A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Borászok borásza díj

Amikor a kollégák elismerik a másikat

2009-04-14 | Vizi Csenge


Rókusfalvy Pál 2007-ben úgy döntött, hogy létrehoz egy díjat, amivel az Etyek Pincefesztivál borászait szeretné kitüntetni. Ez egy teljesen új utat nyitott a borászok körében megszokott díjak között, hiszen a díjról nem egy szakmai szervezet dönt, hanem a borászok választanak egyet maguk közül, akinek aztán a díjat adják.


A díjat Borászok Borásza névre keresztelték, és első évben, vagyis 2007-ben Demeter Zoltán nyerte el. Majd a borásztársak 2008-ban úgy döntöttek, hogy dr. Lőrincz Györgyöt jutalmazzák meg e címmel. A Borászok Borásza díj egy komoly elismerés a kollégáktól, semmilyen anyagi juttatással nem jár a nyertes felé.

2009-ben azonban Rókusfalvy Pál úgy döntött, új alapokra helyezi a Borászok Borászát. Így kiszélesítette az eseményt, intézményesítette, és életre hívta a Vinum Praemium Alapítványt.
Mint ahogy az a legtöbb alapítvány esetében megszokott, itt is van egy elnöke és több tagja a kuratóriumnak. A vezetői posztot Kató András (Terroir Club) tölti be, míg a többi tag között helyet foglal: Alkonyi László (Borbarát magazin), Bányai Gábor Botond (Borigo), Gazda Albert (Index.hu), Romsics László (Törley), Zwack Izabella (Zwack izabella borválogatás).

A tagok mind a boros szakmában tevékenykedő elismert személyiségek, akiknek nem más a feladata, mint egy listát összeállítani a hazai borászokról, amin ötven név szerepelhet. Az ezen szereplők azok, akik maguk közül választják majd ki a Borászok Borásza díj 2009-es év nyertesét. A kuratórium ezután sem tétlenkedéssel tölti az időt, ugyanis további két díjat is létrehoztak az alapítvánnyal, amelyet a tagok ítélnek oda az arra érdemesnek. Az egyik az Év felfedezettje díj, a másik a Magyar Borért különdíj.

Az előző esetén az ötven jelölt borászból hármat-hármat kijelöl minden egyes kuratóriumi tag, akikben a feltörekvő borász „szerepét” látják, majd együttesen választják ki a tagok azt az egyet, aki megkapja az Év felfedezettje címet. Az utóbbi, vagyis a Magyar Borért különdíj arra hivatott, hogy a kuratórium által választott egyetlen borászt munkássága alapján jutalmazzák meg azért, amit tett a prémium minőségű magyar borokért.

A témáról a Lánchíd Palotában tartott sajtótájékoztatón számolt be az alapítvány alapítója és néhány kuratóriumi tag, a bevezetőt pedig Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tartotta.

Tehát ebben az évben sem maradnak a borászok díjak nélkül, sőt! Még kettővel bővült is az elnyerhető címek száma, ami azt mutatja, hogy mind a borász kollégák, mind a szakma odafigyel egymásra, odafigyel arra, hogy azt, aki küzd és meg akarja mutatni a világnak, hogy milyen különleges nedűkkel van megáldva e kis ország, nos annak munkáját nem csak megdicséri, hanem el is ismeri!

Az 50 jelölt borász névsora:

Bacsó András – Tokaj Oremus
Baráth Sándor – Kreinbacher Birtok
Bárdos Sarolta – Tokaj Nobilis
Berecz Stephanie – Tokaj Kikelet
Bock József – Bock Pince
Bodó Judit – Bott Pince
Bolyki János – Bolyki Szőlőbirtok és Pincészet
Bott Frigyes – Bott Frigyes Pincészete
Bukolyi László – Gróf Buttler Borászat
Bussay László – Bussay Szőlő és Bortermelő
Demeter Zoltán – Demeter Zoltán - Tokaji Pincészet
Dúzsi Tamás – Dúzsi Tamás Pincéje
Fekete Béla – Fekete Pince
Figula Mihály ifj. – Figula Wines
Gál Tibor ifj. – Gál Tibor Pincészet
Gere Attila – Gere Attila Pincészete
Györgykovács Imre – Györgykovács Kispincészet
Heimann Zoltán – Heimann Családi Birtok
Homonna Attila – Homonna Attila Pincészete
Horváth József – Ráspi Borászat
Hwang, Anthony – Királyudvar Szőlőbirtok
Ipacs Szabó István – Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
Jásdi István – Jásdi Pince
Kaló Imre – Kaló Imre Pincészete
Karner Gábor – Karner Gábor Kézműves Borászat
Kiss Gábor – Kiss Gábor Szőlőbirtoka és Pincészete
Konyári János – Konyári Pincészet
Laposa József – Laposa Pincészet
Latorczai László – Sauska Pincészet
Légli Ottó – Légli Szőlő és Bortermelő Gazdaság
Liptai Zsolt – Pannonhalmi Apátsági Pincészet
Lőrincz György Dr. – St. Andrea
Malatinszky Csaba – Malatinszky Kúria
Matolcsy Sára – Etyeki Kúria
Mészáros László – Disznókő
Molnár Péter – Patricius Borház
Németh Attila – Németh Pince
Oser, Philipp – Villa Tolnay
Pfneiszl, Birgit – Pfneiszl Hungarian Vineyards
Pók Tamás – Pók Tamás Pincéje
Szentesi József – Szentesi Pince
Szepsy István – Szepsy Birtok
Takács Lajos – Hollóvár Pincészet
Takler Ferenc – Takler Pince
Tarnóczi Zoltán – Orsolya Pince
Tiffán Ede – Tiffán Ede és Zsolt Pincészete
Vesztergombi Ferenc – Vesztergombi Pincészet
Vesztergombi József – Remete-Bor
Vida Péter – Vida Péter Pincészete

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!