Jön Villány vezérterméke
Ha hiszünk végre magunkban
2016-12-20 | Ferenczi CsillaA második Franc & Franc - Villány invites Europe konferenciára magyar és külföldi borászok, borszakértők, újságírók és két Master of Wine is érkezett azért, hogy a kétéves Villányi Franc márka pozicionáláról tanácskozzon. Főként a borstílusokat, célpiacokat értinő kérdések merültek fel, mivel jelenleg is az identitás meghatározásának fázisában tartunk. Továbbra sem tudni pontosan, kinek szánjuk a Villányi Franc-t, a borvidék mindössze 16%-án termő fajta – ennek ellenére – mégis gyorsan kiürül minden villányi pincéből.
Bock József, Gere Andrea és Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár nyitotta a 2. Franc & Franc konferenciát Villányban november 18-án a Hotel Ermitage konferenciatermében, melyen idén közel 30 példán keresztül tanulmányozhattuk a cabernet franc kelet-európai stílusait. Szlovén, török, bolgár, horvát, szerb és észak-olasz tételek vonultak fel 12 Villányi Franc mellett: itt-ott hasonlóságok, máshol inkább szélsőséges különbségek mutatkoztak.
Hogyan, kinek és mit kommunikáljunk róla? Ezek azok a kérdések, amiket mihamarabb meg kell válaszolni, és nem csak azért, mert a konferencia napjáig maguk a Master of Wine előadók sem tudták, hogy létezik például super prémium kategória.
Hiányzik a kereskedelmi szemlélet
A Villányi Franc egységes stílusának megfogalmazása mellett más kérdések is felmerültek. Első előadóként Romsics László, a Csányi Pincészet főborásza beszélt a brand lehetőségeiről: Az egy dolog, hogy van egy jó termékünk, de azt is tudnunk kell, hogy hogyan adjuk el és kinek" – mondta. A fiatal márka sikerének kulcsát rengeteg tényező befolyásolja, hiszen folyamatosan változnak a fogyasztói szokások, erősödnek a konszolidációs folyamatok, előretör az internetes vásárlás. "A város pörgésében élők közül kevesen rendelkeznek saját érlelőpincével. Nem fogják sokáig tartogatni a bort, és 8-10 euró körüli, inkább könnyed tételeket keresgélnek" – magyarázta később a szintén jelenlevő Elizabeth Gabay Master of Wine.
Most tehát ügyesen kell pozicionálni. A konferencia elején felmerülő kérdésre, miszerint megvan-e már a konkrét célpiac, a borvidék egyik legmeghatározóbb borászától, Gere Attilától érkezett a válasz: "Egyelőre nincs. Először tapasztalatokat kell gyűjteni, és utána pedig kitűzni az irányt."
Az irányhoz viszont válaszra várnak a következő kérdések: vajon egy megszokott vagy egy teljesen ismeretlen stílus az, amivel érdemes versenybe szállni? Melyik vonzó a fogyasztónak? Mivel tudnák felkelteni az érdeklődést, és ki tudnák-e elégíteni a külföldi piacot? Egyáltalán szeretnénk-e? A villányi pincékben ugyanis nem igazán marad túl sok Villányi Franc, a magyar fogyasztók hamar elkapkodják.
Ugyanakkor ezzel nincs is gond, hiszen senki nem lesz több attól, ha nem otthon értékesíti a saját borát. Ha viszont külföldi piacban gondolkodunk, az is kérdéssé válik, hogy melyikben, mivel országonként más-más igényeket kell kiszolgálni. Az összegyűlt szakértők abban egyetértettek, hogy egy közös márkát kell felépíteni és eladni, de hogy ez milyen legyen, abban egylőre nincs konszenzus.
Gabay szerint el kell végre fogadni, hogy a gyümölcshangsúlyos vörösborok szükségesek ahhoz, hogy kihajózzunk a nemzetközi vizekre, miközben sajátos, magyar ízjegyekkel (mint feketecseresznye vagy cigánymeggy) ruházzuk fel, és persze a fűszeres, magyaros ételekkel társítjuk a Villányi Franc-t.
A nemzetközi trendek ellenére akadnak olyan piacok is, ahol a 15%-os alkoholra vágynak a fogyasztók, akkor viszont tudatosan erre a területekre kell fókuszálni. De vajon mennyire fontos a presztizs kedvéért külföldre vinni a Villányi Franc-t, és egyáltalán mitől lesz sikeres kint ez az új márka? "Attól, hogy azzá tesszük" - mondta Romsics László.
A gyümölcsösség nem hogy eltűnik, de felerősödik a hordóban
Gere Attila mellett a borvidék másik ütőere, Bock József is jelen volt és felszólalt. Ők ketten azok, akik az állandó lendületet próbálják fenntartani, nemcsak a villányi borokon, hanem a villányi vendéglátáson keresztül is: ez egy sziklaszilárd alap, amire támaszkodni lehet.
A Bock Villányi Franc Fekete-hegy Selection 2011 kóstolása közben Bock József elmondta, már a 80-as években kiderült számára, hogy érdemes a fajtával foglalkozni. “A vörösbornak mindenképpen mikrooxidáció kell, és ehhez a legjobb út a hordó. De jó pap holtig tanul” – tette hozzá. Bár egyértelmű tény, hogy a hordóhasználat mértékét és minőségét finomítani kell, a Villányi Franc-nak kétségtelenül érett szőlőből kell készülnie, és persze tökéletes körülmények között, de érlelni kell. "Nagyon fontos, hogy a gyümölcsösséget a robusztus tartalommal karöltve őrizzük meg, mert ilyen a mi Villányi Franc-unk" – folytatta.
Végig voltak érvek a hordóhasználat mellett és ellen is. Az észak-olasz, reduktív példák kóstolása után joggal merült fel a Franc és Franc konferencián az is, hogy érdemes-e egyáltalán kötelezővé tenni az egy éves hordóhasználatot. Az acéltartályban érlelt, Friuli Grave borvidékről érkező cabernet franc-ok ugyanis nem csak hogy tökéletesen kielégítik a fogyasztók igényeit, de a borászoknak is egy lényegesen gazdaságosabb megoldást kínálnak. Azonban Bockhoz hasonlóan Gere Attila szerint is, ahhoz túl nagy formátumú a franc, hogy kizárólag acéltartályban erjesszék, ezért ő például biztosan nem fogja támogatni a hordóhasználat eltörlését.
Mik a Villányi Franc egyértelmű előnyei?
- Frissesség és fűszeresség (nem csak hordóból)
- Elegánsabb tanninok mint a cabernet sauvignon-nál
- Érlelési potenciál
- Tökéletes gasztrobor
Csak hinni kell magunkban
Bő tíz éve fogalmazták meg először közösen, hogy a borvidéknek erre a fajtára van szüksége. Villányban ma már tudatosan törekednek arra a borászok, hogy a túl magas alkoholt, túl magas extrakttartalmat és teljes mértékben újhordós érlelést elkerüljék, és balanszt érhessenek el; ez pedig a határon túli igényeket is kiszolgálja.
"Kell egy erős és kristálytiszta marketingsztori, mögé pedig masszív érvek: azaz miért pont ez, miért pont itt, és miért pont így?" – kérdezte Elizabeth Gabay MW, aki szerint külön gondot okozhat, hogy a piac nagyobb része továbbra sem ismeri igazán a cabernet franc fajtát, és nem is nagyon tudják eldönteni, hogy egyáltalán szeretik-e. Amivel pedig még számolni kell, hogy a fajtán kívül magát az országot sem ismerik a külföldiek, nem hogy Villányt.
Gabay szerint az oportóval együtt lenne érdemes igazán a villányi bort bemutatni a nagyérdeműnek.
Rengeteg horvát, szerb, szlovén újságíró és borász hallgatta a nemzetközi konferenciát, amin egy fiatal bolgár borász hölgy szavai ütöttek leginkább: végre hinni kell magunkban és nem szabad feladnunk. Betörni a piacra egy új termékkel, rengeteg munkát és legalább annyi türelmet is igényel. De a borászok összefogásával, és a sommelier-ek, kereskedők illetve borszakírók segítségével a Villányi Franc könnyen megtalálhatná helyét. Csak hinni kell magunkban.
7 kedvenc tétel
Vylyan Pincészet Mandolás 2012
A Mandolás dűlő október 6-ai, kézi szüretének gyümölcse esetében a rövidebb héjon áztatással a kevesebb néha több elvet követték: így pedig strukturált, harmonikus és elegáns bor született, finoman fűszeres, illatos cseresznyés, trüffeles és vaníliás jegyekkel. Nem minden évjárat alkalmas a Villányi Franc készítésére, de ebben mindenképpen egy gyönyörű, és megnyerő bor született. Alkohol: 14,3%.
Malatinszky Kúria Cabernet Franc 2008
Csodás formában van, még mindig tele robbanó gyümölcsökkel, mellette friss borsosság, elegáns kávés, pörkölt jegyek. A Kövesföld dűlő termése 18 hónap barrique hordós érlelés után is fiatalokat meghazudtoló lendületet hoz a kortyokban, miközben roppant tartalmasak a szűretlen kortyok. Érdemes tartogatni a pohárban, mert csak lassan nyílik ki: de utána jönnek a lédús erdei gyümölcsök, lesimult tanninok és a hosszú-hosszú lecsengés. Alkohol: 15%.
Weninger es Gere Villányi Franc 2013
Ma már tudatosan törekednek arra, hogy a teljes mértékben újhordós érlelést elkerüljék, így az összesen 16 hordóban eltöltött hónapból a bor 80%-a került újhordóba, a másik 20% pedig másodtöltésű hordóba. A cél az elegancia elérése és hogy a minél nagyobb balanszra törekedhessenek. Érett és kerek kortyok a Csillagvölgyről, melegebb tónus, ami egyszerre izgalmasan fűszeres és friss is. A tapasztalatok szerint az egyre fiatalabban is élvezhető borok a leginkább keresettek, és ha ez akár 15-20 évig is érlelhető, az már több is az optimálisnál. Alkohol: 14,5%
Balla Géza Cabernet Franc Sziklabor 2011
A ménesi borvidék Kovászi dűlőjének termése összesen 24 hónap érlelést kapott. Amikor Caroline feltette a kérdést Balla Gézának, hogy miért pont a cabernet franc (mivel nála már 65 hektáron terem) a válasz egyszerűen annyi volt, hogy “Azért mert imádom”. A stílus tökéletes példája, finom teafaleveles, fűszeres málnás, feketribizlis jelleggel, közepes testtel, emlékezetes hosszal, éppen megfelelő (14%) alkohollal.
Dibonis Cabernet Franc 2011
Villányhoz közel Szabadkán, Szerbiában található a DiBonis Winery, ahol a 4. generációs magyar borász hagyományos vörösborkészítési eljárással, a Villányi borvidékhez nagyon is hasonló talajról hozza ki, fajtajelleges borait. A 2011-es Cabernet Franc-ban tényleg minden nagy, a test, az alkohol (14,8%), és az érlelési potenciál is; ám mégsem túl sok. Az édesfűszeres, tartalmas és roppant barátságos tétel szép egyensúlyt, és kifinomultságot, kellő harmóniát mutat.
Tomasella Cabernet Franc 2015
Az észak-olasz (Friuli Grave) cabernet franc a teljesen reduktív oldalát mutatta meg a fajtának, és azt, hogy ez tulajdonképpen egyáltalán nem egy rossz irány. Az óvatos préselés és hosszú maceráció (10 nap) után 5 hónapot töltött acéltartályban, majd további 2 hónapot a palackban érlelődött. A test karcsú, de a kortyok elegánsak, gurulósak, és pikánsan borsosak, zöldpaprikásak.
Edoardo Miroglio Elenovo Cabernet Franc 2013
Ez a bolgár cabernet franc az egyik kedvenc példám volt. A 15 hónapos érlelést 225 literes hordókban töltötte el, miután kis acéltartályokban erjedt. A szentimentális borász munkájának gyümölcse még fiatal és rakoncátlan, de az irány remek, a stílus nagyon szimpatikus. Mély, rubin árnyalatok, játékos lilával. Aromáiban érett fekete cseresznye, egy kevés kakaópor és erdei gombák köszönnek vissza. Savai lágyak, a struktúra tökéletes.
Főkép: Bergics Balázs
Nemrég egy villányi Kerülőutak túra alkalmával végiglátogattuk a borvidék meghatározó pincészeteit. Olvassa el velük készített interjúinkat itt>>
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
De'Ricci: generációkon átívelő tisztelet és hűség a terroir iránt
Az anyaföld gyógyítása a mezőgazdaság által - Idén 100 éves a biodinamikus mozgalom
Még mindig a bordeaux-i fajták nagy borai izgatják a magyar kóstolók fantáziáját
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!