A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Mi vár a borpiacra 2021-ben?

Előrejelzés 5 pontban

2021-01-13 | Vinoport


Mi vár a borpiacra 2021-ben?

A világ „borfővárosának” egyik prominens elemző cége szedte össze a várható idei trendeket. Megpróbáltak válaszolni a legfontosabb kérdésre is, vagyis hogy hogyan változik a forgalom.


A Wine Intelligence-t 2002-ben alapították Londonban, az elmúlt közel 20 év alatt az egyik legjelentősebb piackutató céggé nőtte ki magát. Egyéb tevékenységeik mellett minden év elején megjelentetik az adott évre vonatkozó becsléseiket, előrejelzéseiket. 2021-ben igazi változást az előző évhez képest a nyártól várnak, amikor már be lesz oltva a lakosság akkora része, hogy lassan újra visszatérhet az élet a régi kerékvágásba. Újra lehet majd utazni, étterembe járni, ez pedig alapvetően kihat a kapcsolatunkra a borral. Mindazonáltal az emberekben még élénken élni fog a nehézségek emléke, ez meg fog látszani a költéseiken, jóval óvatosabbak lesznek, hogy egy következő hasonló helyzetbe megtakarítással menjenek bele. A Wine Intelligence az alábbi 5 pontban foglalta össze a legmeghatározóbb 2021-es folyamatokat.

 

 

Az eladott mennyiség csökkenni fog az átlagár növekedni

 

2021-ben az emberek máshogy fogják elkölteni a borra szánt pénzüket. Kisebb mennyiséget vásárolnak, viszont különlegesebb tételeket fognak venni. Könnyen előfordulhat, hogy a magasabb polcos borok forgalma jelentősen nőni fog.

 

Az alternatív csomagolások egyre nagyobb arányban váltják fel a hagyományos üveget.

 

Bár az üvegpalackok első helyét egyelőre nem fenyegeti veszély, ennek a csomagolási módnak a dominanciája csökkenni fog, ahogy egyre másra jelennek meg a környezetkímélőbb megoldások. Tavalyi évben, ameddig lehetett vendéglátóhelyekre járni, látványos sikert értek el a folyóborok, a karantén alatt pedig a bag-in-boxos kiszerelés iránt nőtt meg a kereslet. Jól szerepeltek 2020-ban a dobozos borok és fröccsök is. Ennek oka, hogy olyan mennyiséget kínáltak, amivel az ember egyedül is elbírt, nem kellett megosztania másokkal, ami a fertőzésveszély miatt fontos szempont lett. Ezek a tendenciák idén is folytatódni fognak.

 

A borászatok továbbra is keresik a fogyasztók közvetlen megszólításának lehetőségeit

 

A járvány megerősítette, hogy a borászatoknak és a kereskedőknek nagyon nagy szükségük van a lojális vásárlókra, akik a legnehezebb időszakban is kitartanak mellettük és komoly segítséget jelentenek a túlélésben. Nagyon sokan például most nyitottak saját online boltot, szerveztek online kóstolókat, fedeztek fel új csatornákat, amiken keresztül megszólíthatják a közönségüket. Ezek kapcsolatok a borturizmus újraindulásakor is hasznot fognak hozni, hiszen az elkötelezett fogyasztók előbb-utóbb jó eséllyel felkeresik kedvenc borászatukat. Erre azonban egyelőre még várni kell, legkorábban az év második felében érkeznek az első vendégek.

 

A növekvő online verseny átformálja ezeket a csatornákat, változni fog a kiszállítás módja is

 

Az elmúlt időszakban hozzászoktunk ahhoz, hogy a vásárlások jelentős része otthonról történik és mindennapossá vált, hogy csomagunk érkezik. Természetesen valamink az azonnal megszerzése továbbra is komoly varázzsal fog bírni, ezt a vágyat nem tudja kiülni belőlünk a járvány. 2021-ben nem a választékkal vagy az árazással, hanem a gyorsasággal lehet majd nagyot szakítani. Azok a szolgáltatók lesznek keresettek, akik már a rendelés napján ki tudják szállítani a bort. Valószínűleg egyes iparágak között szinergiák jönnek létre, hogy ennek az elvárásnak meg tudjanak felelni.

 

Eljön a boros üdítő ideje

 

2019-ben az USA-ból indult hódító útjára a hard seltzer, vagyis a valamilyen alkoholból, szódából, aromából álló, kólásdobozba zárt üdítő. Azóta letarolta az angolszász világot és feltartóztathatatlanul közeledik felénk is. Becslések szerint ezen italok forgalma az elkövetkezendő két évben (akárcsak az elmúlt kettőben) három számjegyű növekedést fog mutatni. Egyelőre még a gines, whisky-s változatok a legmenőbbek, ám a bor sem kerülheti el a sorsát. Kérdés csak az, ki jön ki először az ízesített dobozos fröccsökkel. Az a borászat garantáltan aratni fog.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!