Megint korán kezdik Tokajban
Első próbaszüret
2016-08-18 | Tarcal Kutató
Elvégezte az idei első tájékozódó jellegű próbaszüretét Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet a sárgamuskotály ültetvényekben, néhány tetszőlegesen kiválasztott helyszínen. Érzékelve az érés menetét, az idén a tavalyitól egy héttel később szedték az első mintáinkat.
Fotó: Tállya, Nyírjes dűlő, Tarcal Kutató
Alább a Kutató eredményei.
A sárgamuskotály cukorfoka 13,0 és 18.25 magyar mustfok között változik. Ilyen korai próbaszüretet csak 2015-ben végeztünk. A Bakonyi-dűlő adatait összehasonlítva az előző éviekkel, azt tapasztaljuk, hogy akkor egy kicsivel volt magasabb a cukortartalom, mint most, de a 2014-es évitől már most édesebb a muskotály. A savtartalom kissé alacsonyabb, mint tavaly, de nagyjából az előző évekével megegyező.
Ha az öt helyen szedett próbaszüreti mintát nézzük, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az idén augusztus 16-án édesebb vagy sem a muskotály, mint 2015-ben. Talán azt mondhatjuk, hogy hasonló.
A kémhatást vizsgálva viszont minden egyes mintánál az idén magasabb pH-t mértünk, ami azért meglepő, mert különben az idei év kevésbé volt forró száraz, mint tavaly, nem ezt vártuk volna.
A muskotály egyelőre szép. Sajnos, ahol jeget kapott az ültetvény, ott fakórothadást és ecetes rothadást is megfigyeltünk. A tömör fürtöknél nem ritka a botritiszes rothadás. Még pár hét száraz idő kellene a jó szürethez.
A mintavétel módszere:
- mennyisége: 10 fürt
- vizsgált paraméter: cukor és savtartalom, valamint pH
- fürtök kiválasztása: Egy kiválasztott sorban az 1. oszloptól balra eső 1. fürt, a 2. oszloptól balra eső 2. fürt, a 3.oszloptól balra eső 3.fürt stb. a 10. fürtig. Összesen 10 fürt.
- módszer: A fürtök préselésre kerülnek, majd a lebegő tartalom leülepedése után történik a mérés. A Brix fokot mérő digitális refraktométerrel cukor tartalom, laboratóriumban cukor, sav és pH mérést végzünk
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek

Új vámok fenyegetik az európai borászokat?

Fenntartható ökológia gondolatok Ausztriában és Magyarországon

"Pannonhalma mintegy királyi széken lebeg"

Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!