Ez a második lépés, ha érdekli a whisky

Mit kóstoljunk?

A whisky készítésének és fogyasztásának sok kis részletét próbáltuk már bemutatni az elmúlt hetekben, de a legtöbbször valami különlegességről, érdekességről volt szó. Itt az ideje, hogy egy kicsit alaposabban szemügyre vegyük a csak simán jó whiskyket, és megnézzük, mivel is érdemes kezdeni az ismerkedést (azon kívül, hogy ne jéggel igyuk). Minden ilyen javaslat szigorúan szubjektív, nem származási régió, évjárat vagy hasonló alapján rangsorol, de a saját tapasztalat mellett próbáljuk több hozzáértő javaslatait is összegezni.

Milyen egy belépő szintű whisky?

Lista, leginkább a józan észre hagyatkozva, nem valamiféle hivatalos kategorizálás alapján:

• Valamelyik hagyományos, nagy whiskytermelő helyről származik, nem valami különleges új területről. Alább a skótokkal fogunk foglalkozni.

• Nem tartalmaz különös, ritka vagy extrém hozzávalókat.

• Nem kapott különleges kezelést, nem érlelték különleges hordóban (jellemzően bourbon, esetleg sherry hordókról lehet szó).

• Nem túl magas az alkoholtartalma, semmiképpen sem cask strength.

• Az ízvilága semmilyen tekintetben nem extrém, sem nem különösen lágy, sem nem drasztikusan füstös, pláne nem ízesített.

• Végül, de nem utolsó sorban belépő árszinten megvásárolható, egy-egy skót blend esetén 20-30 euró, egy skót single malt esetén legfeljebb kb. 50 eurós palackárat jelent. Ez elsőre soknak hangzik, de ne felejtsük, hogy (jó esetben) egy üveg whisky nem 1-2 estére szól. Ezért a pénzért szinte garantáltan megfelelő minőséget lehet kapni. Természetesen léteznek drágább és jobb whiskyk, árban a kor és a ritkaság figyelembevételével a határ a csillagos ég, de nem javasolt 100-200 eurós vagy drágább palackokon tanulni.

Lássunk néhány példát

Mivel elsőre mindenkinek ez fog eszébe jutni, legelőször muszáj szót ejteni a világ talán legnagyobb mennyiségben forgalmazott whiskyjéről, a legjobban ismert skót blendről, ami nem más, mint a Johnnie Walker Red Label. Ez egy rengeteg párlatból összeállított, kiegyensúlyozott blend, ami még az igen finoman megfogalmazott reklám szerint is elsősorban mixelésre, koktélalapanyagnak alkalmas. Igazságtalan volna szidni, de fogalmazhatunk úgy, hogy nem érdemes itt megállni a whiskykóstolásban.

Ha már blendekről van szó – amelyek a single malt divat ellenére még mindig a világ whiskyfogyasztásának 90%-át adják – érdemes a következőkkel kezdeni mind a tapasztalatszerzés, mind a könnyebben befogadható ízvilág, mind az elérhetőbb ár miatt:

• Dewar’s White Label. Ez egy könnyed, jobb híján általános skót karakterű, édes-gyümölcsös illatú, mézes ízű, igen enyhén füstös blend, az összetevők persze titkosak, de ezért az árért vélhetően egy jobb, vezető malátawhisky-komponens és több gabonawhisky lehet közöttük. Az íz nagyon gyorsan lecseng, esetleg némi keserű, hordós utóíz maradhat. Semmiképp sem hosszas ízlelgetésre javasolt, még elviseli a koktélba keverést, akár a jeget is, de már mutatja a jobb skót whiskykben lévő lehetőségeket, hasznos, ha valaki éppen csak ismerkedik a témával. Ez az a tömegtermék, ami miatt már értők előtt sem kell szégyenkezni, és ha nincs más, ki lehet kérni egy pohárral, de nem feltétlen szükséges otthonra is venni belőle. Valószínűleg a Skóciában előírt minimális 3 éves érlelési idő letelte után azonnal palackozzák. Aki ugyanebből a stílusból egy picit jobbat szeretne, fontolja meg a Dewar’s 12 éves blendet.

• Monkey Shoulder. A Grant’s terméke három whisky, a Glenfiddich, Balvenie és a Kininvie házasítása. Mivel nincsen benne egyéb gabonapárlat, és ez a három single malt önmagában is meglehetősen jó minőségű, a Monkey Shoulder már-már majdnem olyan, mintha az ember egy nem túl öreg single maltot inna (nyilván ezt sem érlelik 10-12 évig, ha így lenne, büszkén hirdetnék a címkén). Szintén az édesebb-gyümölcsösebb vonalat viszi. Tartalmas, mégis könnyen fogyasztható. Ha elérhető áron jellegzetesen skót, de nem füstös, különösebb felkészülést, hozzászokást és előtanulmányokat nem igénylő, megfizethető whisky kell, talán ez a legjobb első választás. Nyugodtan lehet belőle tartani otthon egy palackkal, és bárkinek kínálni, aki egyáltalán iszik whiskyt, és a hozzáértők sem fognak kellemetlen megjegyzéseket tenni.

Természetesen lehetne tovább sorolni a belépő árú és minőségű skót blendeket, és később mindenképp szó lesz a blend whisky csúcsát képviselő japánokról, de most 

...lássunk néhány belépő single maltot is

Bár a minőség szempontjából nem követelmény, érdemes megjegyezni, hogy az alábbiak mind a Spey völgyéből származnak, ami a legtöbb whiskylepárlónak otthont adó régió a világon:

• Nem túl nagy meglepetés, hogy az imént már emlegetett Glenfiddich 12 éves single maltja, a kategória piacvezetője nyitja a sort. Könnyed, mézes-gyümölcsös illatú és ízű, érezhetően tölgyfahordóban érlelt. Ízben, minőségben, származási helyben, népszerűségben, árban nagyon hasonló a Glenlivet 12 éves is. Ez a két whisky tökéletesen jellemzi is a régiót, ezeket tartjuk a legtipikusabb Speyside whiskynek. Akinek fogalma sincs róla, mi az a skót whisky, és nem akar elsőre csúcsot támadni, az ezekkel próbálkozzon.

• Ugyanígy Speyside a Balvenie DoubleWood 12 éves, amelyet két fajta hordóban (bourbon és sherry) érlelnek, ettől édes, de mély, komplex ízt kap. Az előzőek frissebb gyümölcsösségével szemben itt a szárított gyümölcsök és édesebb fűszerek dominálnak. Különösen a borok, likőrborok világából érkezőknek javasolt ezzel kezdeni a skót whiskyvel való ismerkedést, nem lesz idegen az élmény.

• Végül, de nem utolsó sorban földrajzilag még a Spey mellékfolyója mentén található, de öndefiníciója és a hagyományos besorolás szerint már felföldi (Highland) whisky a Dalwhinnie 15 éves kiadása. Itt már jóval kevesebb gyümölcsösséget, és több mézes, diós, vaníliás aromát találunk. Ha valakinek nem annyira kedvesek a nagyon gyümölcsös, friss, könnyed ízek, de mégsem akar folyékony füstöt inni, annak ezzel érdemes kezdenie.

Megint el kell mondani: minden whiskykedvelő más listát állítana össze, és ez így is van jól, de ha whiskyben kevésbé jártas ismerősnek tesz javaslatot, és nincs ötlete, egy Speyside single malttal, abból is valami könnyedebbel nem lehet nagyon mellényúlni. A keményebb ízekhez szokottak kedvéért legközelebb a füstös karakterű skótokat vesszük elő, egészen Islay-ig.