Chianti Rufina
Chianti, a Classicón túl
2011-08-13 | Tóth AdriennToszkána legújabb csillagai, Bolgheri, Maremma a tengerpart közelében helyezkednek el, a tradicionális borvidékek azonban a szárazföld belsejében húzódnak. Ismertségénél és méreténél fogva is kiemelkedik közülük Chianti. A vidéket bortermelő régióként először a tizennyolcadik század elején említik a dokumentumok, 1932-ben azonban újraszabták határait, és kialakítottak benne hét zónát, amelyek közül az egyik Chianti Rufina.
Chianti borvidékként mára egybeforrt azzal, a nevét viselő vörös házasítással, amelynek receptjét a tizenkilencedik század közepén alkotta meg Ricasoli báró, aki később az Olasz Királyság miniszterelnöke lett. A klasszikus arányok a következők voltak: 70% sangiovese, 15% canaiolo, és 15% malvasia bianca, azaz – ne lepődjünk meg – fehér malvasia.
A második világháborút követően olyannyira fellendült az érdeklődés e bortípus iránt, hogy a termelők nem tudtak ellenállni a mennyiségi felvásárlás kísértésének, és mivel az óriási kereslet miatt nem jelentett különösebb kritériumot a minőség, az erős lejtmenetet vett.
A hetvenes-nyolcvanas évekre a Chianti olcsó, „spagettibor” kategóriává süllyedt, és ezt nem jó értelemben mondjuk. Az eredményben jelentős része volt például annak, hogy a korábbi 5-10-15% fehérborral szemben, akár 40%-ban is világos héjú szőlő került a házasításban, sőt, nemcsak a mennyisége növekedett, hanem a fajta is megváltozott. A korábbi malvasiával szemben, amely gazdag aromáival járult hozzá a cuvée-hez, egyre inkább a trebbiano került túlsúlyba, amely egy kevéssé jellegzetes, leginkább semleges szőlőfajta, főleg azzal a terheléssel, amellyel ebben az időben termesztették.
A legkisebb a hét közül
Chianti Rufina egyike a hét alzónának Chiantin belül, amelyek közül a legismertebb az eredeti borvidék, Chianti Classico. Bár Rufina a legkisebb alapterületű mindközül, a maga 12 483 hektáros területével, mégis a történelmi Classico vidékét követően ez a legismertebb a nemzetközi borvilágban. Határát Dicomano, Londa, Rufina, Pelago és Pontassieve települések alkotják.
A Chianti Rufinát a történelmi gyakorlatnak megfelelően legalább 75%-ban sangiovesének kell alkotnia. E mellé kerülhet 10% erejéig canaiolo, valamint ugyancsak maximum 10%-ban trebbiano toscano vagy malvasia del chianti. Utóbbi két szőlőfajta fehér. Ezeken túl azonban, - megtartva a 10%-os küszöböt,- a borhoz hozzáadhatók még az olyan nemzetközi szőlőfajták, mint a cabernet sauvignon vagy a merlot.
Az alap Chianti Rufina mellett létezik egy Riserva változat is, ennek esetében már előírás a legalább két éves érlelés, amelyből minimum hat hónapot a hordóban, hármat pedig a palackban kell töltenie a bornak. Ez a két feltétel lehetőséget ad szélsőségesen különböző bortípusok készítésére.
Ha a vidék egyedi adottságait vizsgáljuk, kiemelendő hűvössége, amelyet a többi Chianti régióhoz képest nagy tengerszint feletti magassága okoz, ez elérheti a 900 métert. Az itteni talaj jellemzően márgából és mészkőből áll. Főleg a klimatikus adottságok miatt Rufina boraira az elegancia, a kifinomultság, a komplexitás és a hosszú eltarthatóság jellemző.
A borvidéken jelentős területekkel bír a két borbirodalmáról híres család: az Antinori és a Frescobaldi. Mi azonban egy kisebb, sok generációs múltra visszatekintő családi pincészetet látogattunk meg a borvidéken, amelynek bemutatására hétfőn kerül sor.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!