A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Hogyan végzi munkáját a sommelier?

Borismeretek

2013-09-23 | Mészáros Gabriella


Az éttermek borokkal, pezsgőkkel, digestivekkel és szivarokkal foglalkozó szakemberei a sommelier-k. Hivatásuk régi, a háború előtt Magyarországon is dolgoztak ebben a munkakörben, majd pedig a magyar sommelier-képzés beindulása után, 1992-től számítható ennek a foglalkozásnak a reneszánsza.


Sokak számára a sommelier munkája misztikus, pedig igazából talán a bártender után ő az, aki a legtöbb időt tudja a vendéggel tölteni, a legtöbbet tud a velük beszélgetni, a legtöbb információt tudja átadni.

Szerepe egy kicsit így küldetésszerű is, hiszen a borászok és a borok felkent nagyköveteként tud felvilágosítást adni a borvidékekről, a szőlőfajtákról, a borkészítés technológiájáról, a borászról és az adott ételhez leginkább illő borról.

A ma szakemberének komoly tapasztalattal és tudással kell rendelkeznie ahhoz, hogy az egyre felkészültebb és igényesebb vendég számára is tudjon hasznos információkkal szolgálni. Szolgálni, és nem kioktatni. Bármennyire nehéz is esetenként egy-egy tudálékos vendéget kezelni, a sommelier soha nem lehet fölényes, lekezelő vagy pökhendi.

Lényegre törő, tömör, de a vendég kíváncsiságát felkeltőnek kell lennie annak a néhány mondatnak, amit az asztalnál elmond. Legjobb tudása – és a pince aktuális tartalma – szerint kell bort ajánlania és eladnia.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!