Nem a növekedés a célom
Barta Rolandot kérdeztük
2012-11-22 | Tóth AdriennÖrömmel hallottuk, hogy egy újabb borkereskedés ünnepelte idén az ötödik születésnapját. Jó hír ez minden borkedvelőnek, aki arról értesülhet, hogy a piacon uralkodó nehézségek ellenére sokaknak még mindig élményt jelent ez a munka. Mai interjúnkat a budapesti Colour WineWorld tulajdonosával, Barta Rolanddal készítettük.
Te és a bor. Hol kezdődött a történet?
1993-ban az Orbán téren az Aranymókus Kertvendéglőben dolgoztam, ekkor figyeltem fel arra, hogy a bor különbözik a többi alkoholtartalmú italtól. Ezután több helyen is betöltöttem a sommelier feladatkörét, míg egyszer csak úgy döntöttem, hogy a vendéglátásról a kereskedelemre váltok. Ma úgy látom, helyes volt ez a lépés. Végül is elmondhatom, a vendéglátásból is megmaradt valami, mert a mai napig töretlenül tartok borkóstolókat, pedig nem is számítok olcsónak a piacon.
Szerencsés vagyok, hiszen a hobbim a kezdetektől a munkám is. Szeretem a borok világát, feltölt az, amit nap mint nap csinálok, így jelenleg nincs is olyan ember, akivel szívesen cserélnék.
Most ötéves a Colour WineWorld. Mi volt a cél, miért vágtál bele?
Valóban öt éve nyitottam a feleségemmel a boltot, de előtte már több éve rendeztünk kóstolókat, borvacsorákat, és működtettünk egy boros kiegészítőkkel és dobozokkal foglalkozó nagykereskedést. Ha őszinte akarok lenni, a borkereskedésbe csak úgy belesodródtam. Persze sokszor hallottam a volt kollégáktól, hogy valami újba kell vágni, mert ötvenévesen nem jó még mindig levest hordani, de nekem nem derogált, hogy ki kellett szolgálom az embereket, most pedig azt szeretem, amit borkereskedőként csinálok.
Milyen tanulságokkal járt ez az öt esztendő?
Igazából főleg emberi kérdésekben vontam le következtetéseket. Számomra megdöbbentő, mennyien vannak, akik a saját érdekük miatt aprópénzért vagy rövid távú célokért képesek átgázolni másokon. Ezt hosszú távon nem tartom követendőnek, én csak akkor érzem jól magam egy üzleti vagy bármilyen más kapcsolatban, ha az a másiknak is jó. Ha csak nekem jó, azzal nem lehet messzire jutni.
Milyen szempontok alapján állítod össze a portfóliót?
Ma már elcsépeltnek tűnik, mert sokan e szemlélet szerint dolgoznak, de én már a ’90-es években is a jó ár–érték arányú borokat kerestem. Egy bor számomra akkor igazán kiemelkedő, ha egy vakteszten megveri a kétszer annyiba kerülő társát. A másik fontos kérdés, hogy a borászpalettán megjelent sok befektető, akik csak a pénzt látják, és miattuk a kis családi pincék, akiknek szó szerint kenyérre kellene, tönkremennek. Ezeket próbálom elkerülni.
Kikkel dolgozol szívesen együtt?
Borászt név szerint nem említenék, az a fontos, hogy korrektül viselkedjen az értékesítésben, és jó ember legyen. A kommunikációs érzék és a kiváló borok természetesen alapkövetelménynek számítanak.
Borstílust viszont kiemelnék: legszívesebben száraz fehérborokat kortyolgatok magam is, így természetes, hogy ez a hozzáállás a kínálatunkat is meghatározza. Úgy gondolom, ebben nagyok vagyunk. Persze nem tagadom, hogy néhány komolyabb pinot noir vagy kadarka is izgalomba tud hozni, és persze azt is ki kell mondanom, egy száraz borban sincs annyi íz, mint egy szép édes tételben, különösen egy aszúban, így azokat sem vetem meg.
Korábban említetted a boros kiegészítőkkel való munkát; mondanál erről egy pár szót?
Egy olyan weboldalt üzemeltetek, ahol a rajta megtalálható több száz termékből készlet is rendelkezésre áll. Nem a vevői megrendeléskor kell elmennem és megvennem, ez pedig sokban segíti a hatékony kiszolgálást. Idejében megláttam, hogy a borfogyasztás kultúrájának terjedésével együtt fog járni a borkiegészítők, dobozok, tárolók iránti kereslet növekedése is. Ebből a szegmensből a legszélesebb választékkal rendelkezünk ma itthon, így a legtöbb más borszaküzletet is mi látjuk el.
Hogyan látod a jövőt, mik a terveid?
Sokan kérdik, miért nem terjeszkedek, nyitok több boltot. Az ilyen kérdésekre egy hasonlattal szoktam felelni: az indiánok is pont annyi bivalyt öltek meg, amennyire szükségük volt, nem többet. Nem az a cél hogy még többet dolgozzam, hanem hogy minél kevesebbet. Van egy dán mondás, amit igaznak tartok: „Az utolsó ingnek nincsen zsebe” Ez az jelenti, hogy az már mindegy, hogy Mercedesszel vagy Trabanttal viszik az embert a saját temetésére. Ahelyett, hogy azon agyalnék, hogyan tudnék még több pénzt keresni, szívesebben kortyolgatok, elmélkedem egy diófa alatt.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!