A Nagy Tokaji Aszú Mustra
32 szakmai kóstolójegyzet a csúcsbor legjavából
2019-03-29 | Bognár AttilaAz idei Winelovers Tokaji Március rendezvény legizgalmasabb tételeit az Aszú különteremben találhatták a kóstolók.
Fotók: FotoBP
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a tokaji aszú nemcsak Magyarország, de az egész világ legkiemelkedőbb édes bora, sőt, összességében is a világ legjobb borai közt tartják számon mindenütt. Ez az a borfajtánk, ami világhírű, ami mindenhol ismert. Ebből volt kóstolható most számos tétel az aszú kedvelő közönség számára. Az érdeklődést mértékét pedig az jelzi, hogy szinte végig teltházzal üzemelt az terem.
Mi is az aszú?
Mielőtt a kóstolt borokra térnék, röviden pár szót arról, hogy mi is az aszú. A szabályozás alapján éles határvonalat kell húznunk a 2013 november előtti és utáni időszak között, ekkor döntött ugyanis úgy a tokaji hegyközség, hogy módosítja az aszúkészítés szabályzatát. Korábban a tokaji aszú minőségét és cukortartalmát a puttonyszám határozta meg. Ez lehetett 3, 4, 5 vagy 6 puttony: minél magasabb volt a puttonyszám, a bor annál magasabb beltartalmi értékkel és nagyobb édességgel rendelkezett. A puttonyszám azt jelentette, hogy egy puttony, vagyis kb. 25 kg töppedt aszúszemből hányat tettek egy gönci hordónyi (136 liter) musthoz. A korábbi szabályozás szerint az a tokaji aszú minősült 3 puttonyosnak, amelynek minimális természetes cukortartalma elérte a 60 gramm/litert, a 4 puttonyosnak legalább 90 g/l, az 5 puttonyosnak 120 g/l, a 6 puttonyosnak pedig 150 g/l cukortartalommal kellett rendelkeznie. Az új szabályozás szerint az aszú nevet viszont már csak a minimum 120 g/l cukortartalmat elérő tokaji édes bor viselheti, ami gyakorlatilag az 5 és a 6 puttonyos kategóriának felel meg. A korábbi 3 és 4 puttonyos kategória meg is szűnt. Sőt, hosszabb távon valószínűleg már csak a tokaji aszú név marad, meghatározott termékleírási keretek között az 5 és 6 puttonyos különbségtétel is eltűnhet. Mindez a borok magas minőséget hivatott támogatni, ami az aszú prémium jellegét erősíti.
A kóstoló az aszúk széles spektrumát ölelte fel, többféle stílust találhattunk a friss 2016-ostól egészen az érett 1999-esig. Sok tétel volt a 2013-as évjáratból, amely nem csak a szabályozásban jelentett határvonalat, hanem egy kiemelkedő aszús évjáratnak is bizonyult. Minden bor az 5 és 6 puttonyos kategóriába tartozott. Ahol tudtam, igyekeztem a borok főbb ismert, elérhető paramétereit is feltüntetni (alkohol, sav, cukortartalom). Általában véve, de az aszúk esetében főleg igaz, hogy a pohárba töltés után változnak, nyílnak, pláne az idősebb évjáratok, sokszor akár napokkal később is érdemes visszatérni hozzájuk. A mostani kóstolón kb. 10-20 perc szellőzés után kóstoltam őket, így szinte az első benyomásokból tudtam építkezni. Ennek ellenére sok szép borral találkoztam, a kóstolósor magas színvonalat képviselt. Lássuk a kóstolt borokat, kisebb csoportokba szedve:
Fiatal titánok:
Kvaszinger Borászat, 6 puttonyos Aszú 2016
Alkoholtartalom: 12,5 %. Savtartalom: 11 g/l. Cukortartalom: 210 g/l. Halvány arany szín, intenzív illatában sok-sok friss gyümölcs, citrusok, ananász, lime, körte, kevés kajszi, majd némi zöldfűszerek. Kóstolva a fiatalság és a frissesség, a lendület az első benyomás, hasonló ízjegyekkel, mint amit az illatban megismertünk. Vágtat, mint egy fiatal csikó, most is erős már, pedig még óriási benne a potenciál, és még a kiteljesedés előtt áll.
Préselő Pincészet, Tokaji aszú 2014
Cukortartalom: 260 g/l. Arany szín, közepesen intenzív illata lassan bontakozik ki az idő múlásával és a pohár pörgetésével. Benne ugyanakkor komplex jegyek, gomba, avar, méz, kevés karamell. Kóstolva a mézes dominancia mellett fűszeres vonal, kerek, jó egyensúlyban lévő tétel, egy nehezebb évjáratból.
Zsadányi Pincészet, 6 puttonyos aszú 2013
Alkoholtartalom: 9,5 %. Savtartalom: 8 g/l. Cukortartalom: 179 g/l. Furmint és hárslevelű. Arany színű, illata nagyon tiszta, kirobbanóan gyümölcsös, citrusokkal, ananásszal, mangóval, barackkal. Kóstolva is a rendkívül intenzív trópusi gyümölcsök, mellette hársméz. A maradékcukrot remekül egyensúlyozzák a frissítő savak, üde, lendületes bor. A modern, fiatalos aszú mintapéldánya, végtelen lecsengéssel. Egy ananásszal, mangóval, naranccsal gazdagon megpakolt gyümölcstorta méltó kísérője lehet.
Gróf Degenfeld, Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013
Alkoholtartalom: 10,58 %. Savtartalom: 9,2 g/l. Cukortartalom: 197 g/l. Aranysárga szín, fiatal aszúra utaló, üde citrusos illatok, a pohárban pörgetve alma, körte, őszibarack, déligyümölcsök és zöldfűszerek is gazdagítják az illatvilágot. Kóstolva a kiváló egyensúly tűnik fel először, mégpedig ezt egy magasabb sav és cukortartalom mellett éri el, ami a bornak frissességet kölcsönöz. Nagyon fiatal még, hosszú potenciál rejlik benne. Már most nagyon aromagazdag és komplex tétel. Gyűjtők tárazzanak be belőle.
Barta Pince, Öreg Király Dűlő 6 Puttonyos Aszú 2013
Alkoholtartalom: 9 %. Savtartalom: 7 g/l. Cukortartalom: 246 g/l. Dűlőválogatott aszú, furmint aszúszemekkel és furmint alapborral. Illata elsőre visszafogott, de szellőztetve szépen nyílik, benne a friss gyümölcsök, barack, körte, mangó és zöldfűszeres, keleti fűszeres jegyek. Kóstolva arányos, jó szerkezetű bor, a magas maradékcukor és az alacsonyabb sav ellenére sem billen az édesség irányába. Mézes és barackos jegyei nagyon hosszan gazdagítják ízlelőbimbóinkat. Ez a bor is fiatal még, akinek van, tegye el pár évre, aztán vegye elő valamelyik családtag születésnapját megünnepelni.
Pajzos Tokaj, Tokaji aszú 5 puttonyos 2013
Alkoholtartalom: 11 %. Savtartalom: 7,4 g/l. Cukortartalom: 154 g/l. Aranyszínű, illata frissességet áraszt, benne citrusok, fehér virágok, törökméz, trópusi és aszalt gyümölcsök, botritiszes jegyek. Tökéletes egyensúly, hozza a pincére jellemző eleganciát, kirobbanó aromákat, végtelen hosszú utóízt. Nagyon fiatal még, de már most is szívesen kortyolgatjuk. Önmagában is pazar, de gasztro jolly-joker is.
Derékhad 2013-ból:
Royal Tokaj, Tokaji aszú 5 puttonyos 2013
Alkoholtartalom: 11 %. Savtartalom: 7,9 g/l. Cukortartalom: 156 g/l. Furmint és hárslevelű. Arany szín, közepesen intenzív illat, érett déligyümölcsök, sárgabarack, lengyel tejkaramella. Ízében egész sokrétűen és hosszan gyümölcsös, a barackos vonalat felváltja egy kis idő utána a birs. Méz, édesfűszerek, szerkezeti egyensúly. Ha az ebédet egy birskompóttal zártuk, akkor ebből még nyugodtan kortyolgassunk el egy decit, sokáig fogjuk érezni a lecsengését.
Tokaj Classic, Tokaji 5 puttonyos Aszú 2013
Alkoholtartalom: 11,5 %. Savtartalom: 7,1 g/l. Cukortartalom: 168 g/l. Mélyarany szín, lassan nyíló illatában lépesméz, akácméz, édesfűszerek, narancshéj, gomba, kevés rumos dió. Kóstolva krémes, vastag, intenzív ízek, érett jegyek, narancslekvár. A savak és a cukor birkózásából egy picivel utóbbi kerül ki győztesen. Hosszú mézes lecsengéssel búcsúzik.
Espák Pincészet, 6 puttonyos aszú 2013
Alkoholtartalom: 11 %. Mélyarany szín, mely már kezd borostyánba hajlani. Illatában gomba, avar, erőteljesebb hordós, fűszeres jegyek, baracklekvár, kevés déligyümölcs. Kóstolva testes, barackos, lekváros, komplex jegyek, közepesnél hosszabb utóízzel, és egy halvány édesség dominanciával. Együnk meg 3-4 baracklekváros palacsintát, szigorúan a nagymama lekvárjából, aztán mindegyik után frissítsük magunkat ennek az aszúnak néhány kortyával.
Füleky Pincészet, Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013
Alkoholtartalom: 10 %. Savtartalom:7,7 g/l. Cukortartalom: 170 g/l. Illata elsőre nagyon egyedi, dohányos, füstös, kovás jegyekkel nyit. Majd jönnek a fűszeres vonások, szegfűszeg, bazsalikom, amit a háttérben kevés gyümölcsösség egészít ki. Kóstolva a gyümölcsök több szerepet kapnak, narancs és sárgabarack főképp. Testes, krémes, vastag, szép hosszú mézes lecsengéssel. A klasszikus aszú mintapéldánya, egy kéksajt mellé kiválóan passzol.
Hímesudvar, Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013
Alkoholtartalom: 10,64 %. Savtartalom: 6,8 g/l. Cukortartalom: 161 g/l. A bor érdekessége, hogy itt a furmint alapmustba kövérszőlő és zéta aszúszemek kerültek áztatásra, melyek nagyon szépen átadták zamatjegyeiket a bornak. Mélyarany szín, illata intenzív, tele egyedi vonásokkal, dohány, mandula, menta, citromfű, trópusi gyümölcsök. Kóstolva is kifinomult, intenzív gyümölcsösség, sárgabarack, méz, jó egyensúly a komponensek közt, nagyon hosszú utóízzel. Élvezzük önmagában, az ünnepek méltó bora lehetne, de annyira finom, hogy bármikor megkívánja az ember.
Péter Pincészet, Aszú 6 puttonyos 2013
Alkoholtartalom: 10,5 %. Savtartalom: 7 g/l. Cukortartalom: 170 g/l. Borostyánba hajló mélyarany szín. Illatában elsőre a virágos, mézes jegyek dominálnak, szellőzve erősödnek a trópusi és aszaltgyümölcsös felhangok, narancs, körte, birs, kajszi. Kóstolva is komplex, aszalt gyümölcsökkel, hordófűszerekkel, pörkölt magvakkal. Jól ötvözi a régi klasszikus aszús jegyeket a modern vonallal. Egy mogyorókrémes, nutellás sütemény ideális kísérője.
Hangavári Pincészet, Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013
Alkoholtartalom: 10 %. Cukortartalom: 246g/l. Mélyarany szín, borostyán beütéssel. Komplex ízvilágában mind a friss gyümölcsök (barack, mangó), mind az aszalt kajszi és a narancslekvár megjelenik. Kóstolva olajosan, krémesen telt, aszalt barackos, narancslekváros, mézes ízek, melyek hosszú ideig kitöltik a szánkat. Nagyon intenzív, aromagazdag utóíz, tökéletes egyensúly a komponensek közt. Az ilyen aszú az, amelyben tutira ott rejlik a hosszú érlelési potenciál. Hedonistáknak élvezkedni kiváló.
Komplex, nagy aszúk:
Disznókő, 5 puttonyos aszú 2011
Alkoholtartalom: 13 %. Borostyánba hajló mélyarany szín, illata folyamatosan fejlődik és gazdagabbá válik, méz, dohány, narancslekvár, szivar, gomba, aszalt barack, rendkívül sokrétű. Kóstolva érezni a magasabb alkohol miatti komolyabb testet, a hatalmas koncentrációt, ugyanakkor nem csap át túlzott édességbe, finoman aszalt barackos, aszalt fügés, narancslekváros. Jól esik fogyasztani és élvezni a végtelen hosszú utóízt. Tökéletes bor, csúcsformában, a mezőnyből erősen felfelé lóg ki. Ha külföldi ismerőseinket el akarjuk kápráztatni, és azt akarjuk, hogy mindenképp ellátogassanak hozzánk, akkor ilyet adjunk ajándékba nekik.
Disznókő Tokaji Aszú 5 puttonyos Hárslevelű 2015
Alkoholtartalom: 11,5 %. Egyedi az aszúk világában is, csak hárslevelű fajtából. Gyönyörű arany szín, illatában azonnal felfedezhetők a hársvirágos, hársmézes jegyek, mellettük sok-sok gyümölcs, friss barack, mangó, narancs, mandarin, illetve kevés dohány, hordófűszerek. Kóstolva is az illatban megismert jegyek jönnek, a poharat pörgetve egyre intenzívebben. Rendkívül kifinomult szerkezet, selymes textúra, nagyfokú komplexitás. Egyedi, elegáns aszú, mely még pályája elején van, de fiatalsága ellenére is élvezhető. Hatalmas potenciál rejlik benne.
Grand Tokaj, Aszú 5 puttonyos 2014
Mélyarany szín. Illata rendkívül sokrétű, a méz, barack, mandarin, mangó mellett hordófűszerek, vanília és egy köves, füstös vonal is megjelenik. Ízvilágát már a nagyon intenzív narancslekváros, aszalt barackos jegyek vezetik. Fiatal kora ellenére hihetetlen komplex, rétegzett struktúra, tökéletes egyensúly, elképesztő hosszú utóíz. Nagyon finom, itatja magát, már-már veszélyesen sokat lehet inni belőle. Tetszetős, modern stílusú aszú, hatalmas potenciállal. A szintén kiemelkedő előző évjárat méltó folytatása.
Grand Tokaj, Szarvas-dűlő 6 puttonyos Aszú 2013
Alkoholtartalom: 9 %. Savtartalom: 8,6 g/l. Cukortartalom: 214 g/l. Dűlőszelektált aszú a tarcali Szarvas-dűlőből. Furmint alapbor, a domináns furmint és hárslevelű aszúszemek mellett van benne némi zéta és kövérszőlő is, mely fokozza a bor komplexitását. Borostyán szín, érett illat, benne elsőre dohányfüst, hordófűszerek, kandírozott narancs. Kóstolva törökmézes, aszalt barackos, fűszeres jegyek, melyek szellőzve birssel és körtebefőttel egészülnek ki. Hibátlan szerkezet, sokrétű, állandóan változó karakter, hosszan élvezhető, gazdag aromaspektrummal, végtelen lecsengéssel. A sok jó aszú közt is kiemelkedő. Aki szereti a szivart, az üljön ki a teraszra, gyújtson rá egyre, kortyolgasson hozzá ebből az szúból, és élvezze a tavaszi napsütést. Carpe diem!
Tokaj Hétszőlő, Aszú 6 puttonyos, Hétszőlő dűlő 2013
Alkoholtartalom: 11,5 %. Egy újabb dűlőszelektált aszú, borostyánba hajló arany színnel. Sokrétű illata lassan nyílik, ám egyre intenzívebbé válik, benne először méz, mézeskalács, majd hordófűszerek, aztán aszalt gyümölcsök, végül pedig köves, füstös, dohányos jegyek. Kóstolva nem érzünk túlzó édességet, masszív savak tartják kordában a maradékcukrot, mézes, aszalt barackos, kandírozott narancsos jegyek. Jól elkészített, finom aszú, biztos választás.
Tokajicum, Tokajicum Aszú 5 puttonyos 2014
Borostyán szín, illata nem annyira intenzív, lassan fejlődik a pohárban, de sokszínű. Elsőre hordófűszereket, dohányt, füstös jegyeket, köves, kovás dolgokat érezni benne, majd szellőzve egy csokor zöldfűszert, mintha egy fűszeres kert illata lenne. Ízképét is ez utóbbi határozza meg, a gyümölcsök szolidan bújnak meg a háttérben, de jelenlétük érezhető. Jól megkomponált szerkezet, egyensúly, utóízben kicsit lehetne több is, de szerethető és egyedi bor ez. A zöldfűszeres jegyei miatt javaslom, hogy próbáljuk ki egy kéksajttal megbolondított, zöldekből készült salátához.
Tokajicum, Tokajicum Aszú 6 puttonyos 2013
Alkoholtartalom: 10,3 %. Savtartalom: 9,45 g/l. Cukortartalom: 191 g/l. Illata elsőre friss gyümölcsöket áraszt, citrusok, trópusi gyümölcsök, aranymazsola, méz, később aszalt barackos kandírozott világba fordul, melyeket kevés hordófűszer támogat. Ízben is ezek a jegyek ismétlődnek, erősebb hordós jellemzőkkel, mézzel. A savak végig masszívak, nem engedik a sok maradékcukrot felülkerekedni, kettejük küzdelme döntetlenre végződik. Valahol átmenet a tradicionális, régebbi aszú stílus és az új, modernebb között. Bátran adjunk mellé egy jó narancsos kacsát, azzal is megbirkózik.
Simonfay Borkúria, Tokaji aszú 6 puttonyos 2013
Alkoholtartalom: 12%. Mélyarany szín, illata friss, üde, eléggé intenzíven gyümölcsös. Déligyümölcsök jönnek első sorban, ananász, narancs, mandarin, mangó, és kicsit már bekúsznak a képbe az aszalt és mézes jegyek is. Másodjára érezhető a hordófűszerek jelenléte is, ami szépen gazdagítja az aromaképet. Ízvilágát is ezek a jegyek uralják, a komponensek szép egyensúlyt alkotnak. Kellemes meglepetés egy számomra eddig ismeretlen pincétől.
Pajzos Tokaj, Tokaji aszú 6 puttonyos 2013
Alkoholtartalom: 9 %. Savtartalom: 8,1 g/l. Cukortartalom: 232 g/l. Illata már elsőre rendkívül intenzív, kirobbanóan gyümölcsös, mangó, aszalt kajszi, hársméz. Tökéletes struktúra, egyensúly, elegancia, minden a helyén. Utóízében erősödik a birses, birsalmalekváros vonal, majd szinte végtelen hosszan meg is marad. Kirobbanó formát mutat, és sok év potenciál rejlik még benne. Olyan, mint egy tökéletes szépségkirálynő. Már elsőre lenyűgöz, de minél tovább gyönyörködünk benne, annál inkább letaglóz. Engedjük, hogy magával ragadjon és élvezzük.
Holdvölgy, Culture 2011, 6 puttonyos Aszú
Alkoholtartalom: 11%. Savtartalom: 10,4 g/l. Cukortartalom: 206 g/l. Elsőre zöldfűszeres illatokkal nyit, majd szellőzve a gyümölcsök átveszik a vezető szerepet, tömegével jönnek a pohárból. Főleg trópusi gyümölcsök, mangó, anananász, aztán őszibarack, körte, sárgadinnye. Koncentrált, komoly beltartalmi értékekkel és tökéletesre csiszolt struktúrával bíró aszú. Egyensúly, elegancia, és végtelen mennyiségű gyümölcs az ízképben is. Világszínvonalú bor, belekötni sem lehet.
Holdvölgy, Culture 2008 6 puttonyos aszú
Alkoholtartalom: 11,5 %. Savtartalom: 8,8 g/l. Cukortartalom: 170 g/l. Borostyán színű, zöldfűszeres illattal nyit, kis bazsalikom, kakukkfű, majd némi füge, datolya, mazsola érezhető. Ízképét már a tercier jegyek kezdik meghatározni, gomba, vanília, némi mazsola, füge, méz, kevés aszalt barack. A korty sűrű, de nem édes, a savak kellő frissességet adnak
Érett tételek:
Babits Pincészet, 6 puttonyos aszú 2014
Ahhoz képest, hogy 2014-es, a színe mélyebb arany, és mind illatában, mind ízében érettebbnek hat. A kajszis gyümölcsök és a méz mellett némi mazsolás és diós beütés is bekúszik az illat- és az ízképbe egyaránt. Az korty elsőre édesnek tűnik, de a végén a savak szépen kiegyensúlyozzák, hordófűszerek, aszalt barack, közepes hossz. Már most is jól iható, de el is tehetjük pár évre. Aztán igyuk meg, de ne csak a nagy ünnepeken, akár egy vasárnapi ebéd után is.
Csubák Családi Pincészet, 5 Puttonyos Aszú 2013
Borostyán szín, lassan nyíló illata visszafogott, már az érett jegyek dominálnak benne, melyeket barackos, déligyümölcsös vonal gazdagít. Kóstolva mézes édesség és hordófűszerek románca, díszítésnek kajszi. Kicsit az édesség felé billen, de jól fogyasztható, populáris aszú.
Tokaj Hétszőlő, 5 puttonyos Aszú 2010
Alkoholtartalom: 11,5 %. Borostyán szín, illatban gazdag, hordófűszerek, vanília, szellőzve egy kovás, füstös, köves vonal, méz, füge, ananász, virágok. Kóstolva krémes, szájban szétterülő, lépesmézzel, aszalt gyümölcsökkel, fügével, datolyával, aranymazsolával. Nagyon szépen érezhetőek már a palackos érlelés jegyei, az alkotóelemek harmonikus egyensúlyban vannak, a savak megfelelő tartást adnak a szerkezetnek. Sokoldalú aszú, az érlelés kifinomult jegyeivel.
Béres Szőlőbirtok és Pincészet, 5 puttonyos aszú 2011
Alkoholtartalom: 11%. Savtartalom: 11,3 g/l. Cukortartalom: 155 g/l. Borostyán színű bor, illata sokrétű, egyrészt mézes, aszalt kajszis, másrészt fűszeres (főleg zsálya, gyömbér), harmadsorban érett jegyek is jönnek belőle, datolyás, fügés, mazsolás vonal főleg. Megjelenik benne egy finom tejcsokis, karamellás illat- és ízvilág is. Az egyensúly tökéletes, komplexitásban kicsit lehetne erősebb, ugyanakkor ízvilága a szép érett jegyeket tükrözi. Ajánlott hozzá egy jó tejcsokis-karamellás krémes desszert.
Simonfay Borkúria, Tokaji aszú 5 puttonyos 2008
Alkoholtartalom: 12%. Borostyán szín, illata meglehetősen komplex, benne az érett datolyás, fügés, rumosdiós, törökmézes jegyek mellett trópusi gyümölcsök és keleti fűszerek is érzhetőek. Kóstolva is meglehetősen rétegzett, a struktúra tökéletes egyensúlyt mutat, hosszú lecsengéssel búcsúzik a korty. Nagyon szépen érő aszú, próbáljuk ki mézes zserbó mellé.
Heidrich Pince, Tokaji Aszú 5 Puttonyos 2010
Alkoholtartalom: 11%. Savtartalom: 8,9 g/l. Cukortartalom: 144 g/l. Mély borostyán szín, a régi aszú iskola képviselője. Illatában a hordós, hordófűszeres és az érett jegyek dominálnak, datolya, kávé, füge, rumosdió, tiramisu. Ízben is ezek viszik a prímet, a mazsola, karamell, datolya vonalon mozog. Közepesnél hosszabb utóízzel búcsúzik, a régi aszú stílus szép megtestesítője.
Heidrich Pince, Tokaji Aszú 5 puttonyos 2008
Alkoholtartalom: 11%. Cukortartalom: 168 g/l. Mély borostyán szín, illata egész gyorsan nyílik és meglepően sokrétű. Az érett datolya, füge, rumos dió mellett vanília, virágméz és még némi aszalt barack is feltűnik. Egyensúlya megfelelő, ízben az érett jegyek uralják, rumos diós, mandulás dominanciával. Szépen idősödő aszú, remek választás a karácsonyi asztalra a diós bejgli mellé.
Matyisák-Vízkeleti Pincészet, 6 puttonyos aszú 1999
Cukortartalom: 206 g/l. 10 év hordós érlelés, tradicionális stílus. Mély borostyán szín, mely már kezd barnásba hajlani. Illata lassan nyílik, majd egyre intenzívebbé válik, és meglehetősen széles skálán mozog, füge, datolya, karamell, dohány, avar, gomba, kávé, méz, csokoládé, rumosdió. Nagyon hosszan lehetne még szétszálazni. Ízképét is ez a sokrétűség határozza meg, a szerkezet még mindig stabil, szinte tökéletes, a savak tanítani valóak benne. Nagyon hosszú utóíz, egyre újabb és újabb meglepetésekkel. Tökéletesen érő aszú, mely 20 éves korára a csúcson van. Igazi mintapéldánya annak, hogy az aszúk sokáig érlelhetőek és hogy mekkora potenciál is rejlik bennük.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!