Nagy Furmint Február kóstoló 2011.
Idén másodszorra több mint ötven pincészettel
2011-02-14 | Tóth Adrienn2011. február 10-én második alkalommal rendezték meg a Nagy Furmint Február kóstolót Budapesten, ezúttal a Vajdahunyadvárban található Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A szervező, Vinoport.hu Online Bormagazin meghívását több mint ötven pincészet fogadta el, hogy a helyszínen mutassa be a közönségnek furmintjait. A névsor színvonalát és a szőlőfajta népszerűségét bizonyítja a kóstoló iránti érdeklődés, mind a vendégek, mind a sajtó részéről.
„Nagyot léptünk előre tavaly óta, idén már nem csak néhány termelő, de egy sokkal szélesebb kör tudja, miről is szól a Furmint Február” – mondta el Kézdy Dániel, a koncepció ötletgazdája. „A Furmint Február nem csak egy kóstoló, de egy komplex rendezvénysorozat, amelyhez borkereskedők, éttermesek és sok más szakmai partner csatlakozott, hogy együtt irányítsák a figyelmet a szőlőfajtából készült borokra ebben a csendes téli hónapban.”
A Furmint Február partneri köre jelentősen bővült 2011-ben. Ennek köszönhető például, hogy az olyan nagykereskedelmi partnerek segítségével, mint a Bor és Más, a Bortársaság, a Monarchia, a Terroir Club, a Veritas és a Zwack Izabella Borkereskedés, sok étteremben kaphatóak a hónap folyamán furmintok pohárra, így nem szükséges egy egész palackot vásárolni kóstolásukhoz, sőt egy vacsorához, de akár egy fogáshoz is többféle furmint megízlelhető.
„A Nagy Furmint Február kóstoló tulajdonképpen hab a tortán az egész programsorozat szempontjából. Ez egy olyan csúcsrendezvény, amelynek a célja, hogy általa rácsodálkozhassunk a furmintból készített borok sokszínűségére és kiemelkedően magas minőségére. Ez az este a jelenlévők számára lehetővé tette, hogy öntudatunk a maga legtermészetesebb formájában, az öröm és a sikerélmény által ölthessen testet, hogy azt érezhessük, jó, hogy itt élünk” – foglalta össze benyomását a kóstolóval kapcsolatban Tóth Adrienn a Vinoport.hu főszerkesztője.
Furmint Február természetesen jövőre is lesz, de ennyire nem érdemes előre szaladni, hiszen a hónap nagyobbik fele, rengeteg izgalmas furmintvacsorával és furmintkóstolóval, még hátra van. Azoknak pedig, akik nem szervezett keretek között furmintoznának, hanem inkább családi és baráti körben, külön erre az alkalomra összeállított furmint csomagok állnak rendelkezésükre szerte az országban.
A Furmint Február további programjairól ITT tájékozódhat.
Miért a furmint?
„Ahhoz, hogy valaki tényleg megértse a furmint lelkének titkát, Tokajban kell lennie szüretkor. Amikor az ember, a hagyományoknak megfelelően, egyesével csipkedi ki a botritizálódott furmint szemeket, mindig érezhető egy finom, de határozott ellenállás, ahogy a bogyót elszakítjuk a fürt többi részétől. Ez a fajta ellenállás, ez a karakter, ez az eltökéltség teszi egyedivé a furmintot, és mutatkozik meg annak mind száraz, mind édes példáiban. Ez egy igazán egyedi szőlőfajta, szerencsések vagyunk, hogy magunkénak mondhatjuk.”
Zwack Izabella (Dobogó Pincészet, Zwack Izabella Borkereskedés)
„Nekem ez a szívemhez legközelebb álló a tokaji borvidékünkön termesztett szőlőfajták közül. Évtizedekkel ezelőtt is szerettem, de abban az időben még inkább az édes borok világát jelentette elképzeléseinkben. Azóta sokan fordultunk a furmint száraz borai felé. 1991 után már több cég elindult az ilyen borok irányába, de akkor még szolgaian a világ más borvidékein bevált módszereket gondoltuk adaptálni a borkészítésben.
Rá kellett jönnünk, hogy korrektek az eredmények, de falakat nem tudtunk így áttörni. Zsákutcák és sok-sok kitérő után viszont pár éve végre születnek olyan magyar borok, amik nem csak minket, hanem a szakértőket is meglepik. Gyümölcsös, koncentrált, tartalmas furmintok. Még mindig nem tudjuk, hogy fajta potenciálját milyen mélységben ismerjük.
A borok javulnak. Mi talán látjuk azt, hogy merre van a hegytető. Egyszer majd elérjük…”
Árvay János (Árvay János Családi Pincészete)
„Ami fix: nincs még egy fajta hazánkban, amely ilyen színvonalas átlagot hozna és ennyi kiemelkedő bort teremne.”
Gazda Albert (Index)
„Furmint: mi jut róla eszembe? Hogy olyan robusztus fajta, hogy még engem is kibír !
Nem vagyok képzett borász, sem szőlész, ennek ellenére megengedi, hogy jó bort készítsek belőle. Mindig hozza a formáját – szárazon, félédesen, édesen, aszúként. Mint egy fantasztikus hangszer – minden dallamot el tudunk játszani rajta.”
Wille-Baumkauf Márta (Tokaj Pendits)
„A furmint a gasztronómiában nagyon jól használható, szenzációs bor-étel párosításokat lehet vele összerakni. Minden étteremben és vasárnapi ebédlőasztalon ott a helye. Alternatív felhasználási lehetőségként a furmintból készült párlatokhoz egyedi termőhely szelektált csokoládékat választok, és trüffeleket készítek velük. ”
Szántó Tibor (Szántó Tibor Csokoládé)
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!