A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Kínai megmérettetés: Három nap tanulságai a ProWine China 2018-on

1. rész

2018-11-29 | Makai Péter Kristóf


Kínai megmérettetés: Három nap tanulságai a ProWine China 2018-on

Ritkán mosolyog rám a szerencse, de akkor nagyon: éppen Kínába szólított a kötelesség, mégpedig Hangcsouba, egy konferenciára tartottam, amikor kiderült, hogy a közeli Sanghajban közvetlenül a konferencia előtt rangos bormustrát rendeznek, a ProWine Chinát.


 

Több sem kellett nekem; életemben először utazom Kínába, gondoltam, emlékezetessé teszem, elhatároztam hát, hogy tudósítani fogok a Távol-Keletről. Tettem ezt azért is, mert tudtam, hogy Magyarország is képviseltetni fogja magát a rendezvényen, márpedig Svédországban töltött időm alatt (nem utolsó sorban boros kalandjaimnak köszönhetően) igencsak felerősödött bennem a honvágy, különösen, ami a magyar borokat illeti. Így eltökélten landoltam egy idegen városban, elveszetten, kialvatlanul, bioritmusomból kizökkenve, s egyetlen cél lebegett a szemem előtt: amennyire csak lehet, meginni Kínában a világot.

 

 

A ProWine China a Düsseldorfban megrendezett ProWeinnak az egyik testvérrendezvénye, e mellett a szingapúri illetve Hong Kong-i ProWine Asia expókon találkozhat a távol-keleti fogyasztó a világ borkínálatával. A ProWine China idén november 13-15-ig ünnepelte fennállásának ötödik évét, és az idei volt a legnagyszabásúbb az eddigi kiállítások közül. Az Új Sanghaji Nemzetközi Kiállítási Centrumban, a SNIEC-ben 39 ország 750 borászata mutatta meg a világnak, mire képes – köztük Magyarország is. A kiállítási térben országok szerint csoportosították a pincészeteket, mi a magunk 12 kiállítójával a tizennegyedik legnagyobb delegációval érkeztünk: A Bodri, a Csányi, az Egri Korona, a Garamvári, a Grand Tokaj, a Kristinus Szólóbirtok, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Malatinszky, a Pannon Tokaj, a Törley, a Zsirai Pincészet és a Vintochina gondoskodott jó hírnevünkről a világban, és minden nap az ő boraikkal kezdtem a napot, hogy jól beállított szájjal, magyaros savakkal láthassak neki a nemzetközi kínálat értékelésének.

 

Kínai megmérettetés: Három nap tanulságai a ProWine China 2018-on

 

Általánosságban elmondható, hogy a borújságíró inkább megtűrt fajta egy ilyen rendezvényen – az első kérdés mindig az volt felém, hogy kereskedő vagy beszerző vagyok-e, esetleg vezetek-e borbárt, és amikor előadtam, hogy én bizony újságíró vagyok, akkor a legnagyobb udvariasság mellett is azonnal átsiklott a kiállító tekintete a következő kuncsaftra. Ez helyén is lett volna, azonban apró kellemetlenséget jelentett, hogy a standoknál kevesen voltak az angolul is tudó kollégák. Így ha nem épp a pincészet alkalmazottja volt jelen, hanem, például a kínai kapcsolattartójuk, akkor nem sokat tudhattam meg élőszóban az adott tételről, hiszen a nyelvet beszélőket lefoglalták azok, akiknek, hogy úgy mondjam, volt keresnivalójuk a boraikon.

 

Kínai megmérettetés: Három nap tanulságai a ProWine China 2018-on

 

Magyarország egyébként előkelő társaságot kapott: a pavilonban hazánk mellett Grúzia, Örményország, Németország, Portugália, Olaszország és Franciaország kapott helyet. Én a zászlószínek mentén haladva a magyar standtól Olaszország felé kalandoztam először. A Marchesi Fumanelli Squarano Valpollicella Classico Superiore 2013 remek átkötésnek bizonyult: még érezhetően fiatal, markáns savú vörösbor, harapós tanninokkal, de a telt kortyban temérdek málna, fekete bogyós gyümölcsök, kardamom érződik, földes jegyekkel kiegészülve. Ezután valami frisebbre vágytam, amit Chilében találtam meg. A De Martino standjánál szemmel láthatóan örültek a vendégeskedésemnek, és a kiállító igencsak meglepett: rögtönzött vakkóstolót tartott, majd megkérte, hogy tippeljem meg, melyik két tételt kóstoltam, legalább a szőlőfajtát. Biztosra mentem, carménère-t és merlot-t tippeltem, és mindkétszer tévedtem. A De Martino Viejas Tinajas 2016-os Cinsault-ja lélegzetelállítóan friss és üde volt, szinte csak primér aromák, cseresznye, eper és szilva köszöntek vissza a pohárból, olyan koncentrációban és intenzitással, hogy el sem hittem, amikor vendéglátóm felfedte a címkéjét. A másik tétel a Carabantes 2014-es Syrahja volt, ami szintén könnyed és gazdag volt, de nyoma sem volt a tankönyv mentás-eukaliptuszos hűvösségnek vagy a csokoládénak.

 

Hogy szájpadlásomat felfrissítsem, átbandukoltam egy francia standhoz, ahol az A. Bergére pezsgőházának Blanc De Blancs Extra Brut pezsgőjével bizsergettem a nyelvemet. A száraz adatokat tekintve 12%-os alkoholtartalom, 6 g/l dosage, 2012-es alapbor, 2017 júniusi degorzsálás jellemzi a tételt, míg szájban a finom perlage-zsal és tósztossággal, illetve az őszibarackos aromájával hívja fel magára a figyelmet. A Prestige Brut Millésime pedig túl azon, hogy hibátlan struktúrájú és hosszan tartó, leginkább a grillázsos aromájával lopta be magát a szívembe, Innen csak két lépés volt a Vollereaux pultja, ahol tovább hódolhattam pezsgőimádatomnak. A Cuvée Marguerite 2008 megérdemelten nyert aranyat az IWC 2018-on. Pierrayből, Epernay legszebb dűlőiről érkezett, fehér szirmú virágokat, almát és körtét idéz, illetve a pinot noir némi piros bogyós gyümölcsösséggel díszíti a kifogástalan pezsgést, amit kávés érettség koszorúz. A Brut Reserve hasonló igényességgel készült, és bár valamivel édesebb a maga 9 g/l-ével, hivalkodó sárgabarackos aromája megmaradt emlékezetemben.

 

Kínai megmérettetés: Három nap tanulságai a ProWine China 2018-on

 

De nem azért jöttem a világ másik felére, hogy csak Európa borait kóstolgassam, hanem a ritkaságok felé is nyitni akartam. Így Franciaországtól elszakadva következő „utazásom” Grúziába vezetett. A Shumi borászat Rkatistelije 2017-ből nagyon orrbavágó, intenzív aromatikájú fehérbor, kissé tompa, dekoncentrált a korty, érett almán kívül mást nem is nagyon érezni rajta, minden szofisztikáltságtól mentes tétel. A Berula pincészet 2017-es tsinandalija egy valóságos időutazás a múltba: Magyarországon talán a rendszerváltás környékén születhettek ilyen egyszerű, kóstolástól visszarettentő borok. Jegyzeteimben csak annyi szerepel:

„ki bírja az ilyet meginni?”

Komolyan felmerül a kérdés, hogy ha a grúzoknál ezek a legjobb, kiállításra érdemes borok, akkor mit ihat az egyszeri grúz állampolgár? Gondoltam, ha nem a fehérek, majd akkor biztos a vörösborok fognak meggyőzni. Csalódnom kellett. Őshonos szőlőfajtáik közül a Kakheti régióban termesztett saperavi és a mukuzani majd’ mindegyik standon szerepelt, de nehezen tudtam egymástól különválasztani őket: a Georgian Wine House Heritage Mukuzani Premium Selection 2016-on például egyáltalán nem lehetett érezni, hogy akár selection, akár prémium volna. A Saperavi Qvevrijük robosztus, finesz nélküli, tanninhangsúlyos bor, aromájában ibolyával és feketecseresznyével, tipikusan olyan bor, amiből egy-két korty bőven elég, hogy el tudjuk helyezni a térképen, de csekély az élvezeti értéke.

 

Kínai megmérettetés: Három nap tanulságai a ProWine China 2018-on

 

A Georgian Wine Collection Saperavija már izgalmasabb: még ez is asztali bor, de sokkal gyümölcsösebb, cseresznyés-gránátalmás jegyekkel, kis lekváros-kompótos mellékzöngével, nagyobb beltartalmi értékekkel, még hosszan eltárolható, ha valakinek a saperavi a mindene. A Corporation Georgian Wine Mikitani Saperavija közepes testű, hozza a kötelező cseresznyét és némi borsos fúszerességet. A Giuaani pincészet hordós és acéltartályos saperavit is kínált az érdeklődőknek. A Saperavi Barreljük kifejezetten illatos, visszafogott hordóhasználatú tétel, aromatikája az ibolya és a cseresznyevirág között ingadozik, különösebb rafináltság nélkül, látszik, hogy nem a hagyományos európai fogyasztót célozták meg a pincészetnél ezzel a borral. Utána a Nonbarrel kellemesen semlegesnek hatott. A Saperavi-Cabernet Sauvignon házasításuk testes, feketeborsos, hat hónapot töltött hordóban, de az igazat megvallva, ha nem lennének meg a jegyzeteim, fel sem tűnt volna, ha kimarad a beszámolómból. A Vaziani Saperavi-Cabernet Sauvignonját az emeli ki a többi grúz borból, hogy kólás, cherry coke-os az ízvilága, pedig csak 70%-ban saperavi, illata kissé likőrös, helyenként málnát és vörösáfonyát idéz. A tiszta Saperavijuk 2015-ből jön, és a most már fajtajellegként felismert, intenzív cseresznyés aroma mellett jólesett, hogy egy csipet animalitást is tapasztaltam a pohárban. Összességében le kell szögezi, hogy az itt kóstolt grúz borok nem nyúgöztek le különösebben: jó tudni róluk, de inkább az évezredes borkultúra marketingjével, a kvevrik használatában találták meg magunkak a borpiaci rést, nem pedig a magas minőséggel.

 

Kínai megmérettetés: Három nap tanulságai a ProWine China 2018-on

 

A nap végéhez közeledve már fáradt a nyelvem, ismét könnyebb tételeket kerestem, amelyet meg is találtam az olasz kiállítóknál, először a Corte dei Rovi Prosecco Extra Dry és Moscato képében. Sallangmentes, egynyári proseccók, nem kell sokat várni tőlük, de az a kis édesség jól állt nekik, traubiszódás primer aromán kívül mást nem is nagyon találni bennük. A Rosé Brut Raboso Veneto épp a brut határán táncol 12g/l maradékcukrával, krémes textúrájú pezsgő, epres, joghurtos aromái, apró, simogató buborékjai alapján akár desszertnek is beillene. A La Delizia Prosecco Extra Dry volt a nap legkönnyebben csúszó kortya, vészesen lendületes, telis-tele körtével és almával, intenzív, hosszan tartó prosecco. A Vigneti Pinot Grigio Friuli kiváló savszerkezettel ad maradandó élményt, és sokkal közelebb van az elzászi stílusú szürkebarátokhoz, mint sok más olasz társa. A BelColle Roero Arneise igazi különlegesség még ebben a sokszínű kínálatban is, kíméletlen mineralitása emeli ki a sorból, visszafogott bukéja egy kis faggatást kíván, majd kamilla és őszibarack jelenik meg a pohárban. Ízében intenzívebb, mint illatában, savai ropogósak, az egész szájpadlást bejáró kerekség jellemzi, csak rövid lecsengését róhatom fel hibájának. És persze nem ez lenne Olaszország, ha a boroscímkéken nem emlékeznének meg a modern olasz államvallásról, a futballról. A 32 Vincent Candela a Rómában élő világbajnok francia focista előtt tiszteleg, és Verdecából érkezett: közepesnél valamivel intenzívebb illatában zöldalma és a kála virágillata érződik elsősorban, szépen strukturált, savai figyelemreméltóak, ízében fehér húsú öszibarack, jonatán alma viszi a prímet, lecsengése pedig hál’ istennek, kellően hosszú. A nap záróitala pedig a válogatott kapus, Buffon nevével fémjelzett Salento Negroamaro Rosé, ami viszont, sajnos, egyedül a neve miatt érdekes – egy teljesen középszerű rosé pezsgő, se erénye, se hibája nincsen, de tényleg csak arra jó, hogy lugasban, különösebb odafigyelés nélkül kortyolgassa egy baráti társaság.

 

Az első napon különösen óvakodtam attól, hogy a rendezvény fókuszpontjában álló kínai borokat elkerüljem, mert azt a második napra tartogattam, amikor már nem jet lagtől sújtva, kipihentebben tudtam kóstolni. Ugyanakkor arra kiváló volt ez a belemelegítés, hogy kontextusba tudjam majd helyezni, mire képes Kína. A keddi tapasztalataim alapján még elég vastag a választóvonal az óvilágban Nyugat és a Kelet között, de szerencsére ez tőlünk keletre fut.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!