Feledésbe merült borkultúrák
Rövid borhírek Kelet-Európából
2010-10-06 | Tóth AdriennBár magunkra sem mondhatjuk éppen, hogy a világ, legelismertebb bortermelő országai közé sorol minket, több, tőlünk keletre található vidékről még kevesebbet sejtenek. Érdekes azonban, hogy ennek ellenére egyre többször olvashatunk például Grúzia borkultúrájának régre nyúló gyökereiről. Az ország esetében a nyugatról érkezők nem a számukra megszokott magas minőséget keresik, inkább a romantikus hagyományokba és a gazdag örökségbe szeretnek bele. Következő hírösszefoglalónkban az imént említett ország mellett ellátogatunk még Lengyelországba, Moldáviába és Romániába is.
A bor elhúz a vodka mellett
Egy idén közzétett közvélemény kutatás szerint a lengyel fogyasztók 21% tette le a bor mellett a voksát, míg a ma is nemzeti italnak számító vodkára már csak 17%-uk szavazott, mint elsődlegesen választott alkoholtartalmú italra. Ugyanez a felmérés 2007-ben még fordítottan alakult, a vodka ekkor 24%-kal 3%-ot vert rá a borra.
Az átalakulás okát a szakértők az emberek egyre jobb anyagi helyzetének tulajdonítják, a megváltozott körülmények között ugyanis a fogyasztók jobban ügyelnek az általuk megvásárolt termékek minőségére. A jobb autók mellett az italok, közöttük a magasabb minőségű borok iránt is nő az érdeklődés.
A jelenség hátterében másrészről valószínűleg az egészségügyi kérdésekben szintén növekvő tendenciát mutató tudatosság áll. A betegségek elkerülésének szándéka mellett ma már az sem fér bele egy megszokott munkamenetbe, hogy valaki egy vodkával átmulatott éjszaka után másnaposan érkezzen meg az irodába.
A bor és a vodka párharca egyelőre nem túlzottan befolyásolja a sörfogyasztást, amely még mindig az abszolút vezető pozícióban van a maga 53%-val.
Oroszország betiltotta a moldáviai borokat
Miután egészségügyi problémákra hivatkozva 2006 márciusában az orosz kormány betiltotta a moldáviai borexportot, 2007-ben több mint negyven pincészetet feloldott a korlátozás alól. Idén nyáron azonban újra fordult a kocka, és a még mindig jelentős borimportőrnek számító Oroszország újra betiltotta volt tagállamának borainak beszállítását.
Moszkvai nyilatkozatok szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert a július 15-ét megelőző három hét alatt az orosz vámosok kilencven tétel esetében tártak fel higiéniai hiányosságokat. Oroszország vezető egészségügyi tisztviselője, Gennady Onishchenko korábban egy másik tétel lefoglalásakor úgy kommentálta a moldáviai borokat, hogy azok inkább alkalmasak kerítésfestésre, mint emberi fogyasztásra.
A moldáviaiak ezzel szemben úgy vélekednek, hogy érdekes módon mindig akkor kerülnek középpontba boraik hibái, amikor országuk politikusai a nyugat felé közelednek.
Moldova lakosságának kb. negyede dolgozik a borpiac valamelyik szegmensében. Európa egyik legszegényebb országának exportbevételeit 28-30%-ban a bor adja. Míg korábban Oroszország e kivitel 80%-jáért is felelős volt, az idei tiltás előtt is ide érkezett az ország borkivitelének 20%-a, így az új törvény várhatóan komoly hatással lesz az ország borászataira.
Helyzetjelentés Grúziából
Több tudós szerint a mai Grúziában található a borkészítés bölcsője. Az ország déli részén, Shulaveriben korábban talált kerámia edényben ugyanis több mint 8000 éves bormaradványt találtak. Bármilyen idős is a helyi borkultúra, a világ legtöbb borfogyasztója számára teljesen ismeretlenek az itt készült borok.
Miután Moldáviával egy időben 2006-ban az oroszok az ő boraikat is kitiltották az országból, velük is nagyot fordult a világ. Bár rövidtávon komoly veszteséget jelentett nekik az így kialakult helyzet, hiszen ezt megelőzően Grúzia borexportjának 87%-át Oroszország vette meg, ma már a legtöbb helyi úgy gondolja, jól jártak ezzel a tiltással, hiszen így kénytelen-kelletlen, de a minőségi borkészítés útjára léptek.
A korábban szinte kizárólag édes borokat készítő ország a nyugati piacok felé orientálódva elkezdett a száraz borok készítésével foglalkozni. A reformokra gondolva azonban ebben az országban nagyon meg kell fontolni, milyen változásokat léptetnek életbe. Az ország ősi borkultúrájának köszönhetően ugyanis egyedülállóan gazdag fajtaválaszték áll rendelkezésre, 540 olyan helyi szőlőfajtát termesztenek itt, amelyek elvileg sehol máshol nem találhatóak meg a világban. Ilyen körülmények között pedig mérlegelni kell, szabad-e egyáltalán nemzetközi szőlőfajták telepítését engedélyezni a kaukázusi országban.
A másik tradíció talán egy mondás segítségével jegyezhető meg a legjobban: „A szőlők a földből nőnek, és a legjobb borok a földben is készülnek.” A mondás magyarázata az a helyi borkészítési technológia, amelynek keretében fölbe ásott edényekben, tartályokban, úgynevezett kvevrikben készítik tradicionális boraikat. Mindez úgy történik, hogy az erjesztés során rajtahagyják a héjon és a magokon a korábban kipréselt levet.
Ezeken a hagyományokon lehet, nem is érdemes változtatni, a kormány is más lehetőségekben látja az előrelépést. Létrehozott például 18 eredetvédelmi körzetet, megalkotott egy marketing stratégiát, amelynek keretében a grúz termelők egységes címkével exportálhatják boraikat, valamint támogatja a borturizmust.
Antinori romániai pincészete
Az olasz borbirodalom egyik feje, Piero Antinori és az angol italkereskedő cég, a Halewood International közös vállalkozásaként jött létre a Vitis Metamorfosis Pincészet Romániában. A pincészet első borából, a 2007-es évjáratú Cantus Primusból tavaly év végén 13 000 palackot dobtak piacra. A bor cabernet sauvignon-ból készült a vezető román vörösboros borvidéken, Delau Maréban.
A pincészet idén telepítette be a fennmaradó 22 hektárnyi földterületet, ezzel a birtok szőlőterületének nagysága eléri a 106 hektárt. A fajtaösszetétel a korábban említett kékszőlő mellett kiterjed még merlot, syrah és pinot noir szőlőfajtákra, a nemzeti színeket pedig a fetească neagră, a negru de dragasani, a tămâioasă românească, a fetească alba és a regală alkotják.
A borok kezdetben kizárólag Romániában kerültek forgalomba, de idén és jövőre várhatóan egyre több helyen bukkannak fel Olaszországban és Angliában. Bár a kereskedelem beindul, a pincészet vezetőinek nyilatkozata szerint az első időkben ez korlátozott lesz, a bevezetés időszakában inkább a nemzetközi borversenyekre koncentrálnak majd.
Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Küldetésük a magyar bor (X)
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!