A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Hogyan szabályozzák az olasz borokat?

Az olasz borok szabályozási rendszere

2021-09-06 | Vinoport


Hogyan szabályozzák az olasz borokat?

Tényleges minőséget jelölnek a betűszavak vagy csupán marketing célokat szolgálnak?


 

 

 

fotó: getyourguide.com

 

Az olasz borok címkéje, csak úgy, mint más országoké általában számos információt tartalmaz: a borászat nevét, az évjáratot, néha a termőterületet is feltüntetik és gyakran találkozhatunk betűszavakkal is. Gondolkodtál már rajta, hogy mit jelenthet a DOC és DOCG vagy éppen a Vino da Tavola kifejezés? Ha tovább görgetsz, elolvashatod, hogy hogyan alakultak ki ezek a jelölések, mit is jelentenek és mely borok kapták meg a jogot a használatukhoz.

 

Bár már III. Cosimo (Medici) igyekezett a chianti termőhelyét behatárolni, és a XX. század elején is történtek kísérletek más eredetvédett területek kijelölésére, végül is csak 1963-ban született meg az első szabályozás, a Deminazione di Origine, azaz a DO rendszer. A cél nemcsak az eredet- megjelölés volt, de az állandó minőség biztosítása is. Nem nehéz észrevenni, hogy itt is a francia AOC rendszert tekintették kiindulási pontnak. Igaz, valamiféle olasz tükrön át nézve. Egyes pontokon talán még szigorúbbnak is tűnhetett annál, más helyeken azonban lényegesen engedékenyebb volt, éppen pl. a termőhelyek meghatározásánál.

 

A múlt század 80-as éveiben magasabb, azaz DOCG kategóriába soroltak be néhány méltán híres, és néhány kétesebb, változó minőségű bort is. Ez is sajátos, mert milyen rendszer az, ahol az „ellenőrzött” (controllata) jelző nem elég, azt még meg kell toldani a „garantált” (garantita) jelzővel is – jegyzi meg joggal a világ boratlaszában a két szerző, H. Johnson és J. Robinson. 1992-ben, immáron az EU-törvényekre is tekintettel, újraszabályozták, és valamelyest szigorították a bortörvényt.

 

Ha egy bor legalább öt éven át hozza a meghatározott minőséget, DOC státuszba kerül, további öt év elteltével kaphatja meg a DOCG minősítést, államilag kijelölt bizottság érzékszervi vizsgálatát követően. E két kategóriában bort csak 5 literes, vagy annál kisebb palackban lehet forgalomba hozni. Jelen állás szerint több, mint 300 DOC és kb. 74 DOCG minősítésű bort tartanak számon. (1998-ban még csak 8 volt, 2009-ben 41, 2011-ben 50). A szabályozás az olasz Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium kezében van. Egyelőre nem teljesen világos, hogy az EU-s szabályozásnak megfelelő oltalom alatt álló (DOP-OEM) jelölés hogyan alakul a DOC és DOCG borok esetében. Az IGT borok valószínűsíthetően IGP azaz OFJ jelölésűvé válnak majd.

 

Különösen izgalmas lesz az eredetmegjelölés olyan helyeken, ahol egy adott területhez eddig, mondjuk három különböző nevű védett bor is tartozott: a barolo, a dolcetto és a barbera termőterületei nagyjából átfedik egymást. S mivel az EU az „átfedéseket” sem tűri, mi lesz a montepulciano d’Abruzzoval és a vino nobile di Montepulcianóval?

Sokan – szakemberek és az értő borkedvelők – nem kis szkepszissel szemlélik a minősítések eme „inflációját”, mivel ennek töredéke, csak mintegy 60 terület mondhat magáénak jelentősebb sikert a minőség frontján.

 

A közelmúltig igaz volt, hogy más EU-tagállamokhoz hasonlóan, az olasz bortörvény két kategóriában, négy minőségi szintet határoz meg, kettőt a minőségi borok és kettőt az asztali borok szintjén. De mára az EU az IGP/OFJ bort talán önálló kategóriába sorolja, így az igazság csak „féligazság”.

 

Hogyan szabályozzák az olasz borokat?Fotó: Bortankönyv - A világ borai

Lássuk a ma érvényes olasz rendszert, növekvő sorrendben:

 

Vino da Tavola (VdT) - asztali bor

 

Korábban szinte meghatározó szegmense volt az olasz bortermelésnek, mára azonban visszaszorulóban van. Az elmúlt évtizedben csaknem ¼-ével csökkent a szőlővel beültetett termőterület, elsősorban az EU bortúltermelést csökkenteni szándékozó rendelkezéseinek köszönhetően: a szőlőkivágások főleg az asztali bort termelő területeken voltak jelentősek.

Nevéből adódóan az asztali bor elsősorban mindennapi fogyasztásra készül.

 

Készítése kevéssé szabályozott, a legfontosabb követelmény talán, hogy még éppen iható legyen. Napjainkban a legtöbb asztali bor jellegtelen, vékonyka, gyenge és savas. Pont az a fajta, amit mi magyarok kannás bornak neveznénk, és ma főleg TetraPak dobozban árulnak. A Tavernello például ilyen fajta bor. Nem mindig volt azonban ilyen sajnálatos az asztali borok helyzete. Korábban kiváló borászatok is készítettek igen finom VdT-t, többnyire azért, mert az összetétel vagy a készítési mód nem felelt meg a szabályozott kategóriának. Például a Toszkán borvidékről Antinori által készített Tignanello VdT egy igen kedvelt bor volt, de Chianti Classicoként nem lehetett forgalomba hozni, mivel túl sok cabernet-t tartalmazott.

 

Amikor azonban az évjárat, a földrajzi eredet és a szőlőfajta megjelölést korlátozták a VdT borok esetében, a legtöbb minőségi termelő a magasabb, IGT kategóriára címkéztette át palackjait, ami jelnetős minőségi romlást jelentett az asztali borok esetében. Néhány kivétellel azért ma is találkozhatunk Astigiano az északi régióban száraz Moscato bort készít VdT címkével, mivel az IGT kategóriában ez a fajta csak édes borként hozható forgalomba.

Az asztali borok, azonban nem csak az asztalra kerülnek, hatalmas mennyiségben adnak el ilyen módon nagyban, délen készült borokat házasításokhoz.

 

Indicazione Geografica Tipica (IGT) - tájbor

 

Ezt a kategóriát 1992-ben vezették be a francia vin de pays/tájbor megfelelőjeként. Ennek szabályozása sokkal megengedőbb, mint a DOC/ DOCG boroké. Különösen igaz ez a felhasználható szőlőfajtákra. Néhány IGT igen nagy területet ölel fel és gyakran találkozni nevével (pl. IGT Sicilia), másokról meg egyáltalán nem hallani. Délen – számát tekintve – sokkal kevesebb a minőségi bor, ez az asztali bor mellett az IGT hazája.

 

Azon sem kell azonban csodálkozni, hogy IGT-ként palackozott egyes borok ára akár jelentősen meghaladhatja „magasabb besorolású” társaiét: végül is az Ornellaia Birtok Le Volte merlot-cabernet házasítása is csak egy IGT. Sőt, amíg e kategória nem létezett, a Sassicaia csak egy asztali bor volt. Asztali borként kezdték a „szupertoszkánok” valamennyien, de mára az 1994-ben engedélyezett Bolgheri DOC már megengedi ezen borokon is a DOC megjelölést, annak ellenére, hogy többségében cabernet, merlot tartalmúak.

 

Deminazione di Origine Controllata (DOC)

 

A korábbi kísérletek ellenére csak 1963-ban vezették be ezt az eredetvédelmi rendszert, és ez lett az első osztályozás a minőségi borok között. Csakúgy, mint a francia Appellation Contr lée, meghatározza a földrajzi eredetet, az engedélyezett szőlőfajtákat, a minimális alkoholtartalmat. Kikötheti a borkészítési eljárást is, ideértve a minimális érlelési időt. Jelenleg több, mint 300 DOC bort tartanak nyilván, ami – Franciaországgal összehasonlítva – nem is olyan sok, de a konkrét minőséget tekintve még a szélesebb látókörű olaszok is kicsit szkeptikusak. Egy bornak öt éven át kell azonos minőséget produkálnia ahhoz, hogy megkaphassa a DOC jelölést.

 

Denominazione di Origine Controllata e Garantita (DOCG)

 

E magasabb kategóriát 1980-ban vezették be. Az elsők között kapta meg e jelölést a brunello, a vino nobile, a barolo és a barbaresco. A kicsit kétesebb chianti átsorolásának nem mindenki örült. A boroknak a DOC összes követelményének meg kell felelniük, s legalább öt évet kell DOC-borként bizonyítaniuk átsorolás előtt. Abban a régióban kell palackozni, ahonnan származnak és a Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium érzékszervi vizsgálat alapján adja ki a minősítést. Minden palackot számozott állami ellenőrzőjeggyel látnak el.

 

A leggyakoribb DOCG borok:

Vörösborok

Barbaresco

Bardolino Superiore

Barolo

Brachetto d’Acqui (pezsgő)

Brunello di Montalcino

Carmignano

Cerasuolo di Vittoria

Chianti Classico

Chianti + körzetei    Gattinara

Ghemme

Montepulciano d’Abruzzo Colline

Morellino di Scansano

Roero

Taurasi

Teramane

Valtellina Superiore (és Sforzato)

Vino Nobile di Montepulciano

 

Fehérborok:

Albana di Romagna          

Moscato d’Asti

Asti (habzóbor)       

Ramandolo (édes)

COF Piccolit (édes)

Roero Arneis

Fiano d’Avellino     

Soave Superiore (és Recioto)

Franciacorta (pezsgő)       

Vermentino di Gallura

Gavi + körzetei        

Vernaccia di San Gimignano

Greco di Tufo          

Vernaccia di Serrapetrona

 

Összességében elmondható, hogy a VdT, az IGT, a DOC és a DOCG mindenképp a minőséget hivatott jelölni az olasz borokkal éppen csak ismerkedő borkedvelőknek. Emellett azonban az utóbbi két megnevezés kiváló marketing eszköz is. Mint az egy túlszabályozott környezetben gyakran előfordul, minden kategóriában találunk kiváló és kevésbé jó borokat is. Sőt ezen hivatalos kategóriákon kívül is vannak kostolásra érdemes tételek, amik attól még hogy nem fértek bele egyik kategória szabályrendszerében sem, igazi ízélményt nyújtanak a jó borok elhivatott kutatóinak.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!