A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Budakeszin nyit üzletet a Veritas

Új koncepciót alakítottak ki

2012-08-27 | Tóth Adrienn


Budakeszin nyit üzletet a Veritas

Az In Vino Veritas nevét eddig elsősorban hazánk éttermeinek borlapjáról, illetve a saját borkereskedése révén ismerhettük. Nyáron azonban új fába vágták a fejszéjüket azzal, hogy a most Budakeszin nyitott üzletük nem pusztán borok kiskereskedelmével foglalkozik, de étteremként is szolgál. A borkedvelők számára különlegességét az adja, hogy gyakorlatilag polci áron fogyaszthatók el akár a presztízsborok is éttermi környezetben. A Veritas Budakeszi kapcsán Takács Anikó üzletvezetőt kérdeztük.


 

A Veritas korábbi tevékenységi körétől némileg eltér egy borkereskedéssel ötvözött étterem üzemeltetése. Hogyan született meg az ötlet?

A Veritas az eddigi nagykereskedelmi és kiskereskedelmi tevékenysége mellett egy kicsit megújul, ami abban nyilvánul meg, hogy az elérhető ital-termékpaletta bővítése mellett a minőségi étkezést, valamint a rendezvényszervezést egy „hármas egység” keretében valósítja meg.

Ennek első állomása a Veritas Budakeszi, amely 2012 júniusában nyílt meg, Magyarországon egyedülálló koncepcióval. Egyesíteni kívánjuk általa a borvásárlást, a borkóstolást, a pezsgő- és a pálinkafogyasztást, a kávézást, mindezt egy széles kínálat megtartása mellett. Az italok kísérőjeként megízlelhető itt egy egyszerű francia bisztrókonyha is, helyi alapanyagok felhasználásával, gondos személyre szabott szervizzel, borértő személyzettel.

Üzletünk koncepciója abból a szempontból különleges Magyarországon, hogy nemcsak a profi személyzet és a magyar, valamint a külföldi borászatok széles választéka áll rendelkezésre az elviteles vásárlóknak, hanem vendégeink a helyszínen is fogyaszthatnak pohárra (majd 30 féle bort) és palackkal (a teljes Veritas-kínálatot). Ez esetben megfelelő hőmérsékleten kinyitjuk az adott tételt, és azt felszolgáljuk a kiválasztott étel mellé. Mindezt – ami szintén nagyon fontos a mai világban – elérhető áron tesszük.  

Miért döntöttetek úgy, hogy a budapesti városközpont helyett Budakeszin nyitjátok meg a Veritas új üzletét?

Úgy láttuk, hogy az agglomeráció eddig teljesen kimaradt a boros cégek koncepcióiból. Budakeszi egy kedves kis város, innen húsz perc alatt elérhető autóval vagy harminc perc alatt tömegközlekedéssel Budapest.

Tulajdonképpen nem is találhattunk volna kedvezőbb helyet arra, hogy a környék lakóinak is kedvezve hozzunk létre egy új koncepcióval működő lehetőséget. Hiszen a ma jellemző „költözzünk ki a városból a zöldbe, de gyorsan érjünk is be dolgozni" igényeket maximálisan kielégíthetjük azzal, hogy „nem kell bemenni Budapestre egy jó vacsoráért".

Budakeszin nyit üzletet a Veritas

Ez egy egyedi konstrukció, vagy lesz folytatása?

A Veritas Budakeszi egy üzletsorozat első állomása, további üzletek nyitását is tervezzük a közeljövőben Budapesten, mert a hármas koncepció annyira megnyerte a vendégek tetszését, hogy muszáj folytatnunk.

Mesélj, kérlek magáról az épületről és az üzlet közvetlen környezetéről!

A Veritas Budakeszi másik neve Rathauskeller, hiszen a Városháza pincéjében került kialakításra. A XVII. században Zichy István birtokában állt a város ezen területe, ahol a betelepített németek révén intenzív szőlőművelés zajlott.

Ekkor került kialakításra a nagy pincerendszer, melynek sok oldalága van. Ezeket sajnos máig sem tárták fel teljesen. Az egyik pinceágban talált otthonra a Városháza Pincéje, amelyet 2011-ben EU-s támogatás segítségével újítottak fel. Ez adta az apropóját annak, hogy a pincében borral, italokkal és természetesen ételekkel kapcsolatos tevékenység folyjon a felújítás után is.

Korábban említetted a széles kínálatot; mekkora a választék?

A Veritas teljes termékpalettája rendelkezésre áll a pincében, folyamatosan megtalálhatóak az újdonságok, a „nagy kedvencek", valamint az eldugott gyöngyszemek is. Utóbbiakat lehet, hogy a vendégek nem is vennék le a polcról, ha nem kapnának pontos információt a személyzettől az éppen kérdéses tétellel kapcsolatban.

A kereskedésünk honlapján megrendelt termékek a budakeszi üzletben is átvehetők ugyanúgy, mint a többi Veritas-boltban. Az akciós választék folyamatosan rendelkezésre áll, sőt vannak csak erre az üzletre jellemző, saját akciók is, amelyekért mindig érdemes betérni. 

A borok mellett nagy szerepet kap a pezsgő-, a champagne- és a pálinkaválaszték is. Jelenleg a Duval Leroy és az Alfred Gratien champagne-házak mellett hét pálinkafőzde kínálata is megjelenik, az ország majd’ teljes területét lefedve.

A kínálat folyamatosan bővül hazai és nemzetközi termékekkel. A Mauro kávé magyarországi forgalmazója és referenciaüzlete a Veritas, valamint a Norda olasz ásványvíz is a kínálatot erősíti az elérhető árú, minőségi kategóriában.

Hogyan írnád le a konyhát?

Legszívesebben három szóval szoktam jellemezni: helyi, ínyenc és friss. Igyekszünk minél több a környezetünkből származó alapanyaggal dolgozni, frissen készített ételeket kínálunk szezonális étlapon, havonta változó kínálattal. A fogásokat Elek Balázs, ifjú séfünk állítja össze az épp aktuális borokhoz, párlatokhoz igazodva.

A hölgyeknek többek között újragondolt salátákat kínálunk, de szerepelnek még a menün frissen sült húsok, házilag füstölt halak, ínyenc főételek, valamint egyszerű, de mégis álomszerű desszertek az édesszájúaknak.

A hagyományos konyha mellett szívesen használunk elfeledett fűszereket, gyógynövényeket, és minden olyan helyben beszerezhető alapanyagot, amely a budakeszi régióban megtalálható. A borkóstoláshoz házi sonka- és sajttálakat, valamint szendvicseket ajánlunk.  Az esti á la carte étlap mellett napi déli menüt is készítünk, amely egy hétre előre rendelhető, de bármelyik nap alkalomszerűen is fogyasztható, sőt akár el is vihető.

Budakeszin nyit üzletet a Veritas

Hogyan tudjátok megoldani a borok szakszerű hűtését, tárolását?

A Veritas-üzletek már jól ismertek az Enomatic berendezésekről, amelyek révén a hónap borai azonnal megfelelő hőmérsékleten kóstolhatók. Harmincféle bort kínálunk poharazva a Veritas Budakesziben, amelyeket egy speciális vákuumozó gép segítségével tartunk folyamatosan oxigéntől elzártan, így a vendégek mindig megfelelő állapotban lévő tételeket kóstolhatnak akkor is, ha nem egész palackot rendelnek.

Bármelyik polcon lévő bort egy nagy üveges ásványvíz megvásárlása esetén kinyitunk asztali fogyasztásra. A palackokat a borsokkolóval 5-10 perc alatt hűtjük a megfelelő hőmérsékletűre, így a vendégek mindig az elvárt borélményben részesülhetnek.

Készültök programokkal, rendezvényekkel is?

A lehetőséget, hogy Magyarország huszonkét borvidékét lefedő kínálattal, és ugyanekkora területet lefedő pálinkaszortimenttel rendelkezünk, úgy tudjuk a legjobban kihasználni, hogy közelebb hozzuk Egert, Villányt, Szekszárdot, Békéscsabát Budapesthez. Ennek érdekében tematikus bor- és pálinkavacsorákat szervezünk egy-egy borászattal, főzdével. Ilyenkor természetesen fontos a borász vagy a párlatkészítő jelenléte is a vacsorán, ez ugyanis lehetőséget nyújt a személyes ismerkedésre és információszerzésére.

A családias, 30-35 fős rendezvények a minőségi borokra és ételekre koncentrálnak, nem futószalagon, mennyiségi alapon működnek. A borásznak tényleg van ideje mindenkivel személyesen szót váltani és véleményt cserélni, miközben érdekes kulisszatitkok derülnek ki az egyes borok születésével kapcsolatban egy-egy borász/pincemester/párlatkészítő filozófiájának megfejtése közben.

Szőlőfajtákra vagy bortípusokra specializálódott vakteszteket is szervezünk, közönségként  a borszerető embereken kívül természetesen a szakmát is megcélozva. Ezen kívül tervezzük a Veritas Borakadémia megújítását is, erről folyamatosan informáljuk majd törzsvásárlóinkat és jelenlegi, valamint jövőbeni vendégeinket.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!