Mikor jegyzeteljünk?
Mészáros Gabriella és Kovács András István reagál
2012-09-10 | Tóth AdriennHacsak nem született valaki minden, akár csak villanásnyi ideig feltűnő illat és íz megjegyzésére alkalmas memóriával, akkor a borokról való jegyzetelés fontos része a tanulási folyamatnak. Tudjuk, a jegyzetelés emellett a koncentrációnkat is fokozza, újra és újra visszarántva az elvégzendő feladathoz: a borok megismeréséhez.
Eljöhet azonban a pillanat még egy professzionális okokból bort kóstoló szakember számára is, amikor felteszi magának a kérdést: jegyzeteljek vagy ne? Andrew Jefford a Decenter.com oldalán a közelmúltban megjelentetett cikke épp ezt a kérdést feszegeti: szabad-e, kell-e vagy éppen illetlenség egy borszakírónak egy különleges tételeket felvonultató vacsorán kizárnia magát a társalgásból, hogy jegyzeteibe temetkezzen a borok pontos ismérveinek megörökítése céljából?
A szerző kijelentette – figyelembe véve az otthon többségében felhasználatlanul porosodó, évente egyszer pedig menthetetlenül kidobásra ítélt jegyzetek tömegét –, hogy ezentúl még akkor is tartózkodik a borleírások rögzítésétől a vacsoraasztalnál, ha olyan tételeket vonultatnak fel, amelyeket sem az előtt, sem várhatóan az után, soha nem fog megkóstolni. Döntésének fő okát abban határozza meg, hogy mennyit profitálhat – élmények és tudás tekintetében egyaránt – egy hasonlóan nyitott asztalszomszéddal folytatott közös kóstolásból.
A következőkben két olyan hazai borszakértőt kérdezünk meg, akik gyakran publikálnak, nyilatkoznak a bor témájában, így illik folyamatosan képben lenniük a hazai és az itthon kapható nemzetközi borkínálat minél nagyobb szeletével. Vajon ők milyen szabályokat állítottak fel a maguk számára a jegyzetelés tekintetében?
A gyűjtögetésről és a megosztásról
Mészáros Gabriella, Borkollégium
Elég sokat változott ebben a kérdésben is a saját gyakorlatom az elmúlt években. Amíg az ember afféle kezdő, addig egyértelműen gyűjtöget, szinte válogatás nélkül, tekintet nélkül arra, hol is van. Magam is sokszor jegyzeteltem annak idején, apró részletekbe menő leírásokat írtam egy-egy ilyen alkalommal, gyakran a menükártya lett körös-körül sormintázva mikroparányi betűkkel. És akkoriban még fel is használtam ezeket a jegyzeteket.
Nyilvánvaló, hogy az évek során az ember rengeteg tapasztalatot gyűjt, vagy elsajátít olyan képességeket, ami 15-20 évvel ezelőtt nem volt meg. Akkor mindent szerettem volna megörökíteni – restellem, de abban az esetben is igaz volt ez, amikor étkeztünk az asztalnál.
Ez ma már máshogy van.
Ez nem azt jelenti, hogy már teljesen mindegy, oda tudok-e figyelni életem legnagyobb boraira az adott pillanatban. Társaságban viszont ma már nagyon ritkán veszem elő a tollamat ilyen alkalmakkor – feltéve, ha nem mélabús asztaltársaságot kell szórakoztatni vagy éppen elviselni. Mert akkor inkább a toll!
Vallom, hogy az idő előrehaladtával azért az ember nem csak öregebb, bölcsebb is lesz. Ez részben megnyilvánul abban, hogy ne feltétlenül a bort helyezzük a középpontba, kiváltképp, ha társaságban vagyunk, de abban is, hogy tudjunk néha lemondani dolgokról. Akár arról is, hogy életünk legszebb borélményét nem osztjuk meg – saját magunkkal.
Inni vagy írni?
Kovács András István, Info Rádió
Természetesen ivás helyett kóstolás értendő, írás helyett pedig jegyzetelés, de így érdekesebb a cím… A témaadó cikk minden hivatásos és amatőr borrajongó egyik nagy dilemmájáról szól. Érdemes lenne talán kibővíteni a kérdést, hiszen a jegyzetelés más esetekben is problémás, kiváltképp a leggyakoribb „bevetési pozitúránk”, a sétálókóstolók alkalmával, nem kizárólag elegáns ültetett vacsorák során.
Ki ne tudná felidézni a szerencsétlenkedő borszakértő/újságíró vicces látványát, amint két kezével próbál 4-5 tárggyal akciózni? Pohár, toll, jegyzetfüzet – ezzel a három elemmel sem egyszerű megbirkózni, hiszen íráshoz le kell tenned a poharat, ráadásul fél szemmel figyelni, hogy a körületted dulakodó borínyencek ne borítsák fel, ne köpjenek bele, satöbbi.
Az írás súlyos létkérdéseit az okostelefonok és egyéb kütyük sem oldják meg, hiszen azok kezeléséhez is két darab kéz szükséges. De sok esetben nem is három tárggyal bűvészkedsz, hanem többel, hiszen lényeges tartozék lehet a személyes köpőcsészéd, az olvasószemüveged, és nyilván a telefonod is meg fog szólalni néhány alkalommal.
Adott esetben még egy négykezű mutáns is bajba kerülhet, ha jegyzetelni próbál borkóstolás közben.
Ment-e a jegyzetek által a világ elébb?
A Decanter cikkében fel is vetődik: vajon hány kilogramm kóstolási jegyzetünk porosodik otthon? Igen, a porosodás ténye tagadhatatlan, a jegyzetelés mégsem spórolható meg. Egyrészt, amit leírtál, azt esetleg nagyobb eséllyel jegyzed meg, másrészt egy bizonyos tételmennyiség felett a csúcsmemória sem segít. Ha egy eseményen megízlelsz 30-40 bort, akkor kicsi az esélye, hogy később mindre hiánytalanul emlékszel majd: évjárat, a pincészet és a bor pontos neve, a termőhely, a tétel főbb jellemzői, a szőlőre és/vagy a technológiára vonatkozó egy-két fontos információ, hogy csak az alapdolgokat említsük.
Ez az egyik álláspont.
De az is igaz lehet, hogy ha elvonjuk a saját figyelmünket, ha stresszeljük magunkat a jegyzeteléssel, akkor esetleg elveszik a borkóstolás élménye, a katarzis, amire úgyis emlékszünk majd, és amire úgysem lehet igazán emlékezni…
Mi tehát a megoldás? Szerencsétlenkedünk borírnokként, és lesznek pontos adataink, vagy szárnyalunk borköltőként, aztán majd csak írunk (összefércelünk) valamit?
Mindkét véglet vereség.
Lerádióz a riporter…
A magam középútját a rádiós munkámnak, pontosabban az ott használt digitális hangrögzítőnek köszönhetem. A kóstolókon ennek segítségével viszonylag szabadon császkálhatok: egyik kezemben pohár, a másikban a gyufásdoboznál alig nagyobb rögzítő, amelyet csupán egyetlen kézzel lehet kezelni, vagyis ki-bekapcsolni. Így akár menet közben is belesusoghatom a kulcsszavakat. A rögzítőnek saját USB-csatlakoztatója van, így otthon bepattintom a gépbe, egyetlen laza mozdulattal, visszahallgatom a mondókáimat, így a macerás jegyzetelést nem a borok élvezetével azonos időben, annak kárára kell megvalósítanom, hanem akár napokkal később.
És bizony nem zavartatom magamat a flancosabb ebédek/vacsorák során sem. Ha szükségét érzem, akkor előkapom a pompás kütyüt, és diszkréten belemormogok. Ha majd a brit uralkodóval fogok vacsorálni, például, és nagyon nyársat nyelő népek ülnek körülöttem, akkor pedig nagy valószínűséggel nem veszem elő a kütyümet. De a zsebemben akkor is ott fog várakozni, beugrásra készen!
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!