A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Birkák vagyunk

Megvan az öt döntős az Év Bortermelője címért

2013-11-13 | Tóth Adrienn


Az Év Bortermelője díjat odaítélő Magyar Bor Akadémia a hagyományok szerint idén novemberben is nyilvánosságra hozta az öt döntős nevét. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a tavalyi lista - Áts Károly, a 2012-es Év Bortermelője cím birtokosa kivételével - változatlan, Borbély Tamás, Dúzsi Tamás, Gálné Dignisz Éva és Heimann Zoltán mellett új jelöltként az egri Bolyki János került az ötfős csoportba.


 

A Magyar Bor Akadémia először tavaly vezette be azt az újítást, hogy nemcsak az akadémiai tagság és egy szűkebb szakmai kör, hanem a nagyközönség is szavazhat arra az öt jelöltre, akik az Év Bortermelője cím döntőjébe kerülnek.

Megkerestünk a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft.-t, amely a szervezet titkárságaként működik, és azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a többek között a Budavári Borfesztivált szervező cég saját hírlevél listáján túl idén a Borigo és a VinCe magazin hírlevelén keresztül is szavazásra szólította fel a nagyközönséget.

Így összesen több mint 20 000 e-mail címre ment ki a felhívás, amelyre 750 voks érkezett. Azért választották ezen csatornákat, hogy valóban olyan fogyasztók nyilváníthassák ki véleményüket, akik a hazai borvilágra nyitottak, és abban legalább minimális tájékozottsággal rendelkeznek. Hogy ennek ellenére miért nem változott semmi?

A Vinoport ötéves fennállása óta rendszeresen szavazunk, és ezzel kapcsolatban egy vallomással tartozunk: mi is birkaként működtünk, elfogadtuk azt az egyébként antipatikus gyakorlatot, hogy minden évben kötelezően ismétlődik a tavalyi döntősök csapata, és így annak érdekében, hogy ne vesszen el a szavazatunk, a számunkra legkomolyabb teljesítményt magáénak tudó borász mellett tettük le a voksunkat.

A szerkesztőségben sajnos nem ül éppen egy matematikus, aki statisztikai módszerek támogatásával véleményt tudna alkotni arra vonatkozóan, hogy ha van száz egységnyi birka, aki minden évben hozzánk hasonlóan ugyanarra a négy emberre szavaz, akkor hány olyan, ezzel a gyakorlattal bátran dacoló véleményalkotóra lenne szükség, akiknek a sokféle szavazatából összejönne annyi közös találat, amely képes lenne felborítani a régről örökölt, bebetonozottnak tűnő gyakorlatot.

Matematikus híján csak józan eszünkben bízva mondhatjuk azt, biztosak vagyunk abban, a száz egységnyi „biztos” szavazó sokszorosára lenne szükség ehhez a teljesítményhez. Más megoldás nincs tehát, azoknak, akik szeretnék megújítani az Év Bortermelője választást egy új, izgalmas döntős csapattal, jövőre érdemes szavazni, méghozzá bátran.

Arra, hogy a Magyar Bor Akadémia tagsága 2013-ban az öt név közül kit választ meg az Év Bortermelőjének, december 6-án derül fény.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!