A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Challenge Internationales du Vin 2010

Több mint negyven hazai érem

2010-05-13 | Tóth Adrienn


Challenge Internationales du Vin 2010

Idén harmincnegyedik alkalommal rendezték meg a Challenge Internationales du Vin-t, amelyet a világ vezető borversenyei között tartanak számon. Ebben szerepet játszik a magas mintaszám, valamint a szervezők véleménye szerint a kóstolási koncepció. Itt ugyanis nem hagyományos elemzéssel értékelik a mintákat, hanem a zsűri azt próbálja megállapítani, hogy mekkora élményt ad összességében a kóstolásra kerülő bor. A fogyasztóbarát megközelítést erősíti az a tény is, hogy a zsűriben a szakemberek mellett komolyabb borismerettel rendelkező amatőrök is helyet foglalnak.


A mezőny

A gazdasági helyzet alakulása a nevezett minták számán idén is megmutatkozott, a két évvel ezelőtti 5300-as mintaszámhoz képest 2010-ben 4435-re csökkent a borok sora. A nevezők körét 33 ország adta, a legtöbb bor természetesen Franciaországból érkezett. Őt követte Spanyolország, Portugália és Olaszország.

Ázsiát tekintve az immár megszokott Japán mellett újdonságnak számított Kína, ahonnan először érkezett borminta. A szervezők a jövőben még több indulóra számítanak az utóbbi ázsiai országból, ahol évente újabb 50 000 hektáron telepítenek szőlőt. Dél-Amerikát tekintve Chile emelhető ki, amely a főbb európai bortermelő országok után a legtöbb bort küldte Bordeaux-ba. A kontinens északi részét nézve az Egyesült Államok továbbra is sok indulót küldött, de Kanada vonatkozásában érezhető volt a visszaesés. A szervezők ezeken túl megjegyezték, hogy az izraeli nevezők száma 30%-kal nőtt, de egyre jobban érezhető Tunézia és Törökország jelentősége is.

A nemzetközi eredmények

A 4435 nevezett bor 27,5%-a nyert érmet. Ezen a megmérettetésen már hagyomány, hogy az átlagosan megszokott 30%-nál alacsonyabban húzzák meg az éremhatárt. A díjak 55%-a nem is hagyta el az országhatárt, 45% jutott a nem francia indulóknak. Az 1218 érem 18%-a volt arany, 37%-a ezüst és 45%-a bronz.

Az idén debütáló kínai Dynastie nevű óriási borászati vállalkozása két ezüst és egy bronzéremmel lépett a porondra. A dél-amerikai borokat legnagyobb mértékben reprezentáló Chile 2009-hez képest ebben az évben megduplázta aranyérmeinek számát. A Franciaországon kívüli európai országok között pedig Spanyolország végzett a legtöbb éremmel, borvidékei közül Rioja, Ribera del Duero és Navarra emelhető ki. Míg a portugál borok vonatkozásában a három legjobban csengő appellációnak idén a Vinho Regional Alentejano, a DOC Alentejo és a DOC Douro bizonyult.

A hazai győztesek

A legtöbb érmet hazahozó, így legsikeresebbnek számító magyar induló 2010-ben az egri Demeter Pincészet lett. Demeter Csaba a Vinoportnak elmondta, hogy a legnagyobb meglepetés számára az volt, hogy a 2009-es Hanga aranyérmet kapott. „Tény, hogy ez egy szép bor, és sokan szeretik, de mégiscsak egy egyszerű, jó ivású, üde fehérbor, nem feltétlenül egy világklasszis. Kategóriájában azonban úgy tűnik kiemelkedő, és ezt most már nem csak az bizonyítja, hogy boraim közül én szinte kizárólag ezt fogyasztom, de ennek a neves borversenynek az eredménye is”- jegyezte meg Csaba.

\"\"

Összesen öt Demeter bor kapott aranyérmet, közülük az egyik legérdekesebb tétel a 2006-os évjáratú, Cserje dűlőből származó Turán, amely a pincészet első fajtatiszta bora a szőlőfajtából. A Turánt még hazánkban is alig ismerik, így nemzetközi vizeken pláne kuriozitásnak számít. Csaba megosztotta velünk, hogy ő nagyon is hisz benne, és ezért fontosnak érzi, hogy egy 2006-os bor kapta az ezüstérmet, ez a tény ugyanis cáfolja azt az általánosan elterjedt elképzelést, hogy a fajta borai rövidéletűek lennének.

A Kovács Nimród Winery 2006-os NJK borával szerzett aranyérmet a Bordeaux-i versenyen. Kovács Nimród körülbelül egy éve döntött úgy, hogy kiszállva a telekommunikációból, ezentúl inkább egri borászatára fókuszál. Ipacs Géza inspirálta arra, hogy komoly változásokat indítson el, amelyek többek között kiterjedtek a szőlőpaletta rendezésére is. Ezen a fronton a meghatározó szempont az volt, hogy melyek azok a fajták, amelyek Egerben valóban nagy borokat adhatnak, és a nemzetközi érdeklődés is felkelthető irántuk.

\"\"

Az NJK a pincészet csúcs vörös házasítása, amelyből jelenleg az aranyérmes 2006-os évjárat mellett a 2005-ös is piacon van. A bort, amely egy kékfrankos gerincre épülő Bordeaux-i stílusú házasítás, Nimród személyes projektjének tekinti. Komoly várakozásokkal tekint a pincészet két új, erősen limitált palackszámú borára is. Mindkét új bor a Nagy-Egedről származik, a 2009-es Furmint nyáron, míg a 2008-as Kékfrankos karácsony előtt kerül majd a boltokba.

Bolyki János a 2009-es évjáratú Egri Királyleánykájával nyert ezüstérmet. János tekintettel arra, hogy a Challenge Internationales du Vin-t tartja a legrangosabb megmérettetésnek, idén csak ide küldött bort. A Királyleánykáról elmondta, hogy verseny eredmény ide vagy oda, ez a 4000 palackos tétel sosem tart ki az év végéig. Ennek oka Eilzabeth Gabay MW szerint az, hogy a fajtának olyan egyedi jellege van, amely egész egyszerűen nem hasonlítható máshoz.

\"\"

A pincészetre egyébként érdemes figyelni, hiszen a közeljövőben több új évjárat is kikerül majd a polcokra, az Ördöngősből a 2006-os, a Cabernet Franc-ból, a Bikavéről és az Indián nyárból a 2007-es és a Sauvignon Blanc-ból a 2009-es.

A 2007-es La Vida Szekszárdi Merlot is egy ezüstérmet hozott haza Franciaországból. Vida Péter beszámolt arról, hogy már régóta neveznek borokat nemzetközi borversenyekre, mert úgy gondolják nem szabad ölbe tett kézzel várni, hogy a világ felfedezzen minket, hanem tenni kell a cél eléréséért. Már nem először nyertek ezen a borversenyen sem, mégis mindig örömet jelent számára egy ilyen esemény, amikor vörösboraikat egy nemzetközi zsűri is komolynak találja. Ez azt bizonyítja a szekszárdi borász szerint, hogy az ország fantasztikus lehetőségek előtt áll.

\"\"

A 2007-es La Vida Merlot-ról ifj. Vida Pétertől megtudtuk, hogy a Vince 2010-es rendezvényén a közönség kedvenc borának választotta, valamint, hogy ugyanitt komoly elismerésben részesült a bor, amikor a korábban már említett Eilzabeth Gabay MW azt mondta róla, ő tulajdonképpen egy ilyen bort keresett a hazai kínálatban.

Végezetül következzen a teljes magyar éremtáblázat.

Aranyérem

Bodri Pince - Szekszárdi Optimus QV 2007
Demeter Pincészet - Hanga 2009
Eszterbauer Borászat - Tivald Szekszárdi Cabernet sauvignon 2007
Fritz Borház Szekszárdi Medicina cuvée 2007
Kovács Nimród Borászat- NJK 2006
St. Andrea Pincészet - Örökké 2008
Tokaj Kereskedőház - Tokaji 6 puttonyos muskotályos aszú 2006

Ezüstérem

Bodri Pince - Szekszárdi Bikavér 2007
Bolyki Pincészet - Egri Királyleányka 2009
Csányi Pince - Villányi Elegance Cuvée 2007
Demeter Pincészet - Cserje Turán 2006
Demeter Pincészet - Egri Pinot Noir 2006
Dúzsi Tamás - Szekszárdi Görögszó 2006
Eszterbauer Borászat - Mesterünk Szekszárdi Cuvée 2007
Fritz Borház - Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2007
Törley Pezsgőpincészet - György Villa ? 2009
Juhász Attila - Egri Gesztenyés 2007
Juhász Attila - Egri Olasz rizling 2008
Somogyi Tibor Pincészete - Villányi Cabernet Sauvignon-Cabernet Franc 2003
Söptei Pince - Pécselyi Sárgamuskotály 2008
Törley Pezsgőpincészet - Szent István Korona Etyeki Irsai Olivér 2009
Varga Pincészet - \"Aranymetszés\" Balatoni Irsai Olivér 2008
Vida Péter - \"La Vida\" Szekszárdi Merlot 2007
Vylyan Pincészet - Villányi Cabernet Franc 2007

Bronzérem

Bodri Pince - Szekszárdi Kékfrankos 2007
Csányi Pincészet - Chateau Teleki Villányi Cabernet sauvignon 2007
Csutorás Pince - Egri Cabernet Sauvignon - Cabernet Franc (6:3) 2007
Demeter Pincészet - Merengő Cabernet franc 2006
Demeter Pincészet - Eged-Hegy Kékfrankos 2006
Egri Korona Borház - Egri Cabernet Sauvignon 2006
Egri Korona Borház - Egri Cabernet Sauvignon - Kékfrankos 2006
Eszterbauer Borászat - Tüke Szekszárdi Bikavér 2007
Figula Pincészet - Bordoma 2008
Somogyi Tibor Pincészete - Villányi Kékfrankos 2006
St. Andrea Pincészet - Áldás Egri Bikavér 2007
Takler Pince - Szekszárdi Cabernet Franc 2007
Thummerer Pincészet - Egri Bikavér superior 2006
Thummerer Pincészet - Egri Syrah válogatás 2006
Törley Pezsgőpincészet - Chapel Hill Chardonnay Brut pezsgő
Törley Pezsgőpincészet - György Villa Merlot 2007
Tűzkő Birtok - Domb Cuvée 2006
Wekler Családi Pincészet - Pécsi Chardonnay 2008

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!