A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Megválasztották Pest Megye borait

Három bor viselheti a címet

2008-02-24 | Tóth Adrienn


Pest Megye Közgyűlésének elnöke írta ki a versenyt, amelyre kizárólag a megyében termelt borok nevezhettek. A megmérettetés február 13-án zajlott le, az eredményhirdetésre pedig Bálint napján került sor. Fehér és rosé bor kategóriában a Gál Szőlőbirtok és Pincészetnek ítélték oda az aranyérmet, míg a vörösborok közül a Ker-Bor Kft. Szárazhegyi Cuvée-je lett az első.


A Közgyűlés nyilatkozata szerint a borverseny célja az volt, hogy elismerjék és felhívják a figyelmet a megye borászainak munkájára. Emellett abban is gondolkodtak, hogy Pest megyének az ország többi megyéjétől való megkülönböztetésében is fontos eszköz lehet a helyi borkészítés és a hozzá kapcsolódó borturizmus.

A versenyre évjáratmegkötés nélkül nevezhették a borokat, amelyeket szakmai és társadalmi zsűri bírált el. A döntők között ült Módos Péter (Magyar Bor Akadémia volt elnöke), Sára Sándor (Magyar Bor Akadémia tagja, filmrendező), Gulyás Dénes (operaénekes), Dúzsi Tamás (szekszárdi borász), Tiffán Zsolt (villányi borász), Légli Ottó (balatonboglári borász, az Év Bortermelője cím jelöltje), Taschner Kurt (soproni borász), Horváth Csaba (Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára), Borbás Marcsi (műsorvezető).

A nyertesek a Pest Megye Bora 2008. címet viselhetik, valamint marketingkommunikációs támogatást kapnak. A borvidék termékpalettája alapján legnépesebb kategóriában a fehér borok között a Gál Szőlőbirtok és Pincészet Szigetcsépi Szürkebarát-Ezerjó bora vitte el a pálmát. Ugyanez a pincészet nyert rosé vonalon is, mégpedig Szigetszentmártoni Kékfrankos Roséjával. A vörösborok táborából pedig a Ker-Bor Kft. Szárazhegyi Cuvée bora bizonyult a legjobbnak.

Különdíjakat is átadtak a rendezvényen, így a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának különdíját a Nyakas Pincészet Budai Sauvignon Blanc bora nyerte el, míg a társadalmi zsűri Somlai Ferenc Családi Borpincészetének Budakeszi Sauvignon Blanc borát tartotta a legjobbnak.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz primőr hírlevelünkre.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!