Világpiac: szamorodnifröccs vagy sauternes-koktél
Paradigma
2016-03-11 | Hegyi Gábor
Az utóbbi időben mintha kifulladni látszana a hegyaljai szárazbor-forradalom. Egyre gyakrabban hallom borkedvelőkkel, szakírókkal, vagy akár termelőkkel beszélgetve, hogy mégis az édes borra kéne koncentrálni. Közben Sauternes (marketing)gépezete megállíthatatlanul forog. Vagy ez csak a látszat?
A tokaji édes helye: Tokaj vs. Sauternes, mesterkurzus tokaji és sauternes-i borokkal, Sánta Zoltán előadásában, a Tokaji Március Nagykóstolón>>
Az utóbbi időben mintha kifulladni látszana a hegyaljai szárazbor-forradalom. A másfél évtizede, a Királyudvar 2000-es Úrágya furmintjával és Szepsy Istvánnal kezdődő történetbe, amit nemrég még diadalmenetként ünnepeltünk, mostanában szkeptikus hangok vegyülnek. Persze a borok egyre jobbak, és egyre többen jobbak. Mi hát a gond? Alighanem az, hogy míg a prémium minőségű természetes, botritiszes édes bor műfajának egyre beláthatóbban evidens csúcsa a tokaji aszú, addig ez az ugyanott készülő furmintokról, hárslevelűkről (egy kézen megszámolható, nagyszerű kivételtől eltekintve) bizony nem mondható el.
Egyre gyakrabban hallom borkedvelőkkel, szakírókkal, vagy akár termelőkkel beszélgetve, hogy mégis az édes borra kéne koncentrálni, ez a szárazfurmintos pár év szép volt, jó volt, elszaladt; a szamorodni- és aszúkészítésnek legalább van egy kiforrott, korszerű igényekhez igazított technológiája és módszertana, a furminttal meg csak a vesződség van, mikorra lesz abból világszínvonalú bor, a pezsgőkészítésről nem is beszélve stb. És hát ugye a piac. Mert száraz fehérbor mindenhol van, valamirevaló természetes édes bor viszont nagyon kevés helyen készül a világon, csak néhány versenytárssal kellene megbirkózni: német Beerenauslesék, elzászi SGN-ok, a futottak még kategóriában (csekély mennyiségük okán) a ruszti Ausbruchok, egy-két loire-i körzet, a kanadai jégbor és rajta kívül alig pár újvilági tétel – na meg persze, először is Sauternes!
Sauternes-ről volna szó
Kissé tartok attól, hogy ami most következik, talán nem az úgynevezett népszerű feldolgozás. Sauternes-ről volna szó, arról a hihetetlenül arisztokratikus borvidékről, minden édesbor-termelő vidékek etalonjáról, amire mi, Magyarországról általában iskolapéldaként, részben – jelesül persze: borminőségben – már meghaladott, ugyanakkor más szempontból – pl. sikeresség, (el)ismertség, ár – nehezen utolérhető mintaként szoktunk tekinteni.
Elvégre mi történik ott? Végülis ugyanaz, mint Tokajban, csak a Tiszát és a Bodrogot Garonne-nak és Cironnak hívják, a nemesrothadás ott is úgy működik, a furmint mondjuk a sémillon (csak sokkal rosszabb), a hárslevelű a sauvignon blanc (és a szürkebaráthoz hasonlóan rózsaszínre érő testvére, a sauvignon gris), a muskotály meg kb. a muscadelle. Meg is vagyunk.
Ehhez képest jellemzően a mi fogalmaink szerint csak "szamorodnit" tudnak készíteni, 80–120 g/l a maradékcukor (de 160-nál szinte soha nem több), az aszútechnológia gyakorlatilag ismeretlen (a szemenkénti aszúválogatás, majd annak áztatása legtöbbször nem is megvalósítható), engedélyezett a chaptalizáció (a mustfok növelése cukor vagy sűrítmény hozzáadásával), a krioextrakció (a must víztartalmának csökkentése a bogyók fagyasztása révén), az illó sokszor magas, az új tölgyfahordó sok – csak hát ugye a híres francia leleményesség, a szükségből erényt kovácsolás, a laza szabályozás és az erős marketing miatt megingathatatlan az a fránya világpiaci fölény.
A helyzet az, hogy Sauternes valójában válságos időszakát éli. A belföldi fogyasztás a korábbi 83 536 hl-ről az ezredfordulót követő első évtizedben 54 477 hl-re (tehát kevesebb mint kétharmadára) esett, így mindeközben a régió szőlőterülete is közel tizedével csökkent. A brit kereskedők nem igazán kapkodnak az egyébként kiváló 2014-es borok előjegyzésekor, mert raktáraikban még bőven akad a friss évjárat en primeur árához képest egy-két fonttal olcsóbb kiskereskedelmi (!) áron futó sauternes a kétezres évek elejéről, vagy akár 1996-ból, esetleg 1989-ből.
2004-től a sauternes-i borok világpiaci árfolyama gyakorlatilag folyamatosan esik, a csúcsbirtokok átlagosan 19 és 37 százalék közötti árzuhanást voltak kénytelenek elkönyvelni. Az egyik vezető barsac-i pincészet, a Château Coutet 2009 óta a felére volt kénytelen csökkenteni az árait, ezzel az utóbbi évtizedének megtérülési mutatója mínusz 22 százalékos. Tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetet 2012 szeszélyes időjárása, sok vezető birtok nem hozta forgalomba az első, vagy egyetlen borát sem ebből az évjáratból. És alighanem igazak a hírek:
a desszertborok piaca nagyon beszűkült.
Közben ezt ők is tudják, és nem feledkezhetünk meg arról, hogy Sauternes-ben már jó ideje készülnek száraz borok is. Ami minden valószínűség szerint legalább két évszázad édesbor-készítése után, az 1940-es évek végén a barsac-i Château Doisy-Daëne kísérleteivel indult, mára a régió fontos jövedelemforrásává vált. 1959 óta a vitán felül legjobbként emlegetett, egyedüliként premier cru supérieur besorolású Château d’Yquem-nek is van száraz bora, a rendkívül népszerű és korántsem olcsó Y (gyakran ugyanígy más nagy nevek, pl. a Guiraud, vagy a Rieussec is kezdőbetűikkel jelölik ezeket).
A jelenleg még szigorúan Bordeaux (blanc) AOP alatt forgalmazható sauternes-i szárazak olyan egymástól eltérő külpiacokon sikeresek, mint Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, vagy Japán. Talán nem véletlen, hogy a Moët Hennessy Louis Vuitton, a világ vezető luxusmárka-konzorciuma az Y mennyiségének növelése mellett döntött; ahogy az sem, hogy helyi termelők egy csoportja, élükön a többek között az említett Doisy-Daëne-t menedzselő Denis Dubourdieu fiával, Fabrice-szal, komoly lobbitevékenységbe kezdett, hogy a szigorúbb és magasabb presztízsű, ugyanakkor földrajzilag teljesen indokolt Graves AOP alá sorolhassák be termékeiket.
Természetesen vannak különvélemények is a kérdést illetően. A különösen tradicionalista premier cru, az AXA Millésimes tulajdonában álló, így a Tokaj Disznókő testvérbirtokaként itthon is sokat emlegetett Château Suduiraut csak 2004-ből jelent meg először száraz tétellel, és Christian Seely birtokigazgató szerint nem is tervezik növelni a kezdet óta igen csekély, mintegy 6000 palackos kibocsátást, egyszerűen azért, mert a vállalhatóan komoly minőséghez az édes bor készítésére is alkalmas területek termését kell megdézsmálni.
Sokan hivatkoznak arra is, hogy az eredetileg szintén desszertborairól híres, szomszédos Cérons apelláció már megkapta a jogot a Graves név használatára, és azóta a borászok nagy része a száraz bor termelésre koncentrál; így a hagyományosabb felfogású gazdák és szakemberek ott már azért aggódnak, hogy a klasszikus termékkategória kisebbségbe szorulása akár a körzet jó hírét is kockára teheti.
A kistermelők azonban egyre fogékonyabbak az új stílus meghonosítására
Laure de Lambert Compeyrot, az egyik legkisebb első osztályba sorolt château, a bommes-i Sigalas Rabaud pincemestere a 2009-es évjárattal indított útjára La Demoiselle néven egy száraz cuvée-t, majd 2013-ból megjelent egy csontszáraz sémillon fajtaborral is, ez lett a világhírű Jacques Lurton flying winemakerrel közösen létrehozott La Sémillante. Ezalatt pedig megalakult Sauternes első, kimondottan száraz borok készítését célzó vállalkozása is: Olivier Bernard, aki 2006-tól a Château Guiraud egyik résztulajdonosa, egy 12 és fél hektáros pince felvásárlásával Clos des Lunes néven alapított önálló céget.
A részben saját, részben felvásárolt szőlőalapanyagot feldolgozó borászat – amely már a második évben megduplázta termelését, összesen három kereskedelmi tételével meghaladva az egymilliós palackszámot –, elsősorban Hongkongon keresztül értékesít a távol-keleti piacokon. Persze, Clair de la Lune címkével minden évben letöltenek azért kétezer palacknyi, csak a pincénél kóstolható édes sauternes-t is, úgymond "a szellemiség megőrzésének szándékával".
Néhányan a válság jeleként fogják fel azt a tényt is, hogy hosszas huzavona után, utolsóként a bordeaux-i apellációk között, 2015-ben magalakult a borvidék első szövetkezete. Az egyelőre saját feldolgozó nélkül, kölcsönpincékben működő co-op ugyan csak a minimálisan előírt húsz termelő részvételével indult, de deklarált célja nem csak száraz borok, hanem a Crémant de Bordeaux AOP alá tartozó méthode traditionnelle pezsgők készítése is – ettől az újabb termékkategóriába való invesztálástól nyilvánvalóan alternatív bevételi forrást remélnek a gazdák.
Még az optimistábbak is belátják a változ(tat)ás szükségességét
A Château de Rolland borásza, Romain Garcia a pince szortimentjében már szereplő száraz bor mellett, vagy inkább helyett egy új, általa off-dry-ként meghatározott borstílus bevezetésétől reméli az ifjabb fogyasztóréteg meghódítását. Az Idéal de Rolland 60g/l maradékcukrával azért alighanem az off-dry-tól távol van, de így is tény, hogy cukortartalomban a fele, árban pedig a kétharmada a château első borának. A sajátos házasítás a 20% sauvignon mellett meglepő módon 80% muscadelle-t tartalmaz, holott a neve és aromatikája ellenére egyáltalán nem muskotály-rokon szőlőre mások leginkább csak kiegészítő fajtaként tekintenek. Az Idéal első körben 2000 palacknyi mennyiségben mutatkozik be, csak Franciaországban.
És mivel a legfrissebb statisztikai adatok szerint a tipikus sauternes-fogyasztó immáron hatvan év feletti, mások is elszántan próbálják megszólítani a fiatalokat, mindenek előtt a trendi párizsi éjszakai bárok közönségét. Pár éve jelentek meg többek között a másodosztályú Château d’Arche-nak köszönhetően a klubokban a keskeny, kémcsőszerű, átlátszó, egydecis kiszerelések jégvödörbe töltve, de az akció kudarca után most úgy tűnik, megszületett a megoldás. A három viszonylag nagy presztízsű birtok, és a Perrier ásványvízmárka összefogásából született SO Sauternes nem más mint (igen, sejtik, mi következik) egy olyan relatíve alacsonyabb cukor- és magasabb savtartalmú, de a magától értetődő csavarzárat leszámítva hagyományosnak tűnő, 100%-ban sémillonból készült bor, amit azonban megalkotói jégkockára töltve és szénsavas vízzel hígítva, vagy akár összetettebb koktélok alapanyagaként javasolnak fogyasztani.
Hogy mindebből mi következik,
megtippelni sem merem. Azt hiszem, semmiképpen nem becsülném alá a minél szebb és versenyképesebb száraz tokaji borok készítésére való igyekezetet, ha másra nem, egyszer még jól jöhetnek a cash flow-hoz. De mondom: a nagy rivális nem legyőzhetetlen, van őneki baja éppen elég. Ez a mérkőzés alighanem Szingapúrban vagy Jakartában fog eldőlni, ahol viszont jelenleg még a helyi gyártású jégborok, a dobozos, ízesített vodkakoktélok; de jobb esetben is az olasz Moscato d’Asti-k, vagy akár az Argentínából érkező késői szüretelésű torrontések jelentik mind Tokaj, mind Sauternes számára az olcsó konkurenciát – én mindenesetre drukkolok.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Két különleges bor a Jura borvidékről: vin jaune és vin de paille
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Az anyaföld gyógyítása a mezőgazdaság által - Idén 100 éves a biodinamikus mozgalom
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!