A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A víz \"szénsav által történendő izgatása\"

Egy kis szóda és fröccs töri 1. rész

2010-07-23 | Vizi Csenge


Egyre többen kérik a vendéglőkben a szódavizet, aminek másik neve, a szikvíz nem eredetére utal, hiszen nem a szikes talajok, hanem az ipari forradalom egyik szülöttje. Már több mint háromszáz éve folyamatosan frissíti az embereket tavasztól egészen őszig, a legmelegebb nyári napokban pedig ideális italként szolgál borral vagy épp szörppel. Hazánkban régen nagy sikernek örvendett kicsik és nagyok, tudósok és költők körében, aminek ékes bizonyítéka különböző költeményekben való megjelenése is. Ismerjük hát meg a szódát, a magyar kultuszitalt!


 

Bár a természet maga is produkál szénsavas üdítőitalt, a föld mélyéről feltörő ásványvizek formájában, azonban ez még kevés volt pár száz évvel ezelőtt ahhoz, hogy az minden emberhez könnyedén eljusson, hiszen mire a lelőhelyről a házakhoz ért, minden értékes anyagtól, de legalábbis a buborékoktól mentes, langyos víz már nem okozott felüdülést a forró nyári napokon senkinek sem.

A felfedezés

Még csak az 1700-as évek közepe felé járunk, amikor is a tomboló ipari forradalomban Joseph Priestly angol természettudós és prédikátor egy sörfőzde mellett észrevette, hogy az erjedő alkohol felett gáz lebeg. Égő faforgácsot tartott felé, ami elaludt, de egérrel is kísérletezett, ami e gázfelhőbe lógatva elpusztult. Ezt a gázt aztán laboratóriumában elnyelette vízzel, és ebből egy kellemesen pezsgő ital született. Majd eljárását 1772-ben publikálta, amiért kitüntetéssel jutalmazták.

Joseph Priestly nem volt egyedül felfedezésével, ugyanis vele párhuzamosan Svédországban egy vegyész, Torbern Bergmannak mészkőből és kénsavból sikerült szén-dioxidot felszabadítania, azonban az igazi áttörés Genfben következett be, amikor is Jacob Schweppe 1790-es évek elején üzemi méretek közé emelte a mesterséges ásványvíz gyártását. Az ő cége egyik számláján szerepel először a soda elnevezés is. 1813-ban Charles Plinth szabadalma által vált teljessé a kép a szódaiparban, ugyanis ő alkotta meg a szifonfejet.

Schweppe meghódította Angliát is, ami után sorra nyíltak szerte Európában a szódaüzemek. Sikere rögtön a legfontosabb találmányok közötti második helyre repítette a szikvizet. Ez a pozíció hazánkban sem volt kevésbé alacsony, sőt! Egyre-másra alakították országszerte a szikvízkészítő üzemeket, amelyek technológiájának atyja és a gyártás elindítója Jedlik Ányos volt.

Az elterjedés

A bencés paptanár 1826-tól Győrben tevékenykedett, amikor is célul tűzte ki maga elé, hogy megold egy nagy problémát: a balatonfüredi rendházból érkező forrásvízből minden „lélek” kirázódott a hosszú út során, ráadásul minőségében is komoly károkat szenvedett. 1829-ben tette közzé technológiai tanulmányát, majd 1841-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók II. Nagygyűlésén elő is adta. Ettől kezdve a víz „szénsav által történendő izgatása” mint üdítő hatású gyógyír vonult be a köztudatba.

\"\"

Tény, hogy az 1830-as évek elején tomboló kolerajárvány során a betegeknek komoly enyhülést és megkönnyebbülést okozott a szódavíz fogyasztása. A szikvíz elterjedését az is mutatja, hogy a győri gyár után 1842-ben Pesten is megindult a szebbnél szebb palackok töltése. Szép lassan az ország egyre több pontján lehetett már szódavizet beszerezni, csak a fővárosban 18 szikvízgyár volt található a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentése szerint 1875-ben.

Míg pár tíz éve a gyógyszerészek patikájának egyik jelképe, a tisztaság és az egészség szimbóluma volt a kék üvegbe töltött szikvíz, az 1900-as évek elejétől előszeretettel alkalmazták e buborékos vizet a fagylaltipar résztvevői, de akár a gyümölcsszörpök életében is bátran kereshetjük a helyét, ugyanis e két terület rohamos fejlődése összekapcsolódott a szikvízével.

A szerveződés

Ekkortájt a szikvízgyártók érdekeik és munkásaik védelmében egyesületekbe tömörültek, és rendszabályokat, munkavédelmi előírásokat hoztak létre. Erre szükség is volt, hiszen a munkafolyamatok során a gázzal való folyamatos érintkezés miatt az üvegek könnyedén törtek, felrobbantak. Ezért kötelező volt a fejükre védőkosarat felvenni, kötényt kötni és kesztyűt húzni.

A gyárakból kikerülő szódavizes üvegeket egy biztonságosabb körülmények között szállították, hiszen újabb és újabb szabadalmak jelentek meg a piacon, így például a szódás szifon feje a legtöbb esetben lecsavarható volt. Ez adta és adja ma is a szódásüveg lelkét, változatossága szinte megszámlálhatatlan szépségben pompázik még a mai napig is beszerezhető régi palackokon.

A háborús időkben még ónozták a fejeket, majd megjelent a kerámia, amit manapság az alumínium és a műanyag váltott fel. A fejek szájjal is rendelkeznek, esetünkben ezt csőrnek hívják, amikről talán sokan nem tudják, hogy némelyik, például a kígyófejes azért lett kitalálva, hogy semmi esetre se vegye szájában és igyon bele egy-egy vendég az étteremben.

Az érdekvédelmi egyesületek létrejötte után az országos összefogás részeként 1901. augusztus 1-én jelent meg a Szikvízgyárosok Lapja, amely szószólója lett a gyárosok érdekeinek, az alkalmazottak védelmére kelt, és célul tűzte ki, hogy ezen formán keresztül is segíti a vezetők és beosztottak közötti jó viszony fenntartását. A szakmán belül egyre nagyobb egység volt megfigyelhető, azonban napról napra nőtt a konkurencia befolyása is, ami ellen egyetlen módszert láttak védekezésül: a szakmát képesítéshez kötötték, és többfokú hatósági ellenőrzésen kellett átesnie az új vállalkozásba vágóknak.

\"\"

Azoknak, akik megkapták az engedélyt szódavíz készítésére, nem volt más dolguk, mint eladni azt. Talán még emlékeznek néhányan arra, ahogyan egy-egy faluban a szódát szállító kocsiból hangosan kiáltja ki a sofőr: Szóóóóódáááááát vegyenek! Ekkor, akinek szüksége volt a szén-dioxiddal dúsított vízre, kiment az utcára és kicserélhette kifogyott palackját. A második világháború után még lovaskocsikkal hordták szét a frissen palackozott szódát. Annak, akinek nem volt elég tőkéje, az biciklin vagy később utánfutós motorral rótta az utcákat.

A terjeszkedés - ma

Manapság már ritkán szállítanak vidékre az üzemekből, hiszen a kisiparosok egyrészt nem tudják a keresletnek megfelelő mennyiségű szikvizet elkészíteni, másrészt hiányzik ehhez a megfelelő apparátusuk. Így főképp védőitalként, ballonos kiszállítással üzemeket látnak el, másrészt a vendéglátásban nyílt meg ismét ezen ital előtt az út.

A gasztronómiában tisztasága, frissítő hatása, és egészséges volta miatt egyre népszerűbb az elmúlt pár évben e buborékos ital. Az édesített üdítőitalok mellett nem volt könnyű dolga a szódának, hiszen míg régen több tízezer embernek adott munkát a hazai szikvízgyártás, addig a \'90-es években alig maradt fenn néhány üzem, ami azonban mára 1000 fölötti számot ért el, ennyi család képes jelenleg megélni gyártásából. Minőségileg alapvetően két félét különböztethetünk meg a napjainkban kapható szódavizekből: a zöld, cserélhető üvegeset, amivel igen sok probléma adódik, és az eldobható üvegeset, amely viszont nem környezetbarát.

Az ünneplés

Volt idő – még nem is oly rég, amikor elég volt egy patront vennünk, amibe sűrített szén-dioxidot zártak, azonban az a szódásszifon mégsem volt olyan, mint a gyárban feltöltött, hiszen gyorsan kifogyott a patron, és a szifonból a végére már szinte teljesen buborékmentes víz került a poharunkba. Eztán vagy újra kellett tölteni, vagy inkább a boltba elszaladni egy szikvízért. Azon kívül, hogy kellemes érzéssel tölti el fogyasztóját a bizsergető szóda, a húsvét elkerülhetetlen kelléke is volt, sőt, sok helyen még ma is ezzel locsolják meg e tavaszi ünnepen a fiatal leányokat.

A háztartásban sem csak a szomj oltására alkalmazzák, hiszen a háziasszonyok jól tudják, a palacsinta ezzel mutatja legideálisabb képét, a sütemények tésztáját is könnyebben felviszi egy kevés szóda, a vörösboros foltok eltávolításáról nem is beszélve. És ha már a bornál járunk, egyik magyar kultuszitalunkról, a fröccsről sem szabad elfeledkeznünk a szóda említésekor. Bor és szikvíz elegyéből keletkezik a fröccs, de akár málná-, bodzaszörppel vagy almalével is keverhetjük, ideális ital kapva így a forró nyári napokon.

\"\"

A fröccs pár éve még igen rossz hírnévnek örvendett, főképp a borászok körében, hiszen ők úgy gondolták, a kocsmák és vendéglők falai között, de talán még az otthonokban is ebbe a boros italba mindig a rossz minőségű borok kerülnek, ezzel egy rossz szokást kialakítva a fogyasztók körében, ami a hazai borászatra nem vet túl jó fényt. Manapság ez a nézet más irányt vett, hiszen a sok, egészségre káros üdítőital mellett a természetes ásványvizek és a szikvíz tudatos fogyasztása egyre jobban előtérbe kerül, a szódával pedig a könnyed nyári, jó savgerinccel bíró borok is egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert, ami a pincészetek forgalmára is jótékony hatással bír.

A következő részben megnézzük, hogyan is készülnek a fröccsök, a szóda múltja után ennek a tradicionális italnak is megvizsgáljuk a történetét, aztán mindenki eldöntheti, a nyáron kipróbálja-e ezt a fajta frissítő italt, és azoknak, akik szeretnének még többet tudni a témáról, ajánljuk a Kiss Imre által írt Szódavíz, egy magyar kultuszital címet viselő kötet olvasását.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!