Nem csak borásszal, borvidékkel is bővül a Junibor
Eredményes Zöldszüret
2016-12-06 | VinoportA decemberi évi közgyűlésen a Junibor / Fiatal Borászok Egyesülete ismét szavazott az új tagokkal kapcsolatban: a nyári Zöldszüreten bemutatkozott fiatal borászok közül idén egy mátrai borász, Babiczki László került közéjük.
Az eredménynek másodlagos üzenete is van: Lacival egy új borvidék is bekerült az Egyesületbe, ahol a tapasztalatcsere és az együttgondolkodás az egyik legfontosabb összetartó erő, írják közleményükben.
"A Junibor egy közösség, ezért olyan taggal, vagy tagokkal bővülünk minden évben, akik részt vesznek a közös programokban, aktívak, építik a közösséget. Laci nyolc éve követi a Junibor munkáját, több eseményünkön ott volt, ismeri a tagokat, nem csoda, hogy bizalmat szavaztunk neki. Lelkes és folyamatosan fejlődő borász, és talán nem is tudja, de tavaly is már dobogós helyen volt a szavazásnál" – mondta Hernyák Tamás, a Junibor elnöke.
Lacit Árvay Angelika tokaji borász hívta fel a hírrel.
"A megfelelő szavakat – válaszokat keresve fogadtam Árvay Angelika telefonhívását tegnap estefelé, mikor is közölte velem, hogy Juniborász lettem. Mátrai borászként, a Junibor első mátrai borászaként – nagy megtiszteltetés és szakmai elismerés ez számomra, és úgy remélem, a Mátra számára is! Harmincas éveim elején járva olyasmi ez most nekem, mint amikor valaki ’életmű-díjként’ átveszi az Év Bortermelője kitüntetést. A Mátrai borvidékre születve és itt felcseperedve, folyamatosan a szőlő és a bor ingerében élve úgy érzem, jó helyen vagyok az életben. A nagyszülői szőlőültetvényeket megörökölve már a középiskolai tanulmányaim alatt is szőlész- borászkodtam, persze csak úgy, ahogyan akkortájt én jónak hittem. Szüleim- és keresztszüleim támogatásával kezdtem el bort készíteni. Hálás vagyok nekik ezért. A Mátra Magyarország legnagyobb történelmi- és hegyvidéki borvidéke. Én itt születtem, itt élek a Mátrában, imádok itt élni, nekem így teljes az élet. Hajrá Junibor, hajrá Mátra!" – mondta a hírre reagálva Babiczki László.
A Junibor és a DiVino borbárok története összefonódik, a DiVino kínálata válogatás után a Junibor tagjainak tételeiből kerül ki, így hamarosan Babiczki borokkal is találkozhatnak a vendégek a pesti és vidéki üzletekben.
A Junibor újborait nemrég kóstoltuk, olvassa el cikkünket>>
Hernyák Tomi korábban itt mesélt nekünk a Zöldszüretről>>
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
De'Ricci: generációkon átívelő tisztelet és hűség a terroir iránt
Küldetésük a magyar bor (X)
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!