Borturizmus nagyban
Rövid borhírek a Dél-Dunántúlról
2011-01-06 | Tóth Adrienn2010 végén történt, hogy életre kelt a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter. A szervezet a Pannon borrégió borvidékeit tömöríti, így a pécsi, szekszárdi, tolnai és villányi borvidékeket, illetve azok pincészeteit és borturisztikai szolgáltatóit foglalja magába. Az egyesület azon túl, hogy közösségi feladatokat lát el, szívesen áll minden, a régióba igyekvő borturista rendelkezésére információnyújtással, tájékoztatással.
Győrffy Zoltán, klasztermenedzser a szervezet céljairól a következőképpen nyilatkozott: „Kulturális örökségünk és turisztikai vonzerőnk nem kis mértékben a bor. Önmagában talán kevés lenne, de nélküle nem teljes a régiónk. A borkulturális örökségünk, a hagyományainkra épülő jövőnk tervezésének elősegítésére jött létre a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter.” Az egyesület a hazai borvilágból gyakran hiányolt összefogást szeretné megtestesíteni, úgy gondolja, egységesen fellépve sokkal erősebb, mint borvidékei és borútjai külön-külön.
Bortermő vidékeket népszerűsítő szervezetként természetesen egyik legfontosabb funkciója az információterjesztés. Ezt segítik a kiadványok és a decemberben elindult új holnap, a www.pannonborklaszter.hu . Előbbiek sorát egy mappa jellegű prospektus nyitotta, amelyben egy, a klaszter tevékenységét és szolgáltatásait bemutató, lefűzhető szórólap kapott helyet. A koncepció lényege, hogy ugyanilyen formátumban készítenek majd bemutatkozó anyagokat a szervezethez kapcsolódó borutakról, így a Pécsi-Mecseki, a Mohácsi-Bólyi, a Tolnai és a Szekszárdi borút szervezetekről.
Elindult a Pannon Borklub
A klaszter és a Corso Hotel Pécs együtt alapította meg 2010-ben a Pannon Borklubot, amelynek első rendezvényén, október 20-án a régió TOP 25-ös sorából szemezgettek a szervezők. A borokhoz a szálloda Bistro 48 névre hallgató éttermének séfje, Both Zsolt készített illő ételsort.
Az őszi rendezvényt november 16-án egy Matias borvacsora követte, amelyen, a több borvidéken is dolgozó pincészet kiterjedt borsorának pécsi tagjai álltak a középpontban. A pécsi központú pincészetet a főborász, Kiss Gábor mutatta be a megjelenteknek, az ételkíséretről pedig a győri Matias étterem séfje, Turcsán Tamás gondoskodott.
A decemberi program egy rendhagyó adventi kóstoló volt, ahol a versendi-villányi Kovács-Harmat Pincészet borai mutatkoztak be, de kizárólag nem a megszokott keretek között. A borkóstolás hagyományos módozatai mellett ugyanis háromféle forralt bort kínáltak mézeskalács kísérettel a szervezők a vendégeknek.
Tokajival nyitották meg a pécsi centrumot
A klaszter által működtetett pécsi Pannon Borturisztikai Centrum megnyitásáról már beszámoltunk. Bár a központ igazi működését csak idén kezdi meg, a múlt évben tartottak néhány avató rendezvényt, közöttük első volt az a november 26-án megrendezett borkóstoló, amelyen egy vendég, a tokaji Bott Pince mutatkozott be.
600 pohár bor fogyott el Al Di Meola koncertje előtt
A nagy nyilvánosságnak december 19-én mutatkozott be a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter. A pécsi Zsolnay negyedben működő Kodály Központban adott koncertet a gitárművész, Al Di Meola. A kezdés előtt a helyszínen várakozó zenekedvelők a borklaszter és a Pécs-Mecseki Borút jóvoltából háromféle bort kóstolhattak meg.
Az Európa Kulturális Fővárosa (röviden EKF) 2008-as évjáratú Cirfandliból, a Danubiana 2009-es tolnai Rozéjából és a Hetényi Pincészet 2007-es szekszárdi Cabernet Sauvignon-jából összesen hatszáz pohárral fogyott el a koncert megkezdése előtt.
Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
"10 éven belül mi leszünk az új mediterráneum”
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!