A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Kilenc évjárat borai

A Cos d'Estournel és a Hétszőlő kóstolója 2. rész

2009-09-21 | Tóth Adrienn


Kilenc évjárat borai

Aki már olvasta a Cos d'Estournel és Hétszőlő kóstolóhoz írt bevezető cikkünket, amelyben Bordeaux borvidékének alapvonásait kívántuk összefoglalni, tudhatja, hogy beszámolónk célja nem az egyes borok értékelése lesz. Sokkal inkább az adott évjáratok nyomait kerestük a borokban, ami nem nehéz, tekintve, hogy egy viszonylag jól dokumentált borvidékkel van dolgunk, valamint az ominózus kóstoló egyik házigazdája, Dominique Arangoits is sok konkrét részlettel szolgált a borok mögötti háttér megértéséhez.


 

A téma bevezető cikkéhez kattints IDE.

Következzen tehát a Saint-Estèphe vidékén található Cos d’Estournel pincészet utolsó kilenc évjárata szavakban.

2008.

Nem volt kifejezetten meleg az évjárat és elég sokat esett az eső is. Szeptemberben viszont szép, száraz ősz köszöntött be, amely lehetővé tette, hogy hosszan kint hagyják a gyümölcsöt a tőkéken, és így az érésen túl elinduljon egy koncentrációs folyamat is. Ez az első évjárat, amelyet a pincészet új feldolgozójában vinifikáltak. A bor ez év júniusáig még hordóban pihen, csak ezután következhet a palackozás.

Tekintettel arra, hogy hármasával kóstoltuk a borokat, az első három – korábban kitöltött – tételnek volt a legtöbb ideje, hogy felmelegedjen és kinyíljon a pohárban. Az első bor illatában a gyümölcsösség dominált – persze kis vaníliával kiegészítve -, érződött, még nem töltötte ki az idejét sem a hordós, sem a palackos érlelés szempontjából. Érdekesség, hogy a sor végigkóstolása után visszaszagolva a 2008-as tételt, annak mazsolára emlékeztető illata volt. Ízben a kifejezetten élénk savak és tanninok dominálnak, ez utóbbi annak ellenére, hogy masszív, egyáltalán nem éretlen. Kóstoláskor jobban érezhető a fajták és a hordós érlelés fűszeres jegyei, mint az illatban először feltűnő gyümölcsösség.

2007.

Egy változékony, de végülis kiegyenlített kora tavasz után, májustól egészen szeptemberig krónikus napfényhiány, és a napot borító felhőkből alázuhanó csapadék volt jellemző. Dominique Arangoitsnak a borász szempontjából értendő, nehéz évjáratra vonatkozó megjegyzése ebben az esetben arra is utal, hogy a fenti időjárási körülmények közepette meglehetősen jó dolok gombának lenni a szőlőkben, könnyen szaporodnak, boldogan élnek, egészen addig, amíg a gondos szőlészek permetezni nem kezdenek ellenük. Ebben az évjáratban a szőlészeti munkáknak komoly jelentősége volt. A szeptember elején induló indián nyár azonban pontosan 64 napig tartott ki, így lehetővé tette, hogy a kellő terméskorlátozást és gondos szőlőmunkát végző pincészetek számára beérjen a szőlő.

Egy hűvös, csapadékos évben Bordeaux-ban annak örülnek a borászok, ha egészséges, érett szőlő érkezik a pincébe. A júniusban palackozott boron az évjárat jellegzetességei több módon is megmutatkoztak. Egyrészt már a bor illatán is inkább a hordó, mint a gyümölcs érződött, ami jele annak, hogy az alapanyagból sem robbantak a piros bogyós gyümölcsaromák, és nem sokat változott a kép ízben sem. Az előzőhöz képest könnyebb test is passzolt a korábban felvázolt képpel. A bor kifejezőkészsége illatban és ízben még várhatóan változni fog, hiszen a nagy Bordeaux-i vörösöket még ma sem két éves korukban isszuk, azonban várhatóan még idősebben is az elegánsabb, visszafogottabb évjáratok közé sorolják majd.

2006.

Ebben az évben fordult a kocka. A kifejezetten nedves télre szükség volt, hogy a részben agyagos talaj feltöltődjön nedvességgel, és készen álljon a száraz tavaszra és nyárelőre, valamint az extrém kánikulára júliusban. A korábban leírt két évjárattal ellentétben azonban a szeptember itt esős időt hozott, nem könnyítette meg a szüret időpontjának kitűzését, hiszen a jó időt várva egyre nőtt a fertőzésveszély az érő, magas cukortartalmú gyümölcsökben. Dominique úgy kommentálta az évjárat borait, mint könnyebb tételeket, amelyek leginkább emlékeztetnek a lassan historikus Bordeaux-i stílusra.

A 2007-es bor illatához hasonlóan elsőre itt is egy zártabb karakterrel találkoztunk, meglehet idővel sokkal szebben kifejlődött volna. Mindenesetre már kezdetben egy sűrű, gyümölcsös vonal volt érezhető, kevés animális felhanggal, a sor végén visszaszagolva pedig medvecukros, ánizsos arcot öltött magára. Ha csak azt vesszük alapul, hogy ennyi idő alatt is milyen mértékben változik a bor illatintenzitása és irányultsága, végképp arra a következtetésre jutunk, hogy az ilyen borok kóstolását bizony nem szabad elkapkodni. Meg kell várni, míg a messziről jött vendég leveszi a kalapját, a kabátját, és kényelmesen elhelyezkedik a szófán, hogy valóban értékes társalgást tudjunk folytatni vele.

Kóstoláskor éreztük igazán a fent említett őszi hűvösséget. Bár eddig sem volt elhanyagolható a borok tannintartalma, azok szépen beépültek a kortyba, együtt éltek az aromákkal, ennél a bornál ezzel szemben markáns fizikai érzetként jelentkeztek, ott maradva a száj belsején, az ínyen, a szájpadláson.

2005.

Kevéssé csapadékos évjárat májustól egészen augusztusig. A szeptemberi zivatarokat hamar kiszárították a szelek, így biztonságos, nyugodt körülmények között zajlott a szüret, ami nem éppen átlagos a borvidéken. Dominique közel ideálisnak nevezte az év időjárását, amihez a kellemes meleg mellett a csapadékhiányra is szükség volt. Ilyen körülmények között ugyanis, miután végképp tudatosodik a növényben, hogy kevés vízzel kell számolni, racionalizálni kezd. Ha nem elég a víz, néhány területre kevesebbet juttat annak érdekében, hogy ami tényleg fontos, az ne szenvedjen hiányt. És hát mi fontos a szőlőnek, ahogy minden élőlénynek? Az utódokról való gondoskodás! Ennek érdekében a magokat rejtő gyümölcsre kell ügyelnie. A növény ilyenkor felhagy a további növekedéssel és minden erejével a bogyókat érleli, aminek egyik biztos jele volt a zsendülés gyorsasága: a fürt egy nap alatt váltott zöldről szinte feketére.



A széles spektrumú, de gyümölcsközpontú illat nem kiabál új-világi hangnemben, azonban ebben a sorban neki van a legnagyobb hangja. A piros bogyós gyümölcsöktől, egészen a szuper érettség egyik bizonyítékáig, a konyakmeggyig jutunk. Ízben köszönhetően annak, hogy sosem fordult kánikulába a nyári időjárás megmaradtak a savak és az illatban már tapasztalt intenzív gyümölcsaromák. A tanninszerkezet bár nem elhanyagolható, inkább szerkezeti elemként jelentkezik, ahelyett, hogy önmagában törne elő. Az utóíz mind a mezőny többi tagjához viszonyítva, mind abszolút értelemben kifejezetten hosszú, étcsokoládés jegyeket hagy a nyelven.

2004.

Száraz, napos idővel indult a nyár. A július, augusztus és szeptember átlaghőmérséklete annak ellenére volt magasabb a megszokottnál, hogy a három hónap folyamán a napos órák száma az átlagosnál alacsonyabbnak számított. Köszönhetően az egész évben kiegyenlítetten hulló csapadéknak Dominique elmondta, hogy annyira erőteljes volt a növekedés a szőlőben, hogy kétszer is ritkítani kellett a fürtökön. A szeptemberben, október elején jellemző meleg, napos, száraz idő ideális körülményeket kínált a szürethez.

A borra mind illatában, mind ízében nem az volt a jellemző, hogy az előző 2005-ös tételhez hasonlóan rögtön robbanjon. Idő kellett mire az aromák felszabadultak, azt azonban már az első kortynál érezni lehetett, hogy milyen komoly testtel és bársonyos, érett tanninokkal bír az évjárat bora. Persze azt sem szabad elfelejteni, ahogy haladunk az időben, az adott év időjárása mellett egyre fontosabb szempontot jelent a palackos érlelés lekerekítő, összefogó hatása. Bordeaux borainál kétség sem merülhet fel arra vonatkozóan, hogy bírják-e a borok a palackos érlelést vagy idővel szétesnek. A vidék vörösborai, pláne ebben az árkategóriában, még mindig kifejezetten hosszú távra készülnek. Bár már a helyi borászok is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a borok forgalomba hozatalukkor is fogyaszthatóak legyenek, teljesen mégsem fordult meg velük a világ, legszebb formájukat még mindig csak évek múltán adják.

2003.

Egy Bordeaux-i borász azt mondta 2003-ra, hogy terroir-évjáratnak számított. Ez azért volt így véleménye szerint, mert annyira karakteres és szélsőséges volt az időjárás, hogy azt nehéz volt akár szőlészeti, akár borászati munkákkal befolyásolni, lecsendesíteni. A nagyon meleg évben korán zajlott le a zsendülés, augusztus elején három napon keresztül olyan hőség volt, hogy még éjszaka sem süllyedt 40 fok alá a hőmérséklet. A rekord-melegben a Cos d’Estournel szőlőiben több helyen is lepotyogtak a levelek. A szüret szeptember 13-án indult meg, a legkorábban a birtok történetében. Még ezzel számolva is érezni lehetett azonban, a szőlőszemekben elinduló lekvárosodásodást, a savtartalom alulmaradását a megszokotthoz képest. A bor direktebb jellegéből fakadóan különösen nagy sikert aratott az amerikai piacon.



Érdekes ezekkel az információkkal a fejben kóstolni, és azzal szembesülni, hogy egy utrameleg évjáratban Bordeaux mennyire mást ad, mint akár nálunk Villány, vagy sok folyamatosan ultameleg évjárattal megáldott új-világi borvidék. Bár itt is érezni lehetett egy aszalt gyümölcsös jelleget, az inkább egy mélyen megbúvó esszenciális formát öltött, a főszerepet egzotikus fűszeres jegyeknek engedve át, mint az eukaliptusz és az ánizs. Végső soron ebben az esetben a forró évjárat sokkal inkább egy lehengerlő szerkezeten és a hatalmas érett tanninokon volt detektálható, mint az aromaintenzitáson.

2002.

Bár nem lehetett különösebb okuk a panaszra a borászoknak hőmérséklet szempontjából egészen a nyár elejéig, a júniusi rossz idő komoly gondokat okozott a virágzás szempontjából. Nem elég, hogy e miatt az áltagosnál kevesebb virág indult el a gyümölccsé fejlődés útján, a szeptemberben különösen nagy hangsúly kapó észek-keleti szél is szárította a bogyókat, csökkentve azok létartalmát. Különösen a merlot szőlőfajtánál jelentkezett minőség szempontjából pozitívan ez a mennyiségi visszaesés.

Nagyon kivételes évjáratra van szükség ahhoz, hogy mennyiség és minőség, a két dudás megférjen egy csárdában. Ebben az évben sem volt ez így, a legtöbb pincészet egyfelől elégedett volt a színvonallal, azonban bánta, hogy ebből az évjáratból kevesebb palack áll majd rendelkezésre.

A pohárba szagolva éreztük, bor az első pillanattól határozott fellépésű, ami nem mondható el minden korábbi tételre. Illatában animális és fűszeres jegyek domináltak, ez utóbbi nem logikátlan, hiszen a borvidék cabernet fajtái és a tölgyfahordós érlelés kifejezetten alkalmasak ezek közvetítésére. Fél órával később visszaszagolva már inkább a piros bogyós gyümölcsösség dominál. Ízben is tapasztaltuk egyébként azt a már az illatnál is feljegyzett jelenséget, hogy a korty rögtön dübörögni kezd, érdekes módon azonban az lecsengés már nem tűnt olyan hosszúnak.

2001.

Júniusig bármilyen változékonyak is voltak a körülmények a szőlő egy kicsit előbbre járt az átlagosnál. Míg júliusban is megmaradt a kettőség, augusztusra a rekkenő hőség és a sok csapadék volt jellemző, amelynek váltakozása felettébb megnehezítette a szőlő érését. A szeptember hűvösebb volt, és bár lehetővé tette a beérést, a kritikusok szerint ez nem mindenkinél következett be.

A mi borunkban nem éreztünk nyers jegyeket. Az illatban kezdetben a hordós aromák jelentkeztek, ezek később a gyümölcsöknek adták át a helyet, olyannyira, hogy a borsor végső visszaszaglásakor ez tűnt a leggyümölcsösebbnek. Kóstoláskor a többihez képest könnyedebb testtel találkoztunk, amiihez az átlagosnál alacsonyabb alkoholtartalom is társult. Kifejezetten légies hangulata volt, amelyre szerkezetileg a kerekség, aromatikailag a gyümölcsösség volt jellemző.

2000.

Szerencsések vagyunk, hogy sorunkat ezzel a híres évjárattal zárhattuk. Szinte az egész évre a folyamatos meleg volt jellemző, a kisebb-nagyobb esőzések sokszor már mentőangyalként jöttek a lassan elepedő növényeknek. A régióban szeptember második felében és októberben lezajló szüret alatt ideális időjárási viszonyok uralkodtak. Az évjáratot csak a szüret időpontjának helytelen megválasztásával lehetett veszélyeztetni. A Cos d’Estournel egy viszonylag késői szüret mellett tette le a voksát, hogy Dominique megfogalmazásában egy érdekes, gazdag bort alkossanak.



A már korábban is tapasztaltakhoz hasonlóan ebben az esetben is egy szelídebb illatú, de erőteljesebb ízvilágú borral van dolgunk. Ami azért nagytestű vörösboroknál erősen preferálandó az ellenkező esettel szemben. A bor valóban gazdag, aromatikus, kifejezetten zamatos. Vastag, sűrűszövésű tanninjai sokkal komolyabb hatást tesznek, mint az eggyel korábbi tétel esetében. A bor kitartó, sokáig ott marad a szánkban.

Konklúzióként pár dolog biztosan levonható: egyrészt, hogy a nagy Bordeaux-i vörösborok nem kiabálnak, talpig úriember módjára belsejük rejti a lényeget, illatuk alapján az új-világi vörösökkel ellentétben kevésbé kiismerhetőek, nincs mese, meg kell kóstolnunk őket. Ha pedig alkalmunk adódik, hogy Cos d’Estournel bort kóstoljunk, érdemes kihasználni, hiszen a pincészetet százötven évvel ezelőtt az ötből a második legjobb kategóriába sorolták a régió vörösboros pincészetei közül, és klasszikus hírnevéhez a mai napig hű maradt.

A Hétszőlővel folytatjuk…

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!