A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Halak és házi túró

Megújult a Kisbuda Gyöngye Étterem étlapja

2009-10-17 | Vizi Csenge


Halak és házi túró

Manapság nem könnyű újat felmutatni egy hagyományokat követő étteremnek, hiszen hódítanak a gyorséttermi láncok, fúziós ételeket is egyre többen keresnek, a válság sem tett jót a kisebb, ámde nagyhírű vendéglátóhelyeknek. Ezek közé tartozik a Kisbuda Gyöngye Étterem is, ahol október közepétől a halételek kapják majd a főszerepet, remélve ezzel új vendégek érkezését. A régieknek pedig a hagyományos magyar halételek kavalkádjának újrafelfedezését, és nem utolsó sorban a törzsvendégeknek is szeretnének az étlap új kínálatával kedveskedni. Ezzel párhuzamosan a borlapban is történnek változások...


 

Egy kis visszatekintés

2010-ben évfordulóra készül a Kisbuda Gyöngye Étterem, hiszen akkor lesz pontosan 20 éve annak, hogy megnyitotta kapuit a Meződi Alice által vezetett vendéglátóegység. A Meződi család vendéglőjének már volt egy elődje a Kisbuda Halászkert személyében, azonban az akkori épületet lebontották, így új helyet kellett keresniük. A választás Óbuda egyik kiskocsmájára, a Hörpintőre esett. A név lecserélődött, és 1990-ben megnyitotta kapuit a Kisbuda Gyöngye Étterem. A hely berendezése is tükrözi a tulajdonosnő elképzeléseit, hiszen a békebeli idők hangulatát idézi a betérőkben, elérve ezzel azt a célt, hogy a mindennapok ebédjei vagy épp vacsorái is ünnepekként funkcionáljanak.

A berendezési tárgyak kellékeit gondos utánajárással választották ki, de az is előfordult nem egyszer, hogy a bolhapiacon tettek szert egy-egy különleges darabra. A régi óbudai lakosok még talán emlékeznek arra, hogy e környéket apró vendéglői és azok halételei tették híressé. Azonban az évtizedek során lekerültek az étlapokról a magyar vizek csemegéi. A nyitás óta most érkezett el az idő Meződi Alice szerint, hogy húsz év után ismét felvirágozzon a hazai tavak és folyók állatállományára épülő gasztronómia éttermükben, lehetőséget adva minden hagyománytisztelőnek az elmúlt korok és Magyarország különböző területeinek íz-újrafelfedezésére.

Egy kis kalandozás a jövőben

A jelen ez esetben kimarad, hiszen ha az ember vagy adott esetben egy étterem történetében épp egy váltás történik, akkor máris mindenki a jövőről kezd el beszélni. Nem véletlen, hiszen ilyenkor jönnek a jóslatok, vajon megéri-e a már jól bevált recepteket, fogásokat lecserélni régi-újakra. A Kisbuda Gyöngyét talán mégsem kell félteni az újítás következményeitől. Jól bevált, sokszor kipróbált receptekkel dolgoznak a séfek, felhasználva nagyapáik és dédszüleik papírra vetett tudását, vagy épp szájhagyomány útján megörökölt szakácsfogásait. 

\"\"

Mivel elsősorban a halak kapták a főszerepet az új menüben, így megízlelhetjük a harcsából, kecsegéből és pontyból készült szegedi (tiszai) halászlevet, adhatunk egy esélyt a kissé csípősebb bajai (tiszai) halászlének, a Balatonhoz sem kell leutaznunk, hogy megkóstoljuk az ottaniak specialitását, sőt korhely halászlével is kényeztethetjük gyomrunkat. Ha pedig igazi különlegességre vágyunk, akkor érdemes zöldséges, folyami rákkal készült hallevest rendelnünk, hiszen ez az októbertől Halétteremmé átkeresztelt vendéglő egyik specialitása.

És ha már bővül a kínálat, akkor semmiképp sem hagyható ki a Hódmezővásárhelyen készíttetett, külön megrendelésre érkező túró, és az abból készülő ételek. Kapros túrós tésztában, túrós csuszában, sztrapacskában várja a vendégeket a túró, azonban a desszertekig érdemes egy kis helyet fenntartani hasunkban a barackos túrós pitének, vagy épp a Rákóczi túrósnak.

\"\"

A Kisbuda Gyöngye Halétteremben a borkínálat is megújul, hiszen a paprikás, hagymás halételekhez az adott vidéken megszülettek az azokhoz tökéletesen passzolló nedűk is. A kínálatban egyelőre a balatoni borrégiókból kerülhetnek be pincészetek, így a Figula Pincészet, a Laposa családi Pincészet vagy épp a Konyári Pincészet versenghet majd a halimádók kegyeiért.

Mindig lelkesedéssel tölti el a publikumot, jelen esetben a gourmet-kat, ha egy gyöngyszem megjelenik, vagy épp megújul a gasztronómia tengerében. Remélhetőleg sokan kifogják majd ezt a gyöngyszemet és örömüket lelik hazánk fiai és a Magyarországra látogató turisták is majd a régi fényében pompázó Kisbuda Gyöngy Halétteremben, és különleges kulináris élményekkel gazdagodva térnek vissza otthonukba a vendégek, talán kicsi kedvet kapva feledésbe merült receptek elkészítésére és régi-új éttermek felfedezésére!

Következzék egy kis ízelítő az ételekből és italokból...

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!