A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát!

Csupa derű a világ a Borkollégium latin-amerikai kóstolóján

2018-05-16 | Makai Péter Kristóf


Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát!

Tőlünk, magyaroktól Új-Zéland után a legmesszebb fekvő boros nemzetek Dél-Amerikában találhatók. Nem csak a távolság egzotikuma teszi Latin-Amerikát különlegessé a magyar borfogyasztók szemében, hiszen bőséggel találni az itthoni borboltok, szuper- és hipermarketek polcain olyan, óceánokat átszelő chilei és argentin borokat, amelyek könnyen megtalálják az utat az árérzékeny magyar vásárlók szívéhez.


 

Hosszú ideig a világ borpalettáján is az olcsó, fiatal, gyümölcsös fehérek, illetve az alkoholban gazdag malbecek, tannatok uralták a piacot; már ha kijutottak egyáltalán az országból, és nem folytak le a hazai borisszák torkain. A belföldi borfogyasztás az oka, hogy ma még másik két jelentős bortermő országból, Brazíliából és Uruguayból viszonylag kevés palack jut el hozzánk.

Chile és Argentína viszont a nagy távolságok ellenére ma már nálunk is könnyen elérhető. Tartós összefogás és komoly bormarketing-stratégia kellett ahhoz, hogy megforduljon a szerencséjük, és kétes hírnevüket levetkőzve magukról immár a világ prémium borai között tartsák számon legszebb tételeiket. Ebben közrejátszott az olcsón beszerzett modern pincetechnológia, az agrárminisztériumoktól kapott exporttámogatások sora, és természetesen a borászok megalkuvás nélküli elköteleződése a folyamatos fejlődés és kísérletezés mellett. Ennek a folytonos megújulásnak és modernizációs munkának a gyümölcseit kóstolhattuk meg a Borkollégium Dél-Amerika mesterkurzusán.

 

Az estén Sánta Zoltán, az iskola oktatója volt idegenvezetőnk, így még a száraz tényanyagot is jó kedélyű, élvezetes előadásban hallgathattuk meg. Amit mindenképpen tudni érdemes a borsorunk eredetéről, hogy az Andok két oldalán elhelyezkedő Chile és Argentína különleges adottságokkal rendelkezik. A nagy magaslatok, illetve a helyenként szélsőségesen száraz időjárás és a világ más bortermő vidékein elszaporodó kártevőktől, elsősorban a szőlőgyökértetűtől mentes dűlők kedveznek a bio- és organikus szőlőtermesztésnek, így azok, akik a fenntartható borgazdálkodásban hisznek, itt biztos meg fogják találni a számításukat. A régióban, az argentin Salta tartományban találhatóak a világ legmagasabban fekvő szőlőültetvényei: bizony, még 3000 méter fölött is hajladoznak tőkék, és az extrém időjárási körülmények miatt kivételes tisztaságú, roppant koncentrált borokat adnak.

 

Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát!

 

Kezdetnek három impozáns fehérborral ismerkedhettünk meg. Az első, a Bodega Colomé pincészet 2016-os Torrontése éppen a fent emlegetett Salta magasságaiból származik, onnan is a Cafayete-völgyből. Argentína legnagyobb múltra visszatekintő, 1831-ben alapított pincészetéről van szó, melyet 2001-ben Donald Hess vásárolt meg. A torrontés az ország egyik világhírre érdemes, illatos fajtája, a poharunkba kerülő iskolapéldája volt a klasszikus tételeknek. Színe halvány citromsárga; közepesnél intenzívebb, szőlővirágra, loncra, érett sárgabarackra emlékeztető, muskotályos illatai könnyen meghódítanak. Utána a félszáraznak érződő kortyban mérsékelt savérzet (5,1g) köszönt, elsőre szokatlan 3,6-os pH mellett, illetve kiugróan magasnak tűnő, ámbár csupán 13,5%-os alkohol fogad. Az ízében valamivel kevesebbet ad, sárgabarackos, citromhéjas ízvilággal, ami csalódást keltően gyors lecsengésével ösztökél arra, hogy nyári strandolások alkalmával töltsünk még egy baráti beszélgetéshez, de nem is kíván több lenni.

 

Ami Argentínának a Colomé, az Chilének a Viña Errázuriz. Az 1870-ben, Don Maximiano Errázuriz által alapított pincészet nemrégiben ünnepelte fennállásának 145. évét, és 2017-ben kiérdemelte a legjobb chilei borászat megtisztelő címét. Ennek megfelelően gyönyörködtet a 2016-os Estate Seriesben futtatott Sauvignon Blanc-juk, mely a Santiagótól nem messze fekvő Aconcagua-völgyből jön. A sauvignon blanc egyébként is jól áll Chilének, különösen a hűvösebb termőterületeken, az Aconcagua-völgyben pedig mind az Andok, mind az óceán felől hűtik a légtömegek a szőlőfürtöket. Poharunkban közepes citromszínű, de ennél valamivel intenzívebb illatokkal bíró, fajtajelleges sauvignon blanc aromákat mutató bor landol. Az elvártnak tekinthető „spárga, bodza, egres”-szentháromság mellett némi sárgadinnyét és vegetális karaktert találunk, kellő koncentrációban. Határozott, élénk savak (6,5g), közepesnél kisebb test, viszont olyan hosszú és szájpadlást kényeztető a korty, hogy igazán emlékezetes marad.

 

Utolsó fehérünk a De Martino pincészet Chardonnay Legado 2016-osa, a chilei Coquimbo térségéből, a Limarí-völgyből. Ez az Atacama-sivataggal határos terület Chile legészakibb borrégiója, Limarít pedig fekvése és a tőkéket érő óceáni hatás miatt is a legjobb chardonnay-s vidékként tartják számon. A Legado tétel a part környéki, Costa ültetvényekről származik, kétharmadrészt acéltartályban, egyharmadrészt tízéves barrique hordókban érlelődött. Tipikus chardonnay-s jegyeket mutat ízében, illatában egyaránt: friss gyümölcsei közül a fehér húsú őszibarack, sárgabarack és a körte emelkedik ki, a hordóban töltött idő pedig kicsit diós karatert ad neki. A 13,5% -os alkohol nem lóg ki, szépséges savkészlete nem csak, hogy megtámasztja, hanem egyenesen vezeti a kortyot. Remek komplexitása mögött némi finomseprőn tartást, vagy akár seprőfelkeverést sejthetünk.

 

 

A fehérek után ráfordultunk az este súlypontját jelentő vörösborokra. Kis szépséghiba, hogy a rendelés nem sikerült tökéletesen, így latin-amerikai país bor helyett szállítónk az O. Fournier Urban pincészet Tinta del País 2009-es tételét hozta nekünk a spanyol Ribera del Dueróból, vagyis egy kis tempranillo lett a vörös belövőborunk. Bár egy kakukktojás, mégis kellemes meglepetésnek bizonyult: kora ellenére éltek a savai, mély gránát színét valószínűleg túlextraháltságának is köszönhette. Sánta Zoltán megállapítása szerint „új korában ihatatlan lehetett”. Feketeszilvás, piros bogyós gyümölcsöket hozó aromái mögött dohányos, kávés illat lapul meg, ízében inkább feketecseresznye, meggy dominál, amit a hibiszkuszos, csokoládés jegyek tesznek rafináltabbá.

 

A Lapostolle Pinot Noir Alexandre 2015-öse végre már Chiléből érkezik. A Lapostolle pincészet egy francia-chilei koprodukció, 1994-ben alapították. Az Alexandre 2015 Michel Rolland és Jacques Begarie keze munkáját dicsérik, a válogatott fürtök pedig a Casablanca-völgyből, az Atalaya-hegy lábairól származnak. Érdekes lehet, hogy halvány rubinszínű italunk

alapanyagának 15%-át szénsavas macerációval készítették, ahhoz hasonlóan, ahogy Beaujolais-ban készül a bor.

Szintén francia vonás, hogy 100%-ig első-, másod- és harmadtöltésű francia tölgyfahordókban érlelődött, de a fa egyáltalán nem tolakodó benne. Selymes tanninjai, az átlagosnál kisebb savtartalma lágy, feminin karaktert kölcsönöz a bornak, talán ezért is szerettem meg egycsapásra. A 13,5%-os alkohol a bor karcsúsága miatt viszont sajnos kilóg.

 

A Bodega Piedra Negra 2016-os Malbecje az argentin Mendoza tartomány zászlós fajtájából próbálja meg a lehető legtöbbet kihozni. Az itteni malbecekre jellemző, hogy mély árnyalatú, testes borokat adnak, az új tölgyfahordók pedig finoman megfűszerezik a bor fekete gyümölcseit, és minél magasabbról származnak, annál frissebbek és virágosabbak. Nos, a tőkék, amikről a mostani tétel jön, 800-1200 méter magasságban találhatók, és meglehetősen öregek, életkoruk húsztól akár nyolcvan évig is terjedhet. Közepes bíbor szín, illatában buja málna, feketeszeder, eper és szamóca csiklandozza az orrot. Ízben ennél visszafogottabban teljesít, csak a cseresznye és eper marad meg, és emellé társul valami, engem leginkább a Cherry Coke-ra emlékeztető mellékíz, ami valószínűleg a fa és a virágosság egyvelege, de inkább csak az összehasonlítás kedvéért jó tudni erről a tételről, engem nem nyert meg magának.

 

A Terrazas de los Andes 2015-ös Malbecje már komolyabb versenyző. Mendozán belül az Uco-völgy az otthona: az egész tartományban itt vannak a legmagasabban telepített ültetvények, a hűvös éjszakák pedig megkímélik a savakat, a gyümölcsök frissességét. Az előzőnél intenzívebb hordóhasználat jellemzi, füstösebb, fűszeresebb aromákkal kérkedhet. A feketeribizli, feketecseresznye dominál benne, mellette földes, céklás, medvecukros jegyek teszik komplexebbé a tételt, továbbá az elmaradhatatlan pörkölési jegyek, elsősorban kávé és karamella ebben az esetben. Jóval koncentráltabb, testesebb, fifikásabb, mint az előbb kóstolt malbec, nagyobb odafigyelést igényel, de épp ezért borsorunk egyik legtöbbre tartott tétele.

 

Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát!

 

Ezek után visszatértünk a fehéreknél már megismert Bodegas Coloméhoz, csak most 2015-ös Tannat La Bravájukat kóstoltuk. A tőkék 1700 méteres tengerszint feletti magasságon fekszenek, a palackban 100%-ban tannat nyugszik. A fajtáról szólva: nevéből nem nehéz kitalálni, hogy kiemelkedően jó tanningyűjtő, és Franciaországból, a Pireneusok lábánál fekvő Madiran-borvidékről származik, de Uruguayban lelt hazára, ahol valódi kultuszt teremtettek neki. Uruguayi tannatot azonban nem sikerült beszerezni a kóstolóra, ezért chilei példányon nézhettük meg, hogy mit tud ez a fajta a messzi délen. Mély bíbor színű, a pohárban megpörgetve jól látható koronája van. Illatában először a hordó csapja meg az orromat, majd faeper, feketeáfonya. Utána a nedves bőrös, avaros jelleg következik. A kortyban már inkább meggy és utána jön csak a feketeáfonya íze, ezek mellé csapódik egy jóleső mentás hűvösség. A magas tannintartalom nem zavaró, mert remek savai és magas alkoholtartalma egyensúlyban tartja a bort, igazi nehéztüzérség. Sánta Zoltán elejti még azt az információt is, hogy 3-3,5 gramm maradékcukor található a tételben, de ember legyen a talpán, aki megérzi ilyen beltartalmi értékek mellett.

 

Mire a Ventisquero Grey Carménère 2014-es évjáratú borát kitöltötték, addigra már elkelt a szellőztetés, mert a kóstolótermet megülte az addigi tételek intenzív szaga. Franciához konyító olvasóink észrevehetik, hogy a carménère fajta nevében ott rejlik a magyarul kárminvörös néven is ismert szín, amit azért kapott a keresztségben a szőlő, mert gyönyörű karmazsinvörössé válnak a levelei ősszel, a lombhullás előtt. A hat bordói fajta közül őt szokás a térség mostohagyermekének, „az elfeledett szőlőfajtának” hívni, de még Chilében is sokáig azt hitték, hogy merlot, mert könnyen összetéveszthető a nevesebb rokonával. Csak 1994-ben mutatták ki, hogy az addig merlot-nak vélt tőkék valójában carménère-ek, és azóta chilei sikertörténet lett belőlük.

 

A felszolgált borunk mély rubinszínben tündökölt, és szokatlanul fejlett képet mutatott. 18 hónapot ért tölgyfahordóban, és az utána következő évek során elegáns, tercier aromák tömkelegével büszkélkedő tétel vált belőle. Illata csipetnyit animális, vörösáfonyában, szilvában gazdag, amit menta- és feketeribizli-levél tesz teljessé. Ízében a tercier aromák viszik a prímet: kávé, kakaó, földes jegyek, elegáns, erdei gombára emlékeztető ízek, esetleg egy kis szedret vélhetünk még felfedezni benne.

 

A Lapostolle Cabernet Sauvignon Alexandre 2013-asa idősebb kora ellenére korántsem volt ennyire előrehaladott állapotban. A Colchagua-völgyből érkező tétel gránitos, kvarcos talajon termett, 85% cabernet sauvignon mellett 14% carménère-ből és 1% cabernet franc-ból tevődik össze. A fürtöket 1920-as öreg tőkékről, kézzel szüretelték, a bor 14 hónapot töltött francia tölgyfahordóban. A borászok érezhetően érett alapanyagból dolgoztak. Mély rubin szín, illatában a fekete cseresznye mellett almasavbontásos aromák érezhetőek, földes, fűszeres jegyek, ízében a gyümölcsökön kívül feketebors köszön vissza, tanninjai érettek, lecsengésében kissé kompótos.

 

Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát!

 

Az est végéhez közeledve a Finca Perdriel Centenario fantázianevű, 2012-es malbec-cabernet sauvignon-merlot (40/30/30 arányban) házasítását kóstoltuk, aminek hozzánk hasonlóan kezdetben fáradtabb, animális volt az illata, de a szellőztetés jót tett mindkét félnek. Mély bíbor színű nedűnk érett feketeribizlis, fahéjas jegyeket mutatott. A korty egy, az előző tételnél gyengédebb, kifejezetten jóivású, közérthetőbb bort hozott, de talán érdemes lett volna fordítva kóstolni, mert akkor jobban kiviláglott volna a Lapostolle szebb tanninja. A Centenario 16 hónapot töltött új, francia tölgyfahordóban, majd kapott egy év palackos érlelést is, de még hosszan érlelhető tétel.

 

Végül pedig a De Martino Syrah Altos Los Toros 2011-es évjáratú borával zártuk a sort, ami a syrah mellett 10%-ban petit verdot-t is tartalmaz. Chile legészakibb termőtájáról, az Elqui-völgyből jön, 1950 méteres magasságból, gránitos talajon ültetett tőkékről, amelyek iszonyatos mennyiségű napsütést is kapnak: évente 300 napon át tűz rájuk a napfény! Ehhez mérten kiváló érettségű fürtök teremnek, mégis meglepően friss a bor a pohárban. Gyümölcsök közül a vörösáfonya a vezető aromajegy, mellette a hordó cédrus- és szantálfaillata díszíti. Bár ez sem nélkülözte az animális jegyeket, a borásznak sikerült megőriznie azt, ami syrah-vá teszi a syrah-t: az áfonyák mellett ibolya az illatban, puha tanninok és vonzó kerekség az ízben, 14%-os alkohollal, beépült tanninokkal. Taníthatóan chilei, és méltó befejezése volt dél-amerikai körutunknak.

 

 


Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!