A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

International Wine Challenge 2009

Tokajiak az aranyérmesek: Dobogó, Royal

2009-07-14 | Tóth Adrienn


International Wine Challenge 2009

A Dobogó Pincészet és a Royal Tokaji Borászat aranyérmet nyert hat puttonyos aszújával az International Wine Challenge borversenyén. Egy nem túl szerény mezőnyben érték el ezt az eredményt, hiszen a nevezett borok száma körülbelül 9500 volt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a két borra 100-ból legalább 95-öt pontot adott a nemzetközi zsűri.


A 26. alkalommal megrendezett brit borverseny érmeit a borok Oscar-díjának is hívják, hiszen a 41 országból benevezett, majd’ 10 000 mintájával az egyik legtekintélyesebb borverseny a világon. Rendszere nagyjából megfelel a nemzetközileg megszokottaknak: a 400 tagú nemzetközi zsűri itt is vakon kóstolja le az elé kerülő borokat. Az ez alapján kiosztott érmek száma körülbelül a nevezők egyharmadának felel meg.

Aranyérmet az a bor kap, amelyet legalább 95 pontosnak tart a zsűri, az ezüstérem 90 és 94 pont között jár, míg a bronzért 85 pontot szükséges bezsebelni. A versenyen ezen érmeken kívül átadnak még okleveleket is „Commeneded”, azaz ajánlott kategóriában. Ezt azok a borok kapják, amelyek 80-84 pont között végeznek.

Miután az érmes borokat kijelölik, és az eredményeket nyilvánosságra hozzák a szervezők, a zsűri krémje újra összeül, hogy az ezüst és aranyérmes borokat még egyszer lekóstolja borvidék, szőlőfajta, stílus vagy ezen szempontok kombinációja alapján.

Az értékelés eredményeként születnek meg a különböző trófeák, amelyek egy-egy kategória legjobb borának járnak. Idén 122 bor nyerte el ezt a megtisztelő címet, amely a verseny történetében rekordnak számít, de hát ugyanez igaz a benevezett borok számára is. Egy magyar versenyző nyert 2009-ben trófeát, a legjobb tokaji bornak a Dobogó 2004-es 6 Puttonyos Aszúját választották.



Az idei versenyen összesen 304 aranyérem került kiosztásra. Az, hogy ez a szám 13%-al nagyobb a tavalyi eredménynél, a mezőny erősségére enged következtetni. A legtöbb aranyérmet Franciaország kapta, ezután következett - nem nagy lemaradással - Ausztrália, a harmadik helyet pedig Portugália érte el.

Ha az összes érmet vizsgáljuk, amelynek száma 3458, újra azt kell látnunk, hogy a franciák szerepeltek a legeredményesebben a maguk 729 érmével. Őket ismét az ausztrálok követik, ebből a szempontból nézve azonban a harmadik befutó Olaszország lett.

A szervezők kiemelték emellett az angol borok szereplését, amelyek 24 érmet tartottak a határokon belül. Továbbá felhívták a figyelmet az egyre több japán szakéra az indulók között.

Nem tradicionális bortermelő országként Dánia megszerezte első ezüst érmét egy 2007-es brut pezsgővel, Mexikóba pedig egy bronzzal térhettek haza egy ugyancsak 2007-es syrah készítői. Most először indult el holland bor a versenyen, amely egy ajánlással lett gazdagabb.



Az International Wine Challenge további érdekessége, hogy nagy számban indítanak borokat a különböző angol áruházláncok is a megmérettetésen. Számukra különös dicsőség, hogyha az általuk nevezett borokat a zsűri a trófea jó ár-érték arányúként emeli ki.

Most pedig következzenek a borok, amelyekre büszkék lehetünk.

Aranyérem
Dobogó Pincészet - Tokaji 6 puttonyos Tokaji Aszú 2004
Royal Tokaji Borászat - Tokaji Betsek 6 puttonyos Tokaji Aszú 2003

Ezüstérem
Béres Pincészet - Tokaji Aszú 5 puttonyos 2005
Disznókő Pincészet - Tokaji Aszú 5 puttonyos 2000
Figula - Csopaki Olaszrizling Válogatás 2007
Patrícius - Tokaji Aszú Essencia 2002
Royal Tokaji Borászat - Tokaji Aszú 5 Puttonyos 2005
Tokajicum - Tokaji Aszú 5 Puttonyos 2005
Tokajicum - Tokaji Furmint Szűretlen/Unfiltered 2006

Bronzérem
Béres Pincészet - Tokaji Furmint Lőcse 2007
Törley Zrt. - Campula Pinot Grigio 2008
Törley Zrt.- Chapel Hill Grüner Veltliner 2008
Csányi Pincészet - Chateau Teleki Villányi Cabernet franc 2006
Egri Korona Borház - Selection Egri Kékfrankos 2006
Hilltop Neszmély Zrt. Via Canoro Chardonnay 2008
Hilltop Neszmély Zrt. Via Canoro Pinot Grigio 2008
Nyakas Pince - Budai Irsai Olivér 2008
Nyakas Pince - Budai Riesling 2007
Patrícius Borház - Tokaji Aszú 5 puttonyos 2002
St. Andrea - Merengő Egri Bikavér Superior 2006
Dobogó Pincészet - Tokaji "Mylitta" 2006

Commended – Ajánlott
Binderer St Ursula - Budavar Pinot Bianco 2007
Törley Zrt. - Chapel Hill Pinot Grigio pezsgő
Törley Zrt. - Chapel Hill Pinot Noir-Chardonnay pezsgő
Disznókő Pincészet - Tokaji Furmint száraz 2007
Figula - Szilénusz Cuvée 2007
Törley Zrt. - György Villa - Etyeki Chardonnay 2008
Törley Zrt. - György Villa - Villányi Cabernet Sauvignon 2007
Hagymási József - Egri Föld és Lélek 2003
Hagymási József - Egri Kéjbor 2003
Hilltop Neszmély Zrt. - Cserszegi Fűszeres 2008
Hilltop Neszmély Zrt. - Mands Pinot Grigio 2008
Hilltop Neszmély Zrt. - Mands Sauvignon Blanc 2008
Törley Zrt. - Hungarovin Donatello Pinot Grigio 2008
Törley Zrt. - Lake Velence Grüner Veltliner 2008
Törley Zrt. - Monte Cappella Pinot Grigio-Chardonnay, 2008
Törley Zrt. - Monte Cappella Sparkling Pinot Grigio
Nagyrédei Szőlők Borforgalmazó Kft. - Cabernet Sauvignon-Kékfrankos Cuvée 2008
Nagyrédei Szőlők Borforgalmazó Kft. - Mátrai Pinot Grigio 2008
Nagyrédei Szőlők Borforgalmazó Kft. - Sainsbury's Mátrai Pinot Grigio 2008
Nyakas Pince - Budai Cuvée 2008
Nyakas Pince - Budai Sauvignon Blanc 2008
Patrícius - Tokaji Late Harvest 2003
Patrícius - Tokaji Száraz Furmint 2007
Tokajicum - Tokaji Furmint barrique 2007
Tokajicum - Tokaji Furmint Jégvirág/Iceflower 2006
Törley Zrt. - Gála sec

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!