Márka, terroir, kézművesség

Fogalmi különbségek itthon és külföldön

2010-04-14 | Tóth Adrienn

Az utóbbi időben sokat beszélünk a márkák által jelképezett nagyüzemi termelés és a kis, kézműves pincészetek közötti különbségekről. Az ilyen jellegű összehasonlításoknál hazai fronton érdemes figyelembe venni, hogy a nemzetközi borvilág márkái nálunk még kevéssé vannak jelen. Ezek helyett márka alatt itthon azokat a jól bejáratott borász neveket értjük, akik magyar viszonylatban jelentős mennyiségű bort termelnek és adnak el évről évre. Velük szemben kézművesekként olyan kis pincészetek állnak, amelyek nemzetközi viszonylatban szinte elhanyagolható mennyiségű, saját terroir filozófiájuknak megfelelő bort készítenek.

Termőhely, terroir, kézművesség

A márka, vagy angol terminológiával élve: a brands fogalmához tehát más kapcsolódik itthon és más a nagyvilágban. És ami a márkák megítélésére igaz, az érvényes a másik oldalon is. Amit mi kézművességnek nevezünk, azt egyetemesen inkább úgy írják le, hogy a termőhelyet állítják a középpontba.

A különbség ellenére a borfogyasztókat szinte mindenhol két részre osztják, az egyes országok közötti eltérés pedig a csoportok arányában mutatkozik meg. Az első halmazt hívjuk egyszerűen borivónak. Nem lekicsinylésnek szánjuk ezt a kifejezést, inkább arra utalunk vele, hogy az ő céljuk kizárólag a bor elfogyasztása, érdeklődésük nem terjed ki annak elemzésére, mögöttes tartalmának felfedésére. A másik csoportot a borértők alkotják, olyan emberek, aki elindultak egy másik úton, azzal, hogy figyelmet szentelnek annak, ami a poharukba kerül.

Több, Angliában és az Egyesült Államokban készített felmérés szerint a borfogyasztók többségét nem túlzottan érdekli a borok származási helye. Az egyik kutatás arra az eredményre jutott, hogy a vásárlók 59%-nak sokkal fontosabb az ár és a szőlőfajta, mint a borvidék. A két piacon a legnagyobb kereskedelmi potenciállal bíró bornak ez alapján a Pinot Grigio-t tartják, hiszen az általában olcsó, könnyen felismerhető és nem bánt senkit, így ideális választás egy borivó számára.

A másik kutatás ennél tovább ment, és ahelyett, hogy arról érdeklődött volna, hogy fontos-e a bort előállító terület kiléte, az egyes borvidékek konkrét ismertségét kutatta. Azon túl, hogy az embereknek el kellett dönteniük ismerik-e az adott borvidéket, arra is megkérték őket, hogy asszociáljanak velük kapcsolatban, és hogy kössék őket egy országhoz. A kérdőívek kiértékelése után arra jutottak, hogy a megkérdezett angolok és amerikaiak leginkább Bordeaux, Champagne és Burgundia nevét ismerték, legkevésbé pedig az ausztrál Barossa völgyet, az olasz Prosecco pezsgőtermő vidéket és az új-zélandi Marlborough-t. (A felmérés nem tért ki magyar borvidékekre.)

Mitől függ, hogy mi számít?

Az előbbi felmérés eredményeit böngészve egyértelműen kiderül, melyik ország borkultúrája nyúlik vissza régebbre. Amíg a megkérdezett angol borfogyasztók fele a 18 borvidékből 13-at be tudott azonosítani, addig az amerikaiaknál mindössze 6 borvidék lépte át ezt a küszöböt. Ebből egyértelműen megállapítható az a józanésszel is végiggondolható összefüggés, hogy a borok származási helye inkább azokban a kultúrákban számít, ahol viszonylag sok információval rendelkeznek az emberek a borról, ahol sok a borértő.

Hiszen minél több boros tradícióval és ismerettel rendelkezik valaki, annál valószínűbb, hogy értelmezni tudja a rendelkezésére álló információkat, és annál valószínűbb, hogy a borválasztáskor nemcsak a címke design-ja, hanem annak komplexebb információtartalma alapján dönt, így a szőlőfajta neve mellett befolyással lesz rá a termelő, a borvidék, sőt akár a dűlő is.

A relativitás másik példája

Még nem is olyan régen volt, amikor Jancis Robinson tartott előadást a VinCE-n, amely során a világ legnagyobb tömegben előállított bormárkáit állította szembe alacsony tételszámban készített magyar csúcsborokkal. A választás azért volt érdekes, mert nem egyszerűen ellentétes filozófia alapján készített borokról volt szó, inkább úgy fogalmaznánk, több világ választotta el őket.

Míg az előbbi kategóriába olyan tételek tartoztak, amelyhez az alapanyagot gyakran több borvidékről gyűjtik össze, hogy aztán dizájnos címkékkel lássák el őket, majd sokmilliós palackszámban kerüljenek forgalomba, addig a borsor végét olyan borok tették ki, amely nemzetközi kitekintéssel szinte mikrotételeknek tekinthetőek annak ellenére, hogy minőségük miatt a hazai piacon fontos szerepet töltenek be.

Nehéz volt őket összehasonlítani, hiszen alig volt bennük közös. Az egyik olcsó bor volt, míg a másik a legdrágábbak közé tartozott hazai vonatkozásban, az egyikben a könnyű fehérek voltak túlsúlyban, míg a másikban a nehéz vörösek, az egyik csoport többsége az Új-Világból érkezett, míg a másik hazánk déli borvidékeiről, az egyik már túl volt a csúcspontján, a másik még messze előtte járt. A legnagyobb különbség azonban valószínűleg mégis az volt közöttük, hogy egyszerűen más fogyasztóknak.

Ezek alapján világos, hogy egyáltalán nem mindegy mit mivel hasonlítunk össze. A cél először az, hogy észrevegyük, milyen különbségek vannak bizonyos borok és filozófiák között a hazai és a nemzetközi borvilág gyakorlatában. Ez után fedezhetjük fel, hogy mégis megvan közöttük a párhuzam. Megfelelő távolságból nézve csak a léptékek különböznek, ami rendjén is van, hiszen bár számunkra ez sokszor túl egyértelmű, mi egy bortermelő ország vagyunk, millió saját árnyalattal, amelyet sosem ismerhet meg a világ legtöbb borivója, aki csak a színekben gondolkozik.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!