlese trocken – im Barrique gereift – 2011   
Gerd Anselmann – Anselmann Ortega Spätlese 2012                     
Fitomarkt-94 Kft. – Tokaji Hárslevelű Aszú 6 puttonyos 2007                   
Bodri Pincészet – Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2009                 
Tornai Pincészet – Top Selection Szürkebarát 2011             
Varga Pincészet – Aranymetszés Badacsonyi Szürkebarát kései szüret 2010                    
Puklus Pincészet – Tokaji Aszúeszencia 2005                      
Orosz Gábor – Tokaji Aszú 6 puttonyos 1999                     
Szőke Mátyás – Paskomi Chardonnay 2010            
Matias Borászat – Matias Jégbor-Ice wine 2011                  
Dobogó Pincészet – Dobogó Tokaji 6 puttonyos Aszú 2007                      
Bodri Pincészet – Szekszárdi Bikavér 2009             
Thummerer Pince – Vili papa cuvée 2006                
Thummerer Pince – Tekenőháti Merlot 2006            
Varga Pincészet – Aranymetszés Badacsonyi Olaszrizling kései szüret 2009                    
Wekler Családi Pincészet – Szekszárdi Merlot 2008           
Koch Csaba – Hajós–Bajai Chardonnay 2009                    
Heimann Családi Birtok – Barbár cuvée 2009                     
Schieszl Borház – Gyöngyöstarjáni Cserszegi Fűszeres 2012                     
Thummerer Pince – Egri Cabernet franc válogatás 2007                 
Fodorvin Családi Pincészet – Dorina Cuvée 2012               
Effendy-Vin – Apostol Jégbor 2009             
Tornai Pincészet – Aranykönny Zeus 2011              
Takler Pince – Görögszói Kékfrankos 2009             
Bock Borászat – Bock Cuvée 2009               
Ikon Borászat – Ikon Tulipán 2009               
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – Bujdosó Tramontana 2011                  
Fritz Pincészet – Cabernet Sauvignon 2009             
Béla Borászati Kft. – Kunsági Nektár kései szüretelésű 2011                 
Dániel Pince – Capt 2008                 
Balassa Bor – Tokaji Furmint „Villő” Mézes-mály 2011                  
Figula Pincészet – Figula Öreghegyi Cabernet Sauvignon Hordóválogatás 2011              
Frittmann Testvérek – Cserszegi Fűszeres 2012                   
Figula Pincészet – Figula 7 Hektár 2011                  
Katona Borház – Tokaji Furmint 2007                     
Takler Pince – Syrah reserve 2009                
Kökény és Fia Családi Borászat – Fischer Parti Rozé 2012            
Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji száraz Furmint Szent Tamás 2011
Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji késői szüretelésű 3909 2011                      
Lesence Borászat – Dulcis No. 1 2011                     
Mészáros Borház – Syrah 2011                    
Wekler Családi Pincészet – Szekszárdi Cabernet Franc 2008                    
Vincze  Borászat – Cabernet Franc 2008                 
Dobosi Pincészet – Bio Szürkebarát–Tramini 2009              
Takler Pince – Primarius 2008                      
Hilltop Neszmély – Hilltop Neszmélyi Chardonnay Pap-Hegy-Dűlő 2011            
Linbrunn Pincészet – Syrah 2011                 
Bock Borászat – Bock Libra 2009                
Heimann Családi Birtok – Syrah válogatás 2011                 
Bodri Pincészet – Szekszárdi Cuvée 2009               
Eszterbauer Borászat – „Tüke” Szekszárdi Bikavér 2011                
Vesztergombi Pince – Csaba Cuvée 2011                
Kertész Családi Pincészet – Kertész Sauvignon Blanc 2009                       
Pannonhalmi Apátsági Pincészet – Pannonhalmi Infusio 2011                   
Frittmann Testvérek – Fahordós Ezerjó 2011                      
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – Bujdosó Sirocco 2009             
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – Bujdosó Kokas Merlot 2009               
Fritz Pincészet – Merlot 2009                      
Fritz Pincészet – Medicina Cuvée 2009                   
Saint Clair – Pioneer Block 5 Pinot Noir 2011                     
Saint Clair – Premium Sauvignon Blanc 2012                     
Saint Clair – Wairau Reserve Sauvignon Blanc 2012                      
SC Cotnari SA – Grasa de Cotnari 2000                  
Bodega Artesana – Artesana Tannat–Merlot 2011                

Ezüst

Gatt Wines – Gatt High Eden Shiraz 2009               
Leth GmbH – Roter Veltliner 2012               
Weingut Bründlmayer – Grüner Veltliner Loiser Berg Reserve 2010                     
Cooperativa Vinícola Aurora LTDA – Aurora Reserva Merlot 2011                      
Cooperativa Vinícola Aurora LTDA – Aurora Varietal Chardonnay 2012             
Cooperativa Vinícola Aurora LTDA – Marcus James Espumante Brut Branco
Kutjevo d.d. – Vrhunska Grasevina 2012                
Kutjevo d.d. – Maximo Bianco 2011           
Champagne Nicolas Feuillatte – Cuvee Speciale 1998                    
Les Domaines De Fontcaude – Manny O. Discipulus Syrah 2010              
Gerd Anselmann – Anselmann Chardonnay feinherb 2012            
Bárdos Tamás – Mátrai Cabernet Sauvignon Cabernet Franc Barrique 2011                     
Jackfall Bormanufaktúra – Jackfall Grand 2008                  
Takler Pince – Bikavér reserve 2008             
Bárdos Tamás – Mátrai Kékfrankos–Pinot noir Rosé 2012               
Thummerer Pince – Egri Syrah válogatás 2009                    
Koch Csaba – Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 2011                       
Koch Csaba – Hajós–Bajai Chardonnay 2012                    
Mészáros Borház – Cabernet Sauvignon 2009                     
Vécsei Pincészet – Vörös Cuvée 2011                     
Gál Szőlőbirtok és Pincészet – Gál Zweigelt rosé 2012                   
Gál Szőlőbirtok és Pincészet  – Gál Szent Márton rosé 2012                      
Fritz Pincészet – Kékfrankos 2009              
Pálinkás Pincészet – Olaszrizling 2009                    
Balatonboglári Gazdaság Zrt. – Balatonboglári Cabernet Sauvignon 2011            
Vincze Borászat – Syrah 2009                     
Takler Pince – Szent-völgyi Kékfrankos 2009                     
Törley Pezsgőpincészet – Törley Chardonnay Brut 2010                
Szőke Mátyás – Amerlot 2009                      
Effendy-Vin Kft. – Balatonedericsi Chardonnay 2012                   
Tűzkő Birtok – Tűzkő Tolnai Chardonnay Barrique 2011               
Tiffán Zsolt és Ede Pincészete – Elysium 2008                  
Bodri Pincészet – Szekszárdi Merlot I. 2009           
Obzidian Bormanufaktúra – Tokaji Furmint  2012               
Bazaltbor-Badacsony Kft. – Laposa Pincészet – Laposa Badacsonyi Pinot Gris Friss 2012
Gál Szőlőbirtok és Pincészet – Gál Olaszrizling 2012                    
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – Bujdosó Csomó 2012              
Tokaj Kereskedőház Zrt. – Tokaji Furmint barrique 2011               
Hungaria Pezsgőpincészet – Hungaria Extra Dry                
Bock Borászat – Bock Capella 2009            
Dúzsi Tamás és Családja – Szegzárdi Kékfrankos Rozé 2012                    
Vabrik Pincészet – Etyek–Budai Zöld Veltelini 2012                      
Pécseli Pince – Pinot gris 2012                     
Fabro Pince – Lussonium Cabernet Sauvignon 2011                       
Canter Borház Balatonfüred – Csopaki Kővirág Cabernet Sauvignon Hordószelekció 2008
Fabro Pince – Kékfrankos 2011                   
Dániel Pince – Crew 2007                
Heimann Családi Birtok – Birtokbor 2009               
Halmosi Pincészet – Négykezes Szekszárdi Merlot 2009                
Tornai Pincészet – Top Selection Grófi Hárslevelű 2011                 
Egri Borvár Tóth Ferenc Pincészet – Várvédő 2009                       
Thummerer Pince – Egri Bikavér superior 2009                   
Gajdos Pincészet – Egri Cabernet Franc Selection 2009                 
Hungaria Pezsgőpincészet – Hungaria Irsai Olivér Doux                
Tóth és Tóth Debrői Borok – Egri Chardonnay 2011                      
Bakkhosz – Mátrai Cserszegi Fűszeres 2012            
Taschner Bor- és Pezsgőház – Taschner Chardonnay Pezsgő 2008                     
Vylyan Pincészet – Vylyan Villányi Merlot 2009                
Weinhaus – Tolnai Chardonnay 2012                       
Dula Szőlőbirtok és Borgazdaság, Eger – Erdőbénye Egri Csillag  2012               
Kreinbacher Birtok – Nagy-Somlói Furmint 2011               
Gál Szőlőbirtok és Pincészet  – Gál Pinot noir rosé 2012                 
Pap Pince – Balatoni Chardonnay barrique 2012                  
Fekete Pince – Somlói Olaszrizling 2009                 
Nyakas Pince – Budai Chardonnay 2012                 
Kertész Családi Pincészet – Kertész Sauvignon Blanc 2008                       
Orosz Gábor – Tokaji Hárslevelű Király 2009                     
Bazaltbor-Badacsony Kft. – Laposa Pincészet – Laposa Balatoni Illatos Friss 2012         
Béres Szőlőbirtok – Béres Tokaji Omlás Furmint 2009                   
Haraszthy Pincészet – Fantástico Chardonnay 2011           
Günzer Tamás Pincészete – Mont Blanc 2012                     
Sterlik Pince – Soproni Pirkadat Rosé Cuvée 2012             
Varga Pincészet – Balaton-melléki Pinot noir rozé 2012                 
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – Bujdosó Rosecco 2012           
Masottina – „Rive di Ogliano” Prosecco Superiore 2012                 
Masottina – Conegliano Valdobbiadene Docg Prosecco Superiore Extra Dry       
Sociedade Agrícola de Santar, Sociedade Vitivinicola, Lda. – Condessa de Santar 2011
Casa de Vinuri Cotnari – Busuioaca de Bohotin – Domenii 2011              
Casa de Vinuri Cotnari – Feteasca Albá – Colocviu 2011               
SC Cotnari SA – Feteasca alba 1995            
SC Cotnari SA – Chateau Cotnari 2011                   
SC Cotnari SA – Tamaioasa Romaneasca 2011                   
Casa de Vinuri Cotnari – Busuioaca de Bohotin – Colocviu 2012               
Vinakoper – Rosé 2012                    
Maria Teresa Nunez Vega – Bioca Godello 2012                
Montes Toscanini – Gran Tannat „Premium” 2008              
Montes Toscanini – Corte Supremo „Premium” 2009                      
Bodega Rodriguez Hnos – La Estancia Licorde Tannat 2010                   

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!