A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A magasan termesztett szőlők hazája

Rövid borhírek Argentínából

2009-09-05 | Tóth Adrienn


A dél-amerikai ország borai a huszadik század végéig gyakorlatilag ismeretlenek voltak annak ellenére, hogy a világ ötödik legnagyobb bortermelőjének számítottak. A palackok a legtöbb esetben nem túl magas minőséget rejtettek, ezt azonban nem bánták a helyiek, hiszen legalább olcsók voltak, és így megitták valamennyit. A kilencvenes évekre ugyan rendeződni látszottak a korábban kritikus politikai viszonyok, viszont az összeomlás szélén állt a gazdaság. Az argentin pincészetek ebben a helyzetben Chiléről vettek példát, és indultak el a jó árú, de minőségi borok készítésének útján.


Idén negyedével visszaesett a termés

Az átlagosnál melegebb és csapadékszegényebb februárnak és márciusnak (ne felejtsük, hogy a déli féltekén minden fordítva történik), valamint a több helyen kárt okozó jégesőnek köszönhetően kb. 25%-kal kevesebbet szüreteltek Argentínában 2009-ben, mint egy évvel ezelőtt. Annak ellenére történt ez, hogy csak az utóbbi egy évben 12%-kal nőtt a szőlővel beültetett terület mérete.

A helyzet pont ebben az évben talán azért nem aggasztó, mert bár az ország palackos és dobozban (bag-in-box) kiszerelt boraiból 2009. első felében 11%-kal többet értékesítettek az export piacokon, mint egy évvel korábban, a ledig módon, azaz tartályban eladott borok 61%-kal estek vissza. Az argentinok szerint sok felvásárló költségcsökkentésre hivatkozva idén inkább Spanyolországból vásárol bort, hogy a szállításon spóroljon. Ha pedig kevesebbet vásárolnak, talán nem is olya nagy baj, hogy kevesebb terem.

Argentine Wine Awards

Az argentinok nemzeti borversenyén idén több aranyérmet és trófeát osztottak ki, mint tavaly. A megmérettetésre 2009-ben 512 bort neveztek be, közülük végül 42 kapott aranyérmet és 14 trófeát.

A trófeáért az adott kategóriában legjobban szereplő borok indulhattak. A legerősebb mezőny a 20-50 dollár közötti árkategóriába sorolt vörös házasításoknál volt, ahol 13 aranyérmes bor versengett az elismerésért. A díjat végül az Andeluna Cellars 2004-es Pasionado elnevezésű Bordeaux-i házasítása kapta. Nem osztottak viszont aranyérmet a 10 dollár alatti malbec kategóriában, ami azért meglepő tény, mert az ország egyébként vezető kékszőlőfajtájából készített, legendásan jó ár-érték arányú borairól volt eddig híres.

Nicolás Catena az Év Embere a Decanter szerint

Az angol Decanter magazin egy argentin borászt, Nicolás Catenát választotta az Év Embere díjra, amit előtte többek között Marcel Guigal (Rhone), Christian Moueix (Pomerol) és Miguel Torres (Penedès) kapott meg.



Catena matematikát és közgazdaságtant tanult az egyetemen, és egészen a harmincas éveinek elejéig nem dőlt el, hogy a katedrát vagy a családi pincészetet választja-e, végül az utóbbi mellett döntött. Amint teljes vállszélességben a borászat mellett kötelezte el magát, újító tevékenységeiről vált híressé.

A 90-es évek elején őrültnek nézték, amikor 1440 méter tengerszint feletti magasságon telepített szőlőt, később pedig klónszelekcióval kísérletezett, és a különböző mikroklímák felderítésével sokat tett az Andok szőlőtermelő adottságainak megismeréséért.

„Argentínában a talaj fizikai adottságai nem bírnak olyan fokú jelentőséggel, mint másutt, hiszen itt öntözéssel gondoskodnak a megfelelő nedvességről. Ehelyett a legfontosabb elem, amely hatással van a borok íz- és aromavilágára, az a hőmérséklet, amelyet a földrajzi magasság és szélesség, valamint a napsugárzás intenzitása befolyásol” - mondta el hazája terroirjáról Nicolás Catena.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!